A semmi hídján

Aztán odaexcrementált a hűlt helyére. Ez sokaknak tetszik, már akik szívesen mondogatják, hogy a létben nincsen üresség. Az excrementum pedig büszkén vállalja az agy, az értelem, az érzékeny szervek és működések leváltójának szerepét. Bármelyiket ezer örömmel helyettesíti a maga módján. Oly régóta és akkora erőbevetéssel folyik hadjárata Ádám, Éva és utódaik ellen, ráadásul annyi mézesmázzal, hogy a legyőzötteknek hovatovább fogalmuk sem lesz valódi helyzetükről. Lét- és üdvkilátásaikról – ahogy mostanában mondják – lövésük sincs, Gazdaságkor az ilyesmit mind kisöpörte a korszerű életrendből, de még a szóbeszédből is. Tegyük hozzá, fájdalommentesen. Apró, kegyes, ellenségeink szerint kegyeskedő csoportocskákon kívül a többségnek már alig van fogalma a Valóságról és a Hozzá vezető útról.

Az agytalanodás nagyjából a leírt sorrendben történhetett, mert az agy újabban nemcsak a legérzéketlenebb szerv, de egyúttal a legszívósabb is: sok példa mutatja, hogy szinte bármeddig elvan táplálék nélkül. Ha nem jut neki gondolat, eszme egy életen át, szerez valahonnan vagy kitalálja, hogy ringasd el magad. Oszt’ elringatja. Pöckölgeti a 999 999 fokozatú skála gombjait, s előbb-utóbb talál menedéket, ahova agysüteményét elrejtheti.

Rengeteg emberrel találkozhatunk, akinek még soha nem jutott eszébe épkézláb gondolat, ám mégsem érzi ennek hiányát, sőt környezete sem, mert a szórakoztatóipar tömi belé az álzenét, az álkönyvet, az áleszmét. A munkahelyén se látszik marslakónak a sok hasonszőrű között. Vagy, hogy a saját szakmámat említsem: hány meg hány író – ne rekesszük a többi puhakezűt: festő, filozófus, zenész, politikus meg mindenféle más életművész él és babértól övezve virul egyetlen épkézláb gondolat nélkül évtizedeken, vagy akár egy egész életen át? Valaha talán kibuggyant belőle valami, amit mások eszme-szerűségnek véltek, s amire néhány régi vágású ember lecsapott: ő, talán ő lesz az, akit keresünk! Talán-tán valahogy így könyvelődött el szakmájában tehetségnek megannyi semmirekellő, noha hasonló fölvillanása nem akadt soha többé. És ez nem hiányzik sem neki, sem híveinek sem kritikusainak, csak az igazi olvasóknak, szemlélőknek, hallgatóknak. Mert bizony, még ilyenek is keveregnek a szemétkultúra egyre zajosabb és szagosabb örvényében, melyben bárki elkábíthatja magát a nótát követve: „Ringasd el magad!” A hűségesek pedig várnak s kitartanak Mesterük soha nem avuló szavai mellett. A Megváltó pedig eljön, hiszen itt jár-kel köztünk a világ végezetéig.