Viszályok földje, Balkán
ĀMagyarországnak – már csak önérdekből is – tényleg fontos a térségi béke és együttműködés. Nagy lépés volt a hagyományos szembenállás oldása Szerbiával az arra legalkalmasabb időpontban
ĀMagyarországnak – már csak önérdekből is – tényleg fontos a térségi béke és együttműködés. Nagy lépés volt a hagyományos szembenállás oldása Szerbiával az arra legalkalmasabb időpontban
ĀHatárainkon kívül élő szorongatott közösségeinkre is gondolva, ha megtanuljuk önmagunkat szeretni, akkor meglátjuk a másik embert. S ha a másikban felismerjük önmagunkat, akkor eredményes lesz térségi építkezésünk
ĀMegint az a történelemből jól ismert helyzet állt elő, hogy birodalmak harapófogójába kerülhetünk. Pedig most sokat tettünk ez ellen – nem úgy, mint például Trianon előtt
ĀA Nagy Háború több mint három éve után ugyanúgy békét áhítottunk, mint ma a szomszédunkban dúló csatazaj közepette. Mi már akkor tudhattuk, hogy a háborúnak csak vesztesei lehetünk
ĀMegtapasztaltuk, hogy az országimázs szükséges. Addig nem is figyelnek fel ránk, amíg nincs képük arról, hogy milyenek vagyunk, és mit is akarunk
ĀAhhoz, hogy a felkészült munkaerőt jelentő fiatalok biztos megélhetéshez jussanak, meg kell találni a minőségi termelőket, és ki kell alakítani a termékek piacát
ĀMivel nem köztudomású, hogyan próbált Antall József 1956 után mindent megtenni Magyarország érdekében, ezért tartom érdemesnek ennyi év után ezt a levelet közzétenni
ĀA korábbi szekuláris kemalista ország képét az Erdoğan-korszak egy demokrata–moszlimra cserélte fel. Ezzel környezetében érezhetően nőtt a befolyása. Igyekezett a moszlim világ egységét megteremteni
ĀAmint az várható volt, a magát függetlennek és objektívnek becéző hazai sajtó rá is ugrott a prédára. Kormányszagot érezve mindjárt magának a tárgynak a felvetését is kifogásolták
ĀHa a történelem folytatódik (meghazudtolván Francis Fukuyama utópiáját a demokráciák történelmet megszüntető győzelméről), akkor szükség van a magunkat erősítő önértékelésre – és a világ rokonszenvének felkeltésére és táplálására
ĀA napokban hírlevél érkezett az alternatív médiával foglalkozó levelezőcsoportunkhoz. Ebben a lengyel Ordo Iuris Jogi Kultúráért Intézet így jelölte meg üzenete jelentőségét: „Jóváhagyták marxista zsarnokság kiépítését”
ĀA hozzánk oly szívélyes (?) ukrán vezetés háborús megsegítése érdekében az épp lezajlott választási kampányunkban élesen felmerült a fegyverszállítás kérdése
ĀEljutottunk oda, hogy a hírözönben elvész az ember tájékozódása. Ekkor már nem is az igazmondó udvari bolondra hallgatnánk, hanem reflektorfénybe kerül a hülyeségével villogó celeb
ĀEgészében elmondható, hogy a népfőiskolai mozgalom összefogja a közös hagyományt megélő erőket, és elősegíti a közös tudás, az együttélés értékeinek átadását
ĀMa már nem állíthatná Ferdinand Braudel, hogy Európára egyszerre érvényes a kereszténység, a humanizmus és az eszünket használó racionális gondolkodás, ugyanakkor a soknemzeti összetettség
ĀAzon töprengek, hogy vajon Fleck Zoltán, az ELTE jogszociológusa adta-e a szakvéleményt az Európai Unió vezetőinek, avagy épp fordítva: az EU konferenciasorozata sugallta neki az ötletelést az érvényes magyar alkotmány lecseréléséről
ĀA Türk Tanács budapesti irodájában egy különös kép kapta meg a szememet. A kép közepén egy szőttes övből alakított nagy 30-as látszik
ĀMi, gyermekek – öcsém és én – anyámmal otthon voltunk, amikor egy reggel apám szinte berobbant az ajtón. Látom: arca sugárzik.
ĀHiába volt minden hányattatása, tartós idegenben állomásozása, az államforma megváltozása, és hiába igyekeztek elfeledtetni velünk a Szent Korona tanát
ĀAz idei augusztus 20-i nagy ünnepség sodró erejét csak fokozta, hogy tavaly mindez elmaradt a járvány tombolása miatt
ĀAnnak ellenére, hogy Macron francia elnök érzékeny szimattal mindent elkövet, hogy átvehesse a német Merkeltől az európai irányító szerepét, láthatjuk, hogy Napóleon világbirodalmi kísérlete óta erre nincs francia esély
ĀGyurcsányt nem perelték ki a más családtól elvett villa megszerzéséért. Nem vonták felelősségre a vagyonszerzés ismételten ocsmány módjai miatt
ĀNégy éve, 2017 tavaszán úgy tűnt, hogy a francia választási küzdelemben a nemzeti jobbos Fillonnak áll a zászló
ĀÍgy a tavasz vége felé járván időszerűtlennek tűnik azt mondani, hogy úgy hullanak a közeli és távolabbi országokban bársonyszékeikből az egészségügyi miniszterek, mint az őszi falevél
ĀÚgy tűnik, hogy az egyszerre versenyképes és szociálisan érzékeny, keresztény Európát a kommunista világhatalom fenyegetése tartotta fenn
ĀPontos volt a lakiteleki nyilatkozat megállapítása: „A magyarság önismerete megdöbbentően hiányos. A magyar etnikumot példátlan széttagoltság sújtja”
ĀAz amerikaiak azon értetlenkednek, hogy miért kelt Magyarországon felháborodást, hogy a politikusok hazudnak
ĀA járvány most olyan, mint az írás a falon: kényszerít kevesebbet rohangálni, öncélú haszonért nem kockáztatni, és észrevehetjük a magunk körül forgó örvény eddigi lehúzó gyorsulását
ĀPálmafákra ült a hó Madridban. Nálunk is összevissza jár az idő, volt már olyan tavasz is, hogy hóembert épített a nyuszi húsvétkor
ĀEzt is megértük. Tüntetők nyomultak be az amerikai törvényhozás házába. Felfordulást okoztak, megakasztották az elektorok szavazatairól szóló ülést, és ezzel elérték, hogy Trump elnök lehetetlen helyzetbe kerülvén most feladja a harcot
A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.
Elfogadom