Vélemény és vita
A közelmúltban is minden megtörténhet
A közelmúltból azt elemezzük, ami valóban megtörtént, dokumentált, s ne hamis képzetek rongálják nemzetünk idegrendszerét.
Odajutottam, hogy jobban eligazodok a több mint másfél ezer esztendővel ezelőtt élt Atilla hun birodalmában, vagy a herderi jóslat esztendejében, 1791-ben, mint a közelmúlt hat évtizedében, azon belül is a rendszert változtató történésekben, amelyeknek magam is részese lehettem. Mi az oka annak, hogy egyre nagyobb bizonytalansággal térek vissza emlékeimben a nyolcvanas évekhez? Miért érzem és tapasztalom, hogy az egykori történelmi iránytűt álságos mágnesezők viszik tévútra? Még az általam megélt történésekről is nehezen beszélek, és olykor már-már azon kapom magamat, hogy rám is erőszakosan hatni akarnak a múltat torzító koholmányok, a koncepciós ferdítések, féligazságok.
A múltban minden megtörténhet – mondogatom zavartan, amikor egy-egy magabiztos visszaemlékező hazugságait olvasom. A túlélők nemcsak koszorúznak, de az évek, évtizedek múlása koronatanúvá avatja a történelmi statisztákat is. A „kevesen voltunk, de sokan maradtunk” kesernyés mondat szinte minden győztes politikai győzelemre érvényes, és még ez nem is volna baj, mert a győztesekhez tartozni biztonságot jelent, de az igazi vesztesek újra és újra adagolják a jól bevált szellemi kábítószereket. Gazdag eszköztáruk van a régmúltat, közelmúltat torzító technikáknak, kettős mércének, annak, hogy miképpen lehet alantas szándékkal roncsolni nemzeti önismeretet, hitet, hűséget az évezredek értékeihez, történelmi hazánkhoz.
A fiatal írók lakiteleki találkozóját 1979 májusában a tilalom és a tűrés határán szerveztük. A kétnapos konferencia témája a korszerű nemzeti önismeret volt. A Retörki főigazgatója, házigazdánk, Bíró Zoltán érdeme – Csoóri Sándor mellett –, hogy az a találkozó, tanácskozás létrejött. Minden bizonnyal egyetért velem Bíró Zoltán abban, hogy a negyven évvel ezelőtti felszólalások, elemzések, figyelmeztetések java még ma is érvényes, és Illyés Gyula vitazáró gondolatai akár a mostani konferencia megnyitó előadása lehetne.
Mert a múlt nincs magától, azért minden nemzedéknek újra és újra meg kell küzdeni.
A történelmi, politikai földmozgások, földrengések, a politikai katasztrófák új helyzeteket, átrendeződést teremtenek, olykor egyik napról a másikra új gazdasági, társadalmi rendszereket hoznak létre, de az emberek tudatában mindez csak felületes, lassú folyamat.
A kommunista egypártrendszert felváltó, változtató, teljesen átalakító, átformázó folyamat a nyolcvanas évek végén a szovjet hadsereg által megszállt országunkban minősíthető akár lassúnak, vagy a nagyhatalmak, azon belül az Egyesült Államok által vezérelt politikai játszmának, de a tény tény marad. A rendszerváltozás megtörtént, tízmillióan ennyire voltunk képesek és nem többre, de nem is kevesebbre.
Cinikus mondatnak tartom, ha valaki rendszerváltozás helyett módszerváltásról vagy gengszterváltásról beszél. Gondoljunk csak arra: március 21. 1990 előtt a Tanácsköztársaság napja, a patkányforradalom napja, állami ünnep volt.
Magyarország alaptörvénye, a 2011. április 25-én parlamenti többséggel, kétharmaddal elfogadott nemzeti alkotmányunk nemzetpolitikai, társadalmi, gazdasági, művelődési jelenünket, jövendőnket alakítja, formázza. Törvénytárunk az új rendszert tartósító erőforrás. Hogyan tudunk élni ezzel az erőforrással, hogyan vagyunk és leszünk képesek az érték, a minőség, az össznemzeti érdek jegyében megszervezni közösségeinket, bővíteni nemzeti önismeretünket, föltárni a közelmúltat? A kormányzó politika feladata és felelőssége, hogy a szükséges feltételeket megteremtse.
A történettudomány területén a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Művészeti Akadémia, a levéltárak, múzeumok, az egyetemek, főiskolák folyamatos nemzedékváltása, az új állami intézmények, egyesületek, alapítványok, műhelyek térhódítása, munkássága adhat már okot némi derűlátásra is. Itt és most csak a Nemzeti Emlékezet Bizottságot, a budapesti Terror Háza Múzeumot, a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumot, a Veritas Történetkutató Intézetet, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézetet és Archívumot nevesítem, és valamennyiük kutatásaira, eredményeire, könyvekre és kiadványokra utalok.
A konferenciánkat szervező Retörki – egyéb tudományos értékei mellett – példázatosan jó politikai ritmusérzékkel és szervezőkészséggel teremtett élő és termékeny kapcsolatot az Orosz Tudományos Akadémia Európa Intézetével, Szalvisztikai Intézetével, a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetével, az Orosz Állami Legújabb kori Történeti Levéltárral és a Gorbacsov Alapítvánnyal.
Történik mindez a magyar–orosz kapcsolatok folyamatos és tartós megújulása idején, amikor Oroszország kiemelt partnere Magyarországnak. A kétoldalú kapcsolatok a gazdasági, kereskedelmi, kulturális, oktatási és humanitárius téren eredményesen működnek.
A két ország között rendszeres a felső szintű politikai párbeszéd és élénk a kapcsolat a minisztériumok, regionális vezetők és szakértők szintjén.
Hazánk erősen abban érdekelt, hogy Oroszország és az Európai Unió viszonya mielőbb normalizálódjon. Nemzeti érdekünk, hogy a lehető leghamarabb megszűnjenek mindazon okok, amelyek a gazdasági és politikai szankciók bevezetéséhez vezettek.
Célunk hazánk oroszországi regionális jelenlétének erősítése. Ezt szolgálja a Kazányban megnyitott főkonzulátus, a Kurszk megyével és Tatárfölddel aláírt megállapodás és más, folyamatban lévő, tervezett együttműködések például Szentpétervárral. Georgij Poltavcsenko szentpétervári kormányzó és küldöttsége éppen március 21-én kezdte meg Budapesten tárgyalásait.
A gazdasági és politikai téren folytatott párbeszédet jól kiegészíti a kulturális, humanitárius és oktatási területen folytatott együttműködés. A Stipendium Hungaricum program keretében hazánk az Oroszországi Föderációból évente kétszáz diákot fogad felsőfokú és kiegészítő szakmai továbbképzésre, a magyar állami költségvetés terhére. Több oroszországi egyetemen folyik a magyar nyelv oktatása, ami hozzájárul egymás kulturális hagyományainak és világszemléletének megismeréséhez. A Lakiteleki Népfőiskolára az idén is érkeznek szentpétervári, magyar nyelvet tanuló diákok, akik a Csehovról elnevezett drámapedagógiai gyakorlaton vesznek részt. S itt kell röviden szólnom az évek óta sikeresen működő orosz–magyar műfordítói, nyári lakiteleki táborról, amelyet Goretity József vezet, s immár két antológia jelzi munkájuk minőségét. A Tolsztoj Társaság, Szűcs Olga professzor asszony vezetésével számos területen, konferenciák, tanulmányutak, előadások segítségével építi a magyar–orosz tudományos kapcsolatokat. Közös élményünk, hogy a magyar társadalom felettébb nyitottnak mutatkozik az orosz és az Oroszországban élő népek, nemzetiségek kulturális értékei, történelmi múltjuk iránt. Ezt bizonyítja Jurij Poljakov író és drámaíró két magyarul is megjelent regénye, a Kecskeméten sikerrel bemutatott Párcsere című színdarabja, valamint Bethlen Gábor-díja is. Oroszország és Magyarország 2015-ben sikeres kulturális rendezvénysorozatot szervezett Budapesten, illetve Oroszország öt városában. Mindez a budapesti orosz, a moszkvai magyar nagykövetség, a főkonzulátusok és az Orosz Kulturális Intézet érdeme is.
A Retörki konferenciája a magyar–orosz tudományos együttműködést úgy bővíti, hogy a közelmúlt történéseinek feltárását segítheti. S ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy a közelmúltból azt elemezzük, ami valóban megtörtént, dokumentált, s ne hamis képzetek rongálják nemzetünk idegrendszerét.
Wass Albert szavaival zárom gondolataimat: „A múlt (…) szerves és elválaszthatatlan része a jelennek, mint ahogy a jelen sem egyéb, mint a jövendő kezdete.” w
Elhangzott A rendszerváltás tapasztalata és értékelése Magyarországon és Oroszországban című nemzetközi tudományos konferencián, amelyet a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum szervezésében tartottak meg 2016. március 21–22-én Budapesten.
A múltban minden megtörténhet – mondogatom zavartan, amikor egy-egy magabiztos visszaemlékező hazugságait olvasom. A túlélők nemcsak koszorúznak, de az évek, évtizedek múlása koronatanúvá avatja a történelmi statisztákat is. A „kevesen voltunk, de sokan maradtunk” kesernyés mondat szinte minden győztes politikai győzelemre érvényes, és még ez nem is volna baj, mert a győztesekhez tartozni biztonságot jelent, de az igazi vesztesek újra és újra adagolják a jól bevált szellemi kábítószereket. Gazdag eszköztáruk van a régmúltat, közelmúltat torzító technikáknak, kettős mércének, annak, hogy miképpen lehet alantas szándékkal roncsolni nemzeti önismeretet, hitet, hűséget az évezredek értékeihez, történelmi hazánkhoz.
A fiatal írók lakiteleki találkozóját 1979 májusában a tilalom és a tűrés határán szerveztük. A kétnapos konferencia témája a korszerű nemzeti önismeret volt. A Retörki főigazgatója, házigazdánk, Bíró Zoltán érdeme – Csoóri Sándor mellett –, hogy az a találkozó, tanácskozás létrejött. Minden bizonnyal egyetért velem Bíró Zoltán abban, hogy a negyven évvel ezelőtti felszólalások, elemzések, figyelmeztetések java még ma is érvényes, és Illyés Gyula vitazáró gondolatai akár a mostani konferencia megnyitó előadása lehetne.
Mert a múlt nincs magától, azért minden nemzedéknek újra és újra meg kell küzdeni.
A történelmi, politikai földmozgások, földrengések, a politikai katasztrófák új helyzeteket, átrendeződést teremtenek, olykor egyik napról a másikra új gazdasági, társadalmi rendszereket hoznak létre, de az emberek tudatában mindez csak felületes, lassú folyamat.
A kommunista egypártrendszert felváltó, változtató, teljesen átalakító, átformázó folyamat a nyolcvanas évek végén a szovjet hadsereg által megszállt országunkban minősíthető akár lassúnak, vagy a nagyhatalmak, azon belül az Egyesült Államok által vezérelt politikai játszmának, de a tény tény marad. A rendszerváltozás megtörtént, tízmillióan ennyire voltunk képesek és nem többre, de nem is kevesebbre.
Cinikus mondatnak tartom, ha valaki rendszerváltozás helyett módszerváltásról vagy gengszterváltásról beszél. Gondoljunk csak arra: március 21. 1990 előtt a Tanácsköztársaság napja, a patkányforradalom napja, állami ünnep volt.
Magyarország alaptörvénye, a 2011. április 25-én parlamenti többséggel, kétharmaddal elfogadott nemzeti alkotmányunk nemzetpolitikai, társadalmi, gazdasági, művelődési jelenünket, jövendőnket alakítja, formázza. Törvénytárunk az új rendszert tartósító erőforrás. Hogyan tudunk élni ezzel az erőforrással, hogyan vagyunk és leszünk képesek az érték, a minőség, az össznemzeti érdek jegyében megszervezni közösségeinket, bővíteni nemzeti önismeretünket, föltárni a közelmúltat? A kormányzó politika feladata és felelőssége, hogy a szükséges feltételeket megteremtse.
A történettudomány területén a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Művészeti Akadémia, a levéltárak, múzeumok, az egyetemek, főiskolák folyamatos nemzedékváltása, az új állami intézmények, egyesületek, alapítványok, műhelyek térhódítása, munkássága adhat már okot némi derűlátásra is. Itt és most csak a Nemzeti Emlékezet Bizottságot, a budapesti Terror Háza Múzeumot, a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumot, a Veritas Történetkutató Intézetet, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézetet és Archívumot nevesítem, és valamennyiük kutatásaira, eredményeire, könyvekre és kiadványokra utalok.
A konferenciánkat szervező Retörki – egyéb tudományos értékei mellett – példázatosan jó politikai ritmusérzékkel és szervezőkészséggel teremtett élő és termékeny kapcsolatot az Orosz Tudományos Akadémia Európa Intézetével, Szalvisztikai Intézetével, a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetével, az Orosz Állami Legújabb kori Történeti Levéltárral és a Gorbacsov Alapítvánnyal.
Történik mindez a magyar–orosz kapcsolatok folyamatos és tartós megújulása idején, amikor Oroszország kiemelt partnere Magyarországnak. A kétoldalú kapcsolatok a gazdasági, kereskedelmi, kulturális, oktatási és humanitárius téren eredményesen működnek.
A két ország között rendszeres a felső szintű politikai párbeszéd és élénk a kapcsolat a minisztériumok, regionális vezetők és szakértők szintjén.
Hazánk erősen abban érdekelt, hogy Oroszország és az Európai Unió viszonya mielőbb normalizálódjon. Nemzeti érdekünk, hogy a lehető leghamarabb megszűnjenek mindazon okok, amelyek a gazdasági és politikai szankciók bevezetéséhez vezettek.
Célunk hazánk oroszországi regionális jelenlétének erősítése. Ezt szolgálja a Kazányban megnyitott főkonzulátus, a Kurszk megyével és Tatárfölddel aláírt megállapodás és más, folyamatban lévő, tervezett együttműködések például Szentpétervárral. Georgij Poltavcsenko szentpétervári kormányzó és küldöttsége éppen március 21-én kezdte meg Budapesten tárgyalásait.
A gazdasági és politikai téren folytatott párbeszédet jól kiegészíti a kulturális, humanitárius és oktatási területen folytatott együttműködés. A Stipendium Hungaricum program keretében hazánk az Oroszországi Föderációból évente kétszáz diákot fogad felsőfokú és kiegészítő szakmai továbbképzésre, a magyar állami költségvetés terhére. Több oroszországi egyetemen folyik a magyar nyelv oktatása, ami hozzájárul egymás kulturális hagyományainak és világszemléletének megismeréséhez. A Lakiteleki Népfőiskolára az idén is érkeznek szentpétervári, magyar nyelvet tanuló diákok, akik a Csehovról elnevezett drámapedagógiai gyakorlaton vesznek részt. S itt kell röviden szólnom az évek óta sikeresen működő orosz–magyar műfordítói, nyári lakiteleki táborról, amelyet Goretity József vezet, s immár két antológia jelzi munkájuk minőségét. A Tolsztoj Társaság, Szűcs Olga professzor asszony vezetésével számos területen, konferenciák, tanulmányutak, előadások segítségével építi a magyar–orosz tudományos kapcsolatokat. Közös élményünk, hogy a magyar társadalom felettébb nyitottnak mutatkozik az orosz és az Oroszországban élő népek, nemzetiségek kulturális értékei, történelmi múltjuk iránt. Ezt bizonyítja Jurij Poljakov író és drámaíró két magyarul is megjelent regénye, a Kecskeméten sikerrel bemutatott Párcsere című színdarabja, valamint Bethlen Gábor-díja is. Oroszország és Magyarország 2015-ben sikeres kulturális rendezvénysorozatot szervezett Budapesten, illetve Oroszország öt városában. Mindez a budapesti orosz, a moszkvai magyar nagykövetség, a főkonzulátusok és az Orosz Kulturális Intézet érdeme is.
A Retörki konferenciája a magyar–orosz tudományos együttműködést úgy bővíti, hogy a közelmúlt történéseinek feltárását segítheti. S ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy a közelmúltból azt elemezzük, ami valóban megtörtént, dokumentált, s ne hamis képzetek rongálják nemzetünk idegrendszerét.
Wass Albert szavaival zárom gondolataimat: „A múlt (…) szerves és elválaszthatatlan része a jelennek, mint ahogy a jelen sem egyéb, mint a jövendő kezdete.” w
Elhangzott A rendszerváltás tapasztalata és értékelése Magyarországon és Oroszországban című nemzetközi tudományos konferencián, amelyet a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum szervezésében tartottak meg 2016. március 21–22-én Budapesten.