Domonkos László

Vélemény és vita

A rend női őre

„Ha rendőr létére úgy tesz mások előtt, mintha nem lenne rendőr, akkor mintegy kétszeresen rendőr”, olvasható Mrozek híres darabjában, a Rendőrségben

Bevallom, igen sokáig fenti mondatnak kizárólag negatív tartalmi mögötteseket tulajdonítottam, teljes összhangban a rendőrség megítélésével. Ami a szovjet gyarmati lét évtizedei alatt tudvalevően egyértelmű és intenzív utálatot, mi több, ezzel elegy időnkénti izzó gyűlöletet, megvetést és undort jelentett. A divatos rendőrviccek özöne pedig éppen a permanens félelmet (is) igyekezett oldani, semlegesíteni: így szublimálva a pökhendin hatalmaskodó, megfé­lemlítő szocialista rendőrség iránti össznépi érzeményeket.

A dolgok a közép-európai hajnal hasadtán e téren is kezdtek jótékonyan megváltozni: amint 1987–1988-ban az általános helyzet látványosan enyhülni kezdett, véle fordultak a rendőrök is. Ezekből az időkből származik a változásokat plasztikusan illusztráló, emlékezetes eset, amit annak idején nem is hagytam szó nélkül: vidéki városka szélén autózva „meszelt le” a szerv, s miközben papírjaimért kotorásztam, észrevettem, hogy a nálam valószínűleg alig néhány évvel idősebb, egyenruhás fiatalember ugyanolyan ámult elragadtatással bámul át a túlsó oldalra az ott ellibegő bombázóra meredve, mint jómagam. A férfiúi – és emberi! – szolidaritás máig megindító diadalaként cinkosan egymásra mosolyogtunk, ő rám kacsintva meg is jegyezte, hogy lám, inkább ilyen jelenségekkel foglalkoznánk, mint most itt egymással… A következtetést azután úgy fogalmaztam meg, hogy olyan országban jó élni, ahol kacsint a rendőr. Ám telt-múlt az idő, s mire már-már úgy látszott, a régi rendőrállami világ után talán rendfenntartói ügyekben is végre-valahára helyreáll a világ rendje: jött a 2006-os ősz. Amikor ki kellett mondani: Magyarországon a rendőrség legalább újabb húsz évre ismét megutáltatta magát, tegyen ezután bárki bármit. És most, hogy alig tizenkét évvel ezelőtti megjegyzésemet revideálni vagyok kénytelen, megállapítható: az újabb örömteli változásban valószínűleg olyan ténynek is jelentékeny szerepe van – hogy a rendőrség kötelékében az utóbbi időben jócskán megszaporodtak a hölgyek. A rendőrnők, igen. Nemrégiben pedig megfigyelhettem: miként is illusztrálhatta egyikük Mrozek igazságát.

Gyakran megfordulva a Városligetben, az utóbbi időben többször is szemügyre vehettem a magukat „ligetvédőknek” tituláló lények tevését-vevését, legutóbb, mint arról a sajtó is beszámolt, megint betörték, berúgták a kerítést, megint „balhé” volt – és megint kiérkezett a rendőrség. A jelenet nemcsak roppant jellemző és tanulságos, de kötelező jelleggel ajánlandó is. Okulásul. A rend régi, mostani és majdani őreinek éppúgy, mint – alighanem – mindnyájunknak.

Három a közeg, de csak egyikük beszél az állítólagos „rendezvény” kapcsán ott tébláboló, több mint fura fotóssal-filmessel. Aki hol mit sem tudó ártatlant játszik, hol pimaszul fölényes, hol nyeglén krakélerkedve kötözködő. A szóba elegyedő rendőr: fiatal, kifejezetten helyes, fekete hajú hölgy. Óriási önuralommal, tökéletes, szinte előkelő udvariassággal és egészen enyhe hivatalossággal a hangjában kérdezősködik. Érdeklődő és határozott, értelmes és korrekt. Amíg a delikvens a meg nem értett báránykát alakítja, kicsit mosolygó, megbocsátó tanárnénis kedvességgel kérdezget. Amint a pasas önérzeteskedőre, szemtelenkedőre vált, akkor – de csakis akkor, reakcióként csupán, a hölgy is vált, és tökéletesen hasonló vagy éppen azonos stílben reagál. És midőn a páciens kihívóan, „No, magyar rendőrség, 2018!” kiáltással próbálja összegezni a helyzetet, hősnőnk – már-már beleszerethet az ember, olyan tündéri empátiával és „schlagfertig” módon „kapcsolva” – riposztozik: „Magyar ellenzék, 2018…” Önfegyelme egy pillanatra sem hagyja el: a fenyegetőzésre nem válaszol fenyegetőzéssel, nem lép fel támadólag – ugyanakkor valósággal sugárzik róla a magabízó erő és az okos, tudatos, embertársát tisztelni igyekvő humánus fölény. Nem túlzás: lenyűgözve figyelem. Két társa némán áll mellette, persze semmi szükség arra, hogy megszólaljanak. Mrozek igazsága meg különleges fényben ragyog arra, az Ajtósi Dürer sor felé: ez a szép, klassz fiatal lány úgy viselkedik, tényleg úgy tesz, mintha nem is rendőr lenne – csak az össztársadalmi biztonság egy nyugodt, okos, felelős őre. És éppen ezért kétszeresen is – igazán rendőr. Csupa nagybetűvel.

Merthogy ilyennek kell lenniük. Végre.