Bogár László

Vélemény és vita

Adófizető robotok

A tőkejövedelmek nagy hányada ma már a globális gazdaságban az „elvont” tudásból és nem a termelésből származik

Amikor Henry Ford először vezetett be egy olyan gépsort, ahol automaták, vagyis robotok dolgoztak, karon fogta a szakszervezeti vezetőket, megmutatta nekik az új rendszert, és kajánul megjegyezte, no, ezeknek próbáljatok sztrájkot szervezni. Ám a szakszervezetisek sem maradtak adósak a válasszal, és így vágtak vissza: maga meg ezeknek próbáljon meg autót eladni.

Szóval, a robotok, egyáltalán az emberi munkát „feleslegessé” tevő gépi rendszerek története meglehetősen ellentmondásos, konfliktusokkal teli történet. A minap Bill Gates mondott nagyon is elgondolkodtató dolgokat ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Azért, mert egy dolgozó technikailag nem élőlény, attól még fizethet adót, mondta. Bár első hallásra elég bizarr ötletnek tűnhet mindez, érdemes kicsit elgondolkodni róla.

Ahhoz, hogy jobban megértsük, először arra a látszólag evidens kérdésre kellene válaszolni, hogy mi is valójában a gép, és miként is alakult, alakul az ember és a gép viszonya az elmúlt évszázadok során. Az ember az egyetlen olyan élőlény, aki nemcsak esetlegesen használt eszközöket, hanem tudatosan fejleszteni is kezdte azokat. Így egyre komplexebb eszközöket létrehozva megteremtette a gépet, ami nem más, mint elemi eszközökből felépített komplex rendszer, illetve sokszor potenciálisan egy eszközkészítő eszköz is egyben, és ezzel történelmi jelentőségű folyamat indul el. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a gépek egyre komplexebb nemzedékeinek megszületése valójában az ember – anyagi valóságot átalakítani képes – szellemi teljesítményeinek az egyre nagyobb intenzitású megjelenítője.

Történelmileg a hétköznapi paraszti munka lassú, türelmes iparkodásából származik minden eszköz, és így minden gép is. A dolgok hagyományos szakrális logikája szerint tehát ember és gép között valójában nem létezhetne konfliktus, hisz az emberi világgal testvéri egységben „együtt nevelkedik” ember és gép. Ám mégis azt látjuk, hogy először a 18. században, s azóta rendszeresen, az emberek sokszor fellázadnak a gépek ellen. Az első géprombolók dühükben a facipőjüket dobták a gép forgó alkatrészei közé, hogy ezzel tegyék azokat működésképtelenné. És mivel a facipő francia neve „sabot”, így a szinte minden nyelvben megjelenő szabotázs, szabotőr kifejezések ennek az első konfliktusnak az emlékét őrzik.

De vajon mi volt az oka annak, hogy az „édestestvérként” megszülető gép halálos ellenségévé vált a parasztból lett munkásnak? Nos, a hagyományos társadalmak brutális felszámolása során a parasztot nemcsak anyagi létfeltételeinek szinte minden elemétől fosztották meg, hanem egy ennél is fontosabb szellemi vagyonától is. Attól, hogy eredendően univerzális tudását folyamatosan a maga ellenőrzése alatt tartsa, tehát hogy ő maga teremtse meg lassú, türelmes létmunkával a vele így eleve barátságban élő gépet.

A legnagyobb tőketulajdonosok egyszerűen „felvásárolták” a paraszti tudást, és ezt a tudást szembefordították a paraszttal. Még pontosabban fogalmazva, e folyamat nyomán a parasztok többségéből tudásától megfosztott „proletárt” csináltak, a tehetséges kevesek tudását megvásárolva ezt a tudást géppé alakítva fordították a folyamat eredményét a parasztból prolivá silányított tömeggel szembe. A földjétől, házától, szerszámaitól és így lassan a léte újrateremtéséhez szükséges komplex tudásától is megfosztott parasztból lett „proli” így már csak mint ellenségére képes a gépre tekinteni, és joggal.

Joggal, mert az „elveszi”, de legalábbis folyamatosan leértékeli a munkáját anyagi és szellemi értelemben egyaránt. Persze, nem szegény gép a hibás, hisz ő csak élettelen tárgy. A meghatározó tőketulajdonosok teszik valójában egymás ellenségévé a munkást és a gépet, a gépben rejlő egyre komplexebb tudás „történelmi magánosításával”, és ez a konfliktus valóságos alapja. A tőkejövedelmek egyre nagyobb hányada ma már a globális gazdaságban ebből az „elvont” tudásból és nem a termelés anyagi folyamataiból származik, amit leginkább a szellemi tulajdonjogok testesítenek meg. Például az elektronikai eszközök, mondjuk okostelefonok árából csak egy-két százalékot tesz ki az anyag és az összeszerelési munka értéke, az ár meghatározó többsége a szellemi tulajdonosoknak járó extraprofitot fedezi.

A nagy történelmi kérdés, hogy ez a folyamat és a belőle származó konfliktusok robbanáshoz vagy békés egyezséghez vezetnek-e majd. Hogy van-e bármilyen esély annak a történelmi léptékű belátásához, hogy ez az évszázadok óta tartó folyamat így a semmibe vezet. Bill Gatesnek jó oka van a kibékülést kezdeményezni, hisz vagyonának a 99 százaléka éppen ilyen szellemi tulajdonjogokra hivatkozva „elvont” profitokból ered. Nem arról van szó, hogy az emberi tehetség, szellemi képesség ne nyerhetné el a jutalmát a magas szintű anyagi elismerésben, hanem arról, hogy az ennek alapján keletkező permanens extraprofit egy részének társadalmi szintű újraelosztása nélkül kezelhetetlen konfliktusokba fulladhat bele a nyugatias modernitás egész globális rendszere.

Természetesen nem a robotok fizetnének adót, hanem a tulajdonosaik, akik anélkül, hogy ezt tudatosítanák magukban, olyan szellemi tulajdonok hozadékának élvezői, ami egy alig leplezett erőszak folytán jutott a birtokukba. Persze nem valószínű, hogy a mai globális tőkestruktúrákat alkotó erők önként lemondanának erről a globálisan sok ezermilliárd dolláros extraprofitról, de Bill Gates kezdeményezése talán elgondolkodtatja a döntéshozókat, és így valóban létrejöhet az új történelmi egyezség, a globális New Deal minderről.