Vélemény és vita
Az Erő Könyve
Aki azt gondolja, hogy az erőnek köze van az erényhez, annak igaza van
És annak is, aki úgy véli, hogy az erőfitogtatásnak nincs túl sok köze az erényességhez. Láttunk mi már karón varjút, összeomló kunhalmot és hogy valaki saját magát fogta ki a széllel a vitorlából. Létezik fizikai és lelki vagy akaraterő; gazdasági és szellemi erőképesség; emberi és emberfölötti erő; fegyveres és mágneses erő, meg erős paprika és erőegyensúly. Egészen más az erő A csillagok háborújában, mint Az istenek alkonyában (vagy a Nibelungok gyűrűjétől a hobbitokhoz érve, A Gyűrűk Urában), nem beszélve a Világok harcáról. Utóbbi az „inváziós irodalom” klasszikus darabja, és mint minden klasszikusnak, aktuális üzenete van: H. G. Wells marslakóit tetszés szerint be lehet helyettesíteni másokkal. Pozitív kicsengés, hogy végül a Föld mikroorganizmusai (archaikus erői) legyőzik a betolakodókat.
A szótárban az erő valamilyen hatás előidézésére, fizikai munkára való adottság, illetve lelki, szellemi vagy erkölcsi hatást kiváltó képesség. Az erély akaraterőt, magatartásbeli határozottságot, az erény pedig az erkölcsi jóra irányuló szándékot jelenti. A szavak eredetével foglalkozó etimológia azt is megmondja, hogy ótörök eredetű a szócsalád: a kun „erk” erőt, hatalmat, a kirgiz változat kényt, akaratot jelentett. Ebből az erő szóból a nyelvújítás korában képeztük az erkölcsi jóra való törekvés kifejezésére az erényt, hogy ne a latin virtust használjuk, ami a bátorság és férfiasság fitogtatására, a veszélyt lebecsülő vakmerőségre vonatkozott. A magyarázat szerint a feltételezett er- tőből történt szóalkotás téves etimológián alapul. A nyelvújítók úgy vélték, hogy a virtus is az erő (vis, vires) származéka, noha az a férfi (vir) szóból ered, és férfiasságot jelent. A nyelvújítók tévedését jelzi továbbá, hogy az erény a női tisztességet is jelölte, és gyakran kiderül, hogy a gyengébbik nem az erősebb. Szemere Pál a 19. század elején az erényt „rény”-re rövidítette, ám azt csak az irodalmi nyelvben használták, ott is rövid ideig. Kölcsey Ferenc 1816-ban Rény címmel írt klasszicista verset, de ami ennél fontosabb: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz című erkölcsi végrendeletének középponti kategóriája is a „rény” (az erény). S miben testesül meg az erényesség? Kiváltképp a Haza szolgálatában, hiszen az Én és az Emberiség is csak a Haza és a Nemzet tükrében értelmezhető. Éppen ez adja nekünk az Erőt. Téved tehát – legalábbis az etimológia, az irodalom és a nemzeterkölcsi feladat ezt támasztja alá –, aki azt gondolja, hogy az egyéni érdekeket kell előtérbe helyezni, vagy valamilyen nehezen körvonalazható emberiségeszme szolgálatába kell az erőnket állítani. Mert az erőnkkel a haza mellé kell állni!
A talányos bölcselkedéseiről ismert Lao-ce a legkorábban Kr. e. 4. században keletkezett művét Az Út és Erény könyve címmel fordította magyarra Weöres Sándor. E könyv ugyan a közélettől való visszavonulás taoista filozófiájának sajátos foglalata, mégis morális üzenetet hordozott, az erkölcsileg helyes út megtalálására ösztönzött. A bölcs embernek a folyton változó világ törvényeivel összhangban kell élnie, felismerni, hogy a világon minden keletkezik és elpusztul. Mint a dialektikában: a dolgok önmaguk ellentétébe változnak át úgy, hogy végül egységet alkotnak. A nagy erény (avagy a nagy erő) nem jótékonykodik, de a kicsi igen – olvassuk a 38. versben –, a nagy cselekszik, a kicsi csak sürög, azután a szeretet, az erkölcs és a tisztelet is cselekszik. Összefoglalhatjuk e fokozatokat úgy is, hogy az erőből csak a szeretet és erkölcs révén juthatunk el a tiszteletig. Ha valaki az erejét tiszteletlenségre használja, abban sem a szeretet, sem az erkölcs nem talál haza.
A józan erő könyvébe kívánkoznak további, a magyar költészetből vett példák. Nemcsak József Attila Ars poeticájának „mai kocsmán” túllépő két sora („Szabad ésszel nem adom ocsmány / módon a szolga ostobát”), de Babits Sziget és tenger ciklusa elé írt Örökkék ég a felhők mögött című hitvallása. „Én hiszek […] az ész harcában a vak erők ellen, melyek: a világ vak erői, vagy az én lelkem csüggedései és indulatai.” A józanság megmutatkozik abban is, ha látjuk: „minden rombolás engem rombol”. A cédulák egy szállóigévé lett Wass Albert-gondolattal folytatódnak, amely szerint: „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség”; és summaként jutnak el Reményik Sándor Erő című verséig.
Ez az erő hangtalan feszül, ez maga az alkotás. „Ha szerelemmé válna: / Tán elégetné azt, akit szeret”; hatalommá válva birodalmakat hódítana meg; ha kapzsiság lenne, nem tudna betelni az arannyal; „Ha őrületté válna: / Dühöngene, míg maga megszakad”; ha azonban irgalom lenne, mindenkin segítene; áhítatként pedig szállna az örök Istenig. Az erényes erő nem akar sem szerelem, sem hatalom, sem kapzsiság, sem őrület lenni, nem akar az irgalom vagy az áhítat helyébe lépni. Az erő, árnyalva némileg a Lao-ce tanítását, nem pusztán tisztelet, hanem fegyelem. Összetartja és József Attila-i „gyémánttengelyként” egyensúlyban tartja a világot, ha a legnagyobb erőnk az erkölcs.
A szótárban az erő valamilyen hatás előidézésére, fizikai munkára való adottság, illetve lelki, szellemi vagy erkölcsi hatást kiváltó képesség. Az erély akaraterőt, magatartásbeli határozottságot, az erény pedig az erkölcsi jóra irányuló szándékot jelenti. A szavak eredetével foglalkozó etimológia azt is megmondja, hogy ótörök eredetű a szócsalád: a kun „erk” erőt, hatalmat, a kirgiz változat kényt, akaratot jelentett. Ebből az erő szóból a nyelvújítás korában képeztük az erkölcsi jóra való törekvés kifejezésére az erényt, hogy ne a latin virtust használjuk, ami a bátorság és férfiasság fitogtatására, a veszélyt lebecsülő vakmerőségre vonatkozott. A magyarázat szerint a feltételezett er- tőből történt szóalkotás téves etimológián alapul. A nyelvújítók úgy vélték, hogy a virtus is az erő (vis, vires) származéka, noha az a férfi (vir) szóból ered, és férfiasságot jelent. A nyelvújítók tévedését jelzi továbbá, hogy az erény a női tisztességet is jelölte, és gyakran kiderül, hogy a gyengébbik nem az erősebb. Szemere Pál a 19. század elején az erényt „rény”-re rövidítette, ám azt csak az irodalmi nyelvben használták, ott is rövid ideig. Kölcsey Ferenc 1816-ban Rény címmel írt klasszicista verset, de ami ennél fontosabb: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz című erkölcsi végrendeletének középponti kategóriája is a „rény” (az erény). S miben testesül meg az erényesség? Kiváltképp a Haza szolgálatában, hiszen az Én és az Emberiség is csak a Haza és a Nemzet tükrében értelmezhető. Éppen ez adja nekünk az Erőt. Téved tehát – legalábbis az etimológia, az irodalom és a nemzeterkölcsi feladat ezt támasztja alá –, aki azt gondolja, hogy az egyéni érdekeket kell előtérbe helyezni, vagy valamilyen nehezen körvonalazható emberiségeszme szolgálatába kell az erőnket állítani. Mert az erőnkkel a haza mellé kell állni!
A talányos bölcselkedéseiről ismert Lao-ce a legkorábban Kr. e. 4. században keletkezett művét Az Út és Erény könyve címmel fordította magyarra Weöres Sándor. E könyv ugyan a közélettől való visszavonulás taoista filozófiájának sajátos foglalata, mégis morális üzenetet hordozott, az erkölcsileg helyes út megtalálására ösztönzött. A bölcs embernek a folyton változó világ törvényeivel összhangban kell élnie, felismerni, hogy a világon minden keletkezik és elpusztul. Mint a dialektikában: a dolgok önmaguk ellentétébe változnak át úgy, hogy végül egységet alkotnak. A nagy erény (avagy a nagy erő) nem jótékonykodik, de a kicsi igen – olvassuk a 38. versben –, a nagy cselekszik, a kicsi csak sürög, azután a szeretet, az erkölcs és a tisztelet is cselekszik. Összefoglalhatjuk e fokozatokat úgy is, hogy az erőből csak a szeretet és erkölcs révén juthatunk el a tiszteletig. Ha valaki az erejét tiszteletlenségre használja, abban sem a szeretet, sem az erkölcs nem talál haza.
A józan erő könyvébe kívánkoznak további, a magyar költészetből vett példák. Nemcsak József Attila Ars poeticájának „mai kocsmán” túllépő két sora („Szabad ésszel nem adom ocsmány / módon a szolga ostobát”), de Babits Sziget és tenger ciklusa elé írt Örökkék ég a felhők mögött című hitvallása. „Én hiszek […] az ész harcában a vak erők ellen, melyek: a világ vak erői, vagy az én lelkem csüggedései és indulatai.” A józanság megmutatkozik abban is, ha látjuk: „minden rombolás engem rombol”. A cédulák egy szállóigévé lett Wass Albert-gondolattal folytatódnak, amely szerint: „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség”; és summaként jutnak el Reményik Sándor Erő című verséig.
Ez az erő hangtalan feszül, ez maga az alkotás. „Ha szerelemmé válna: / Tán elégetné azt, akit szeret”; hatalommá válva birodalmakat hódítana meg; ha kapzsiság lenne, nem tudna betelni az arannyal; „Ha őrületté válna: / Dühöngene, míg maga megszakad”; ha azonban irgalom lenne, mindenkin segítene; áhítatként pedig szállna az örök Istenig. Az erényes erő nem akar sem szerelem, sem hatalom, sem kapzsiság, sem őrület lenni, nem akar az irgalom vagy az áhítat helyébe lépni. Az erő, árnyalva némileg a Lao-ce tanítását, nem pusztán tisztelet, hanem fegyelem. Összetartja és József Attila-i „gyémánttengelyként” egyensúlyban tartja a világot, ha a legnagyobb erőnk az erkölcs.