Vélemény és vita
Az aggastyán és talpasai
Aki nem hiszi, hogy az aljasok ennyire aljasak lennének, nézze az EP üléseit, olvassa terveit
Minden létező valamilyen. A létre jutás éppenséggel a valamilyenség kifejlesztése: gondoljunk a megtermékenyítésre, az ivarsejtek találkozásából élőlények keletkeznek, halak, lovak, emberek. Ráadásul ilyenek, olyanok meg amolyanok, nem akad köztük két egyforma. Még a tojások közt sem. A balsikerű sejttalálkozás eredményéből torzszülött lesz vagy életképtelenség.
Hasonló a nemzetek-kultúrák születése és fejlődése is, a különbség leginkább a tér-időbeli mértékekben rejlik. A történelemben megesett néhányszor, hogy Nagy Sándorok, iszlám hadak, mongolok, oroszok-szovjetek és mások elnyeltek kisebb országokat, s megpróbálták beolvasztani népüket. Aztán a bekebelezettek egyszer, váratlanul új életre támadtak…
A „gazdaságkor” tatárjárását most éppen egy amerikai milliárdos aggastyán vezényli ügynökhálózatán keresztül, leginkább a pénz kottájából. Új idők új zenét kívánnak?
Valóban? Ha jól megnézzük, láthatjuk, hogy a feladat továbbra sem változott: a cél a nemzetek szétverése. A mindenkori hadjáratok is erre mennek ki: a támadó igyekszik levadászni a legjobb vitézeket, a papsággal az élén az értelmiséget, a közösségeket – mégpedig természetes vezetőik megsemmisítése révén. Ők képezik ugyanis a társadalom belső szerkezetét. Ha ez fölbomlik, megszűnik a rend az értelmével együtt, a szép meg a rút összekeveredik, és a bölcsek helyén zavart elmék osztják az észt, a vitézek csataménjén pedig majmok hancúroznak. Szinte iskolapéldaszerű a mohácsi ütközet (1526) végeredménye. Elesett II. Lajos király s vele a kardforgató magyar nemesség színe-virága. Ezután a török akadálytalanul járt-kelt az országban és környékén. Az ország trónján ketten lökdösődtek: Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János, Szulejmán hűbérese. A szultán ráért Budát csak 1541-ben elfoglalni, János király halála után.
Négyszáz év múlva, 1945-ben, a világ legdemokratikusabb kommunistái elkezdték letartóztatni, elűzni, bebörtönözni, kivégezni az ország szóba jöhető vezetőit. Miért?
Ősidők óta ismert a pásztor nélküli nyáj sorsa: szétszéled, s a magányos juhok könnyű zsákmányai lesznek a ragadozóknak, amelyek az országok, népek elpusztítását szervezik. Már az Ószövetségben is olvashatjuk több helyen: „Ne hasonlítson az Úr közössége pásztor nélküli nyájhoz” (Szám 27,18). Tehát sok ezer éve tudta már az emberiség, hogy a szervezetlen, a „fej nélküli társadalom” képtelen védekezni támadói ellen.
A mostani nemzetellenes hadműveletek éppen a lefejezést célozzák. Az emberiség az évezredek során sokszor bomlott különféle csoportokra, elsősorban háborúk következtében. A bajból való kilábalás ugyanakkor mindig összefogással: elsősorban nemzeti és vallási összefogással történt. A népi összefogás a közös nyelvre, múltra-hagyományra és a mindebből eredő kulturális erőkre támaszkodott. A vallási magasabbra, egészen Istenig tekintett, hogy megtalálja minden ember közös többszörösét, akiben valamennyi elkülönült egyén újra egymásra találhat és közösséggé szerveződhet.
Az iszlám, a kommunista meg a náci hódítók ezért támadtak Krisztusra és híveire, mint az ő népére, mert azok a megváltás révén „egy akolba” szerveződtek, és lélekszámukat messze meghaladó erőkifejtésre lettek képesek közösségük oltalmazása során. Ez a fő oka annak, hogy a liberalizmus ki- és betörése, a francia forradalom óta a keresztényüldözések minden korábbi mértéket meghaladtak, különösen az egytestvér nácik és kommunisták, újabban ifjú testvérük, a liberálisok összefogása révén. Ők pontosan tudják, hogy ki és mi a fő ellensége a Novus ordo seclorumnak. A világ és kultúrája: hite, műveltsége, szeretete, hagyománya.
Az emberiség elleni harc élén ma egy aggastyán áll, a világ harmincadik leggazdagabb embere, aki a kommunizmus végnapjaiban kuruc legényként, ellenállók megmentőjeként és a „finánctőke” megcsapolójaként tűnt föl a világban. Az ifjúság egy része ma is fölnéz rá. Egyrészt mert régi érdemeinek legendafelhőjében jár, másrészt mert olyan civilizációba kerültünk, ahol pusztul a természet, a társadalom, az összes életvédelmező érték – többek közt az agg vezér és üzletfelei igyekezete folytán. De erről csitt! Az élet zavarossá vált, hovatovább képtelenek vagyunk megkülönböztetni a helyest a helytelentől, a szépet a rúttól, a jót az aljastól. A mai, civilizáltnak mondott világban ez a rend, tehát a legáltalánosabb cél a szórakozás. Mi, magyarok tudjuk, hogy e szó gyöke a szór. Valami, ami szétszór, mint lórúgás a port: most ezt bámulom, miközben azt a gombot nyomogatom meg amazt, és arról álmodozom, hogy holnap reggelre milyen nemű legyek. Ezt hirdette az ősrégi bolsevik nóta: „Holnapra megforgatjuk az egész világot!”
A rend tehát a rendetlenség!
A pöffeszkedő, mindenkinél okosabb és közben legeslegdemokratább liberalizmus – a szórakozásért cserében! – el akarja venni tőlünk mindazt, ami eddig megtartott bennünket. Azóta, amióta homo sapiensek vagyunk. Magyarul valamilyenek. Emberek, akik az évezredek során nemzeteket, nyelveket, jogrendeket, kultúrákat alkottunk, hogy a jót a rossztól el tudjuk választani. Mert a jó és a rossz sosem válik ketté a maga nyers, mit ne mondjak, őszinte valójában, hiszen a gonosz furakszik mindenüvé, és hazudik a végtelenségig. Aki nem tudná, éppenséggel jónak hazudja magát, bármi is legyen az aktuális jó. Mai szóval a haladó.
Mi az, ami az új világrendben a haladó? Mi a haladó? Ne firtassuk, kellő időben megmutatja az emberiségnek az aggastyán.
Miként az Úr tette…
Nincs könnyű dolga. Eleinte azt hitte ugyanis, hogy valami példátlant, valami egyedülálló sosemvoltat fog véghez vinni, ami különb minden eddiginél. Czopf Áron vette a fáradságot, és elolvasta a jövőgyáros összes művét, aki szerint a „nyitott társadalomban minden érték piacra kerül, és »a piacmechanizmus elveit olyan távoli területekre is ki lehet terjeszteni, mint a művészet, a politika, a társadalmi élet, a szex és a vallás«. Ebben a társadalomban minden hagyományos közösség megszűnik, a szülő–gyermek viszony elveszíti jelentőségét, és »az emberek közötti kapcsolatokban a fizikai jelenlétet hatékonyabb (sic!) kommunikációs eszközök váltják föl.« (…) a tömegtársadalomnak a XX. században tapasztalt kollektív zsarnokságával szemben csak a közösség ellenében, annak szétzilálása árán lehet megvédeni az egyént. (…) Nem képes belátni, hogy a totalitarizmus pontosan a társadalom atomizálódása révén hódíthatott teret.” (Czopf Áron, Mandiner, 2017. nov. 3.)
Ugyanis a sikeresen atomizált társadalom egyénei teljesen védtelenek bármi hatalom, különösen a tőke meg a Vezér túlkapásaival szemben. Jó, ha észrevesszük: a mi aggastyánunk maga a túlkapó.
Az általa nyitottnak nevezett társadalom természetesen éppoly hierarchikus, mint az összes eddigi. Csak hiererachikusabb, ellenőrizhetetlenebb, áttekinthetetlenebb, tehát felelőtlenebb. Gondoljunk a szabadság, egyenlőség, testvériség zászlai alatt nyakunkba szakadó csőcselékhatalmakra a jakobinusoktól a kommunistákon és nácikon át az úgynevezett liberális demokratákig. A fő túlkapók kijelölik beosztottaik feladatait, gáncsolják a valódi közösséget és törekvéseit (a budapesti olimpia megfúrása), a talpasok rágják a világ vázát, eresztékeit, értékeit. Aki nem hiszi, hogy az aljasok ennyire aljasak, nézze az Európai Parlament üléseit, olvassa terveit, figyelje a magyar „demokratikus ellenzék” hadmozdulatait.
Hasonló a nemzetek-kultúrák születése és fejlődése is, a különbség leginkább a tér-időbeli mértékekben rejlik. A történelemben megesett néhányszor, hogy Nagy Sándorok, iszlám hadak, mongolok, oroszok-szovjetek és mások elnyeltek kisebb országokat, s megpróbálták beolvasztani népüket. Aztán a bekebelezettek egyszer, váratlanul új életre támadtak…
A „gazdaságkor” tatárjárását most éppen egy amerikai milliárdos aggastyán vezényli ügynökhálózatán keresztül, leginkább a pénz kottájából. Új idők új zenét kívánnak?
Valóban? Ha jól megnézzük, láthatjuk, hogy a feladat továbbra sem változott: a cél a nemzetek szétverése. A mindenkori hadjáratok is erre mennek ki: a támadó igyekszik levadászni a legjobb vitézeket, a papsággal az élén az értelmiséget, a közösségeket – mégpedig természetes vezetőik megsemmisítése révén. Ők képezik ugyanis a társadalom belső szerkezetét. Ha ez fölbomlik, megszűnik a rend az értelmével együtt, a szép meg a rút összekeveredik, és a bölcsek helyén zavart elmék osztják az észt, a vitézek csataménjén pedig majmok hancúroznak. Szinte iskolapéldaszerű a mohácsi ütközet (1526) végeredménye. Elesett II. Lajos király s vele a kardforgató magyar nemesség színe-virága. Ezután a török akadálytalanul járt-kelt az országban és környékén. Az ország trónján ketten lökdösődtek: Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János, Szulejmán hűbérese. A szultán ráért Budát csak 1541-ben elfoglalni, János király halála után.
Négyszáz év múlva, 1945-ben, a világ legdemokratikusabb kommunistái elkezdték letartóztatni, elűzni, bebörtönözni, kivégezni az ország szóba jöhető vezetőit. Miért?
Ősidők óta ismert a pásztor nélküli nyáj sorsa: szétszéled, s a magányos juhok könnyű zsákmányai lesznek a ragadozóknak, amelyek az országok, népek elpusztítását szervezik. Már az Ószövetségben is olvashatjuk több helyen: „Ne hasonlítson az Úr közössége pásztor nélküli nyájhoz” (Szám 27,18). Tehát sok ezer éve tudta már az emberiség, hogy a szervezetlen, a „fej nélküli társadalom” képtelen védekezni támadói ellen.
A mostani nemzetellenes hadműveletek éppen a lefejezést célozzák. Az emberiség az évezredek során sokszor bomlott különféle csoportokra, elsősorban háborúk következtében. A bajból való kilábalás ugyanakkor mindig összefogással: elsősorban nemzeti és vallási összefogással történt. A népi összefogás a közös nyelvre, múltra-hagyományra és a mindebből eredő kulturális erőkre támaszkodott. A vallási magasabbra, egészen Istenig tekintett, hogy megtalálja minden ember közös többszörösét, akiben valamennyi elkülönült egyén újra egymásra találhat és közösséggé szerveződhet.
Az iszlám, a kommunista meg a náci hódítók ezért támadtak Krisztusra és híveire, mint az ő népére, mert azok a megváltás révén „egy akolba” szerveződtek, és lélekszámukat messze meghaladó erőkifejtésre lettek képesek közösségük oltalmazása során. Ez a fő oka annak, hogy a liberalizmus ki- és betörése, a francia forradalom óta a keresztényüldözések minden korábbi mértéket meghaladtak, különösen az egytestvér nácik és kommunisták, újabban ifjú testvérük, a liberálisok összefogása révén. Ők pontosan tudják, hogy ki és mi a fő ellensége a Novus ordo seclorumnak. A világ és kultúrája: hite, műveltsége, szeretete, hagyománya.
Az emberiség elleni harc élén ma egy aggastyán áll, a világ harmincadik leggazdagabb embere, aki a kommunizmus végnapjaiban kuruc legényként, ellenállók megmentőjeként és a „finánctőke” megcsapolójaként tűnt föl a világban. Az ifjúság egy része ma is fölnéz rá. Egyrészt mert régi érdemeinek legendafelhőjében jár, másrészt mert olyan civilizációba kerültünk, ahol pusztul a természet, a társadalom, az összes életvédelmező érték – többek közt az agg vezér és üzletfelei igyekezete folytán. De erről csitt! Az élet zavarossá vált, hovatovább képtelenek vagyunk megkülönböztetni a helyest a helytelentől, a szépet a rúttól, a jót az aljastól. A mai, civilizáltnak mondott világban ez a rend, tehát a legáltalánosabb cél a szórakozás. Mi, magyarok tudjuk, hogy e szó gyöke a szór. Valami, ami szétszór, mint lórúgás a port: most ezt bámulom, miközben azt a gombot nyomogatom meg amazt, és arról álmodozom, hogy holnap reggelre milyen nemű legyek. Ezt hirdette az ősrégi bolsevik nóta: „Holnapra megforgatjuk az egész világot!”
A rend tehát a rendetlenség!
A pöffeszkedő, mindenkinél okosabb és közben legeslegdemokratább liberalizmus – a szórakozásért cserében! – el akarja venni tőlünk mindazt, ami eddig megtartott bennünket. Azóta, amióta homo sapiensek vagyunk. Magyarul valamilyenek. Emberek, akik az évezredek során nemzeteket, nyelveket, jogrendeket, kultúrákat alkottunk, hogy a jót a rossztól el tudjuk választani. Mert a jó és a rossz sosem válik ketté a maga nyers, mit ne mondjak, őszinte valójában, hiszen a gonosz furakszik mindenüvé, és hazudik a végtelenségig. Aki nem tudná, éppenséggel jónak hazudja magát, bármi is legyen az aktuális jó. Mai szóval a haladó.
Mi az, ami az új világrendben a haladó? Mi a haladó? Ne firtassuk, kellő időben megmutatja az emberiségnek az aggastyán.
Miként az Úr tette…
Nincs könnyű dolga. Eleinte azt hitte ugyanis, hogy valami példátlant, valami egyedülálló sosemvoltat fog véghez vinni, ami különb minden eddiginél. Czopf Áron vette a fáradságot, és elolvasta a jövőgyáros összes művét, aki szerint a „nyitott társadalomban minden érték piacra kerül, és »a piacmechanizmus elveit olyan távoli területekre is ki lehet terjeszteni, mint a művészet, a politika, a társadalmi élet, a szex és a vallás«. Ebben a társadalomban minden hagyományos közösség megszűnik, a szülő–gyermek viszony elveszíti jelentőségét, és »az emberek közötti kapcsolatokban a fizikai jelenlétet hatékonyabb (sic!) kommunikációs eszközök váltják föl.« (…) a tömegtársadalomnak a XX. században tapasztalt kollektív zsarnokságával szemben csak a közösség ellenében, annak szétzilálása árán lehet megvédeni az egyént. (…) Nem képes belátni, hogy a totalitarizmus pontosan a társadalom atomizálódása révén hódíthatott teret.” (Czopf Áron, Mandiner, 2017. nov. 3.)
Ugyanis a sikeresen atomizált társadalom egyénei teljesen védtelenek bármi hatalom, különösen a tőke meg a Vezér túlkapásaival szemben. Jó, ha észrevesszük: a mi aggastyánunk maga a túlkapó.
Az általa nyitottnak nevezett társadalom természetesen éppoly hierarchikus, mint az összes eddigi. Csak hiererachikusabb, ellenőrizhetetlenebb, áttekinthetetlenebb, tehát felelőtlenebb. Gondoljunk a szabadság, egyenlőség, testvériség zászlai alatt nyakunkba szakadó csőcselékhatalmakra a jakobinusoktól a kommunistákon és nácikon át az úgynevezett liberális demokratákig. A fő túlkapók kijelölik beosztottaik feladatait, gáncsolják a valódi közösséget és törekvéseit (a budapesti olimpia megfúrása), a talpasok rágják a világ vázát, eresztékeit, értékeit. Aki nem hiszi, hogy az aljasok ennyire aljasak, nézze az Európai Parlament üléseit, olvassa terveit, figyelje a magyar „demokratikus ellenzék” hadmozdulatait.