Az Átnevezések Könyve

Vannak olyan hétköznapi sza­vaink, amelyek használata miatt a fóbia-szótárakat, senki által soha el nem fogadott törvénykönyvként lobogtatva: megköveznek. A fővárosi könyvtár közben még Szabó Ervin nevét viseli, ma is létezik Vörös Hadsereg, Tanácsköztársaság útja, él még Kun Béla is a táblákon, s az utolsó Lenin utca állítólag csak a múlt évben tűnt el.

Ismerünk átnevezéseket az irodalomból is. Én például gyerekkoromban azt hittem, hogy Verne Gyula és May Károly ugyanúgy magyar író, mint Jókai, Rejtő azonban P. Howard álcája mögé került, s rövid ideig úgy véltem, az orientalista és nyelvtudós Lőrincz L. László és Leslie L. Lawrence két különböző személy. Tudjuk, hogy Márai Sándor sokáig Grosschmid néven volt anyakönyvezve, öccse Radványi Gézaként lett híres filmrendező. Szép Ernő Schön Sámuelként, Molnár Ferenc Neumannként született; Gárdonyi Géza Ziegler, Tömörkény István Steingassner, Szentkuthy Miklós Pfisterer, Zelk Zoltán Zelkovics volt; Nagy László öccse a szintén költő Ágh István. A portugál Fernando Pessoa több mint nyolcvan alteregót használt, a gender ősasszonya, a francia Amandine Aurore Lucile Dupin George Sand néven lett ismert. Jókai hírlapi álneve egy időben Kakas Márton, Mikszáthé előbb Scarron, majd Katánghy Menyhért volt, Rezeda Kázmér pedig Szindbádot, azaz Krúdyt takarta. S álljon itt egy híres cím is: Milne címszereplője, Winnie the Pooh a nyersfordítást készítő Karinthy Emília miatt lett Micimackóra keresztelve.

Érdekes, nem kevésbé tanulságos böngészést kínál az átnevezett közterületek mustrája, itt most szintén csak néhányat emelünk ki. Marxból például Malom, Napsugár, Eskü, Kápolna, Tölgyfa, Akácfa, Orgona, Petőfi, Móricz, Wass Albert, Liszt Ferenc, Kölcsey, Jókai Mór, Erkel Ferenc, Mátyás király lett. Engelsből Etelka, Szálloda, Liget, Ezüstfa, Nádas, Kölcsey, Vörösmarty, Arany János; Leninből Levendula, Tavasz, Rózsa, Patak, Bársonyos, Gyöngyvirág, Liliom, Kastélykert, Dózsa György, Széchenyi, Deák Ferenc, József Attila. Kun, azaz Kohn Bélát (Bács-Kiskunban a legtöbb helyen) a nemzetségnévi Kunra, aztán Pillangóra, Juhászra, Galagonyára, Szent Istvánra, Erzsébet királynéra, Károli Gáspárra, Bessenyei Györgyre, Csokonaira; a Vörös Hadsereget Kádár vitézre, II. Rákóczi Ferencre, Katona Józsefre, Tisza Istvánra, Piac­ra változtatták; a Felszabadulásból Rózsa, Rigó, Mező, Szent Márton, Zrínyi Miklós, Ady, Mindszenty József, Bartók Béla lett.

Egyébként 2012-ben született és 2013 óta van érvényben az a törvénymódosítás, amely tiltja, hogy közterület, közintézmény olyan nevet viseljen, amely kapcsolatba hozható a kommunista önkényuralmi rendszerrel, s a következő négy esztendőben több mint kétezer névváltozást jegyeztek be. A politikai korrektség, az úgynevezett píszí miatti jelzőváltozások jóval korábbról fakadnak, még a hatvanas évek Amerikájából, és a rendszerváltozás után bennünket is elértek. A nyelvi tabuból tulajdonképpen politikai fogalom lett, az eufemizmus, a megszépítő beszéd álcájában terjedő ideológia.

Problémás azonban, hogy ha hagyjuk, sosincs vége ennek a píszí-folyamatnak. A négerből előbb színes bőrű, fekete, majd afroamerikai lett; a homokosból homoszexuális, majd meleg – a szivárványszótárban pedig már annyi elnevezés és rövidítés létezik, hogy heteroszexuális legyen a talpán, aki követni tudja mindezt. A cigányt romára kereszteltük, ami ellen nagyon sok cigány is tiltakozott, ezért a tudományos szóhasználatban mára a „cigány/roma” megnevezés terjedt el, hogy lehetőség legyen a tetszés szerinti választásra. Ismerünk egészen agyament vadhajtásokat is, nem hiá­ba teszik szóvá sokan a nyelvhasználat megnyomorítását.

Nemcsak a Negro cukorka tévedt rasszista cigányútra, hanem a feketekávé is, sőt a bukott diákok érzékenységét féltő tanárok Angliában a „késleltetett siker” elnevezést javasolták. Tovább folytatva a sort:
a csúnya „szépségdeficites”, a kopasz „előnytelen hajú”, a megerőszakolt áldozat „akaratlan spermafogadó”,

a kövér „horizontális”, az öreg „kronológiai kihívásokkal küzd”, a bolti tolvaj „nem hagyományos vásárló”, a hazudós pedig „máshogy őszinte”. – „Mi az, hogy… nagyon is?!”

De ez mind semmi ahhoz képest, hogy már a karácsonyt sem szabad karácsonynak nevezni. Legalábbis a karácsonyi vásárt a muszlim érzékenységre apelláló Nyugaton ünnepi vagy téli vásárra keresztelik; a karácsony iszlamizációja jegyében januárban tartanak karácsonyi koncertet, miközben Jézus, ha nem is Megváltó, de az egyik legnagyobb próféta a muszlimoknál. Vajon műsoron marad-e a Diótörő, Dickens és Andersen? Ady karácsonyi versei, Babits, Dsida Jenő, József Attila, Juhász Gyula, Kányádi, Nagy László, Reményik, Sík Sándor, Wass Albert karácsonyi költészete? Remélem, Karácsony Sándor vagy Karácsony Benő megtarthatja a nevét, azt viszont nem tudom, mit kezd majd az anyakönyvével a zuglói polgármester. Lehet, hogy a második utónevét, a Szilvesztert fogja használni?