Hídavatás Tiszaugon
ĀLátványnak is gyönyörű, szemet gyönyörködtető az új tiszaugi híd! A minőségi élet jegyében ragyogtassa föl az itt élők lelkét is, hétköznapjait is!
ĀLátványnak is gyönyörű, szemet gyönyörködtető az új tiszaugi híd! A minőségi élet jegyében ragyogtassa föl az itt élők lelkét is, hétköznapjait is!
ĀHáború van, barátaim! Ezt a háborút csak úgy lehet megnyerni, ha a hazai és a nemzetközi ellenerőket megszervezzük
ĀNovember 4-én jött a hír, hogy életének 92. évében távozott közülünk Király Károly, az erdélyi magyarság érdekeit bátran képviselő és megvédő közgazdász-politikus. Egykori találkozásunk felidézésével búcsúzom Tőle. Isten nyugosztalja
ĀEz az Emlékhely bennünk tudatos ellenállássá magasztosul egy olyan világban, ahol istenhite miatt százmilliókat üldöznek, létükben fenyegetnek
ĀHetvenedik születésnapján azzal köszöntöm a költőt, hogy ama konspirációs szabályokat azóta is vasfegyelemmel betartom és betartatom: a nemzeti jövendő érdekében fokozottan ügyelünk egymásra, bárhol is éljünk a Kárpát-medencében
ĀIsten szent hajlékába, Kecskemét ősi templomába jöttünk Pánczél Gyula ravatalához
ĀEbben maradtunk, ebben maradunk: műveljük a csodát a jövőben is azzal az erővel, lendülettel, ami immár időtálló hagyatéka, közéleti végrendelete Izsák polgármesterének
ĀGyászoló Gyülekezet és Mindazok, akiket a Világpusztító Vírus távol tart tőlünk, de ebben az órában gondolatban együtt kísérjük földi életének 71. évében utolsó útjára Nagyváradi Róbertet, a Családapát, a Sportembert, a közvetlen Munkatársat
ĀItt az ideje, hogy megmutassuk a magyar turkológia történeti szerepét, amely messze túlnyúlik egy tudományszak keretein, mert joggal állíthatom, hogy hozzájárult a türk nyelvű nagy közösség önmagára találásához
ĀAttila, munkásságod megmarad, szellemi, írásbéli örökséged bennünket erősít
ĀJómagam a nyolcvanas évek közepétől lehettem Rubovszky András közéleti küzdőtársa, ami az évtizedek súlya alatt barátsággá nemesedett
ĀMaszkot csak a vírus ellen viseljünk, kedves Barátaim, a tudományban nincs helye az álarcnak. Erre is figyelmeztet és fegyelmez bennünket Németh Gyula baráti jövendőnket is szolgáló munkássága
ĀA Nemzeti Művelődési Intézet új, száz esztendőre épült székháza a gazdatudatot testesíti meg, vagyis hogy gazdálkodunk a lehetőségeinkkel
ĀSzáz éve született Szent II. János Pál pápa (Wadowice, 1920. május 18.)
ĀHa az író a szellem embere, az igazság felmutatásának egyik írástudó szolgálója akar lenni, akkor nem vonulhat el ma sem a közösségétől egy távoli szigetre
ĀA szovjet hatalom értékítéletében dupla annyi büntetést érdemelt ki egy írógép illegális birtoklója, mint egy pisztoly illegális tartója
ĀAmikor Kollár K. Attila gyászhíre megfogott, akkor egy közel harminc esztendős történet ébredt föl bennem
ĀCél a magyar nemzetközösség egyetemes és helyi összetartó erejének növelése, a nemzeti egység elősegítése a Kárpát-medencében a közösségi összetartozás erősítésével, a helyi értékek támogatásával, az egyéni és közösségi képességek fejlesztésével
ĀA Merre tovább Magyarország című MDF-es programban a Mit akarunk kérdésre így válaszolt: „Nemzeti értékeinkre büszke (…), szabad Magyarországot”
ĀFekete Gyula már 1982-ben sürgette a Nagycsaládosok Országos Egyesületének létrejöttét
ĀNemcsak a mobilnak van térereje, de a szeretetnek is van térereje. És ez folyamatos volt, és folyamatos is maradt
ĀMinden embernek rendeltetése, küldetése van az életben, minden emberben van tehetség
ĀHorthy Miklós történelmi, politikai karaktergyilkosság áldozata
ĀAz 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményei közül számos máig feltáratlan vagy megmagyarázatlan történés van
Ā„A zarándoklat az egész élet szimbóluma. Elindulunk otthonról, és Isten kegyelméből hazaérkezünk. De már nem ugyanazok az emberek vagyunk, mint azelőtt”
ĀBarlay Ödön Szabolcs 1919. október 31-én született Kassán
ĀMa a keresztény hit iránt ellenséges mohamedán bevándorlók millióit akarják betelepíteni Európába egyes politikusok
ĀAz oly erősen áhított Kárpát-medencei, európai keresztény ökumené jegyében köszöntöm itt Királyfiakarcsán, a Szent István téren a karcsaiakat, Csallóköz népét, vendégeinket, honfitársaimat
ĀEz a mai szoboravató ünnepség harmonikusan illeszkedik hazánk, Magyarország és a szomszédos Ukrajna közötti, az elmúlt esztendők megújuló, kapcsolatokat erősítő folyamatába
ĀÖt évvel ezelőtt, 2012-ben kezdődtek el a rádióban és a televízióban a Nemzeti Nagyvizit előadásai