Az alternatív médiáról

A polkorrekt után itt van a post-truth (ez a hazugság nagyon vonalas átfogalmazása: az igazság „utáni” állapotra utal), a fake news (hamis hírek, vagyis amit az ellenség terjeszt).

A hírek és hazugságok kavargásából viszont a közönségigény megszülte az alternatív médiát. Gyökerei a tényfeltáró újságírásig nyúlnak vissza; a lecsapó válságokban tájékozódni kívánó embernek igénye támadt a tények megismerésére és – akár különféle – értelmezésére. A fősodratú média ugyanis a fejlett demokráciának tartott országokban is érezhetően propagandagépezetté silányult, és ezért sokan – akár nemzetközileg tájékozott újságírók, politológusok és gazdasági elemzők is – kiszorulhatnak belőle. S hol mondhatnák el gondolataikat a sokat szidott politikusok?

Az internet fejlődése lehetővé tette, hogy a neoliberális propagandától és a hitelét vesztett világelit értelmezésétől független hírek, értékelések is hangot kapjanak. Az így kialakult helyzetben az információk nagy része nyílt és hozzáférhető forrásból is beszerezhető.

Ezzel a közember számára is egyre felismerhetőbb a világesemények elhallgatása, válogatása és főleg eltorzítása a vezető hírközlő szerveknél. Ez pedig azzal jár, hogy a mögöttük meghúzódó törekvések is napvilágra kerülnek. Valamikor eredménnyel sulykolta a tömegközlés, hogy Vietnam ellen Rambo nyer háborút, és hogy Afganisztánban a tálibok szabadságharcát kell támogatni a Szovjetunió ellen. Mára mégiscsak eljutottunk oda, hogy az emberek nem fogadják el feltétel nélkül a sajtóban érkező előemésztett véleményeket. Jó példa erre, hogy a migránsokat eleinte lelkesen fogadó német lakosság egyre inkább elutasítja azoknak a menekülőkké való átcímkézését.

Tavaly megszavazta az Európai Parlament, hogy informatikai eszközökkel küzdeni kell az iszlám és orosz propaganda ellen, és az alternatív hírforrásokat is vissza kívánják nyesni. A forráshasználat engedélyhez kötése és fizetőssé tétele, vagyis az internet korlátozása heves viták tárgya az EU-ban. Ugyanakkor Németországban már második éve működik a közösségi hírközlés cenzúrája, az úgynevezett NetzDG. Láthatjuk azt is, hogy hatalmi megrendelésre immár nemcsak tartalmakat, de egész csatornákat korlátoznak, oldalakat törölnek – másokat viszont panasz esetén sem! Szemléletes példája ennek az, ahogy a YouTube, az Apple és a Twitter letiltotta az Infowarst. (Tulajdonosának, Alex Jonesnak az a bűne, hogy a globális elit háttértevékenységét igyekszik feltárni.) Ennél közvetlenebb mindennapi tapasztalat, hogy a Facebook indoklás nélkül letilt valakit. És számunkra a legkirívóbb eset az Orbánt támadó Verhofstadt mozgó reklámjára válaszul küldött kistehergépkocsink viszonthirdetésének rendőri leszedetése Belgiumban.

Itt is tetten érhető, hogy a korlátozás fő oka nem a tényektől való eltérés (=hazug hír), hanem mások – a „másság” – érzékenységének kímélése. Ezért különösen feltűnő az itt megnyilvánuló egyoldalúság. Ugyanakkor lehet, hogy emberi gyarlóság, de a hírfogyasztók nem szoktak több forrásból tájékozódni. Így a virtuális valóság rohamosan terjed és erősen tartja magát leginkább a fősodratú hírközlés révén. Érthető, hiszen a nagyvilág médiapia­ca csupa óriásból áll. Megy tehát az agymosás egészen addig, amíg mindennapi tapasztalattal nem ütközik. S akkor eltűnődhetünk: tényleg, mit nevezünk objektív hírnek…

A polkorrekt szájzár pedig egyre nehezebben tartható fenn, ezért üti fel a fejét a nyílt cenzúra a tömegmédia szabályozásában. Még maga Soros György is kilépett a háttérből, hogy nagyobb nyomatékot adjon a neoliberális globalista világformálásnak. Míg korábban főleg emberbaráti törekvésekre hivatkozó szervezetei révén igyekezett formálni a világot, ma már egyre gyakrabban kapunk hírt arról, hogy melyik vezető európai politikusokkal tárgyal; és Amerikában is kapcsolatba hozták vele a határt áttörő tömegek vándoroltatását. Megszületett erre a műszó is: „Soros-expressz”.

És itt érkezünk vissza ahhoz a kérdéshez, hogy egyáltalán miben lehet szerepük a civil közösségeknek? A csinált világ, a meghamisított valóság szemfényvesztése elleni józan, kiigazító munkában. És hogy hogyan? Az alternatív média híreinek követésével, ezek megbeszélésével, vagyis az értelmezésre neveléssel, a hírek megbeszélésével (kommentelés), kapcsolattartással, a veszélyesnek ítélt jelenségekre való figyelemfelhívással, különösen geopolitikai jelentőségű témákban, valamint a manipulációk leleplezésében.

Ezeknek a feladatoknak önkéntes ellátására kiválónak bizonyulnak a levelezőcsoportok. Magam is szerveztem ilyet, ez az „alternatív médiát figyelő munkacsoport”. Tudom, sokan azt gondolják: kicsik vagyunk a világ megváltoztatásához. Lehet. De ahogy választáskor minden szavazat számít, ugyanúgy a velünk alakuló közvélemény is befolyással lehet a köz ügyeire. Azoknak pedig, akik ennek a munkának az értelmében kételkednek, ajánlom figyelmébe, hogy sok más ügy mellett az alternatív média tárta föl a színesnek nevezett forradalmak tényleges hátterét; folyamatosan deríti föl a Soros-hálózat összefüggésrendszerét. Leglátványosabb eredményének pedig talán azt tekinthetjük, hogy 2013-ban kiderítette, hogy nem a szír kormány követett el vegyi támadást a saját népe ellen – és ezért nem kerülhetett sor külső nagyhatalmi katonai beavatkozásra, vagyis a háború kiterjesztésére.

Ám ha csak annyit nyerünk a munkálkodásunkkal, hogy tájékozottabbakká válunk és jobban ítéljük meg nemzetünk helyzetét, már az is komoly eredmény.

Kelemen András volt külügyi államtitkár,
a Nemzeti Fórum alelnöke