Vélemény és vita

A hazáért mindhalálig!

Nyolcvan esztendővel ezelőtt mindenki számára világossá vált, hogy a Nagy Háborút lezáró békediktátumok tarthatatlanok és Euró­pa sorsdöntő időszak előtt áll

A Hitler vezette Harmadik Birodalom volt az első, amely a békeszerződés fellazítására törekedett, s 1938 márciusának közepén az osztrákok üdvrivalgása közepette vonult be a Wehrmacht Ausztriába és valósult meg az Anschluss. A tria­noni béklyókba vert és a kisantant halálos szorításában lévő Magyar Királyság már jóval nehezebb helyzetben volt, így rendkívüli jelentőségűnek számított, amikor tavasszal Darányi Kálmán miniszterelnök meghirdette a Magyar Királyi Honvédség minőségi és mennyiségi fejlesztését szolgáló győri programot. Országunk Szent István király halálának 900. évfordulójára emlékezett, mi adtunk otthont az Eucha­risztikus Világkongresszusnak, s mikor a kormányzó hivatalos németországi útján tartózkodott, sor került a hagyományos augusztus 20-i tisztavatásra.

Azt a napot repesve várták a leen­dő hadnagyok, és az avatás legmagasztosabb pillanata akkor következett be, amikor a Ludovika mögötti Nagyréten az eskütétel után 121 hadnagy kardja lendült a magasba, és azok pengéit összecsengetve kiáltották egy szívvel és lélekkel az akadémia jelmondatát: A hazáért mindhalálig! E három szó határozta meg a hivatástudatukat, amelyet a Ludovika 1931 és 1936 közötti parancsnokának, vitéz Jány Gusztáv vezérkari ezredesnek egy 1934-ben keletkezett levele is megvilágított: „Az akadémia minden törekvése arra irányul, hogy a gondjaira bízott akadémikusokból a m. kir. honvédségnek és a magyar hazának önfeláldozó, feltétlenül kötelességtudó, minden körülmények között egyenes, szerény életmódhoz szokott, jövendő hivatásáért rajongó, lova­gias gondolkodású, ízig-vérig magyar tisztet neveljen.”

S e tisztek, csakúgy, mint a többi ludovikás – vagy tartalékos és ténylegesített – bajtársuk, legjobb tudásuk szerint szolgálták a legfelsőbb hadurat és a magyar hazát. Részesei voltak az országgyarapítás örömteli időszakának, majd a második világháborúnak, ahol csak az 1938-ban felavatott évfolyamból huszonheten haltak hősi halált. Az utolsó, négyéves kiképzésben részesült évfolyamból ma már alig élnek, s e hadastyánok közül is kiemelkedik a 103. életéve felé közeledő vitéz nemes békei Koós Ottó, aki 1944. január 1-jén lépett elő gyalogos századossá. Századik születésnapja alkalmából lapunk is méltatta életútját, így e helyütt csupán arra utalunk, hogy ludovikás neveltetéséből adódó mentalitását a mai napig megőrizte, s ez volt az, ami istenhitével párosulva az 1945 utáni kommunista időszak minden nehézségén átsegítette.

A rendszerváltozás után a néphadseregből alakult Magyar Honvédség sokáig nem tudott mit kezdeni a ludovikásokkal, afféle csodabogaraknak tartotta őket. Emlékszem, már az új egyenruha bevezetését is nagy viták övezték, a régi vágású tiszt „elvtárs-urak” nem akarták, hogy az 1945 előtti időszak bármiféle katonai külsőségben is megjelenjen. Elvárásuk csak részben teljesült, és az identitásválságba került hadsereg kezdetben az „átkosban” szolgált, nyugállományú – zömükben aluliskolázott, túlsúlyos és alkoholizáló – tiszteket igyekezett példaként állítani a leendő tisztek elé.

A Fennvaló azonban másként rendelkezett, mert a kádári tisztek ezen típusa már rég az árnyékvilágba költözött, míg a hajdani ludovikások, bolyaisok, kassai repülősök közül még akadnak, akik köztünk élnek. Szép felismerés volt a honvédség részéről, amikor ismét őket állította példaként az új tiszti sorványoknak, s a 2010-es tisztavatás felemelő jelenete volt, amikor – 1945 után első ízben – a felavatott tisztek kivont karddal kiáltották a Ludovika patinás jelmondatát.

Ez így van rendjén, hiszen a Ludovika épületének rendkívüli kisugárzása van. Még a kommunista időkben sem merték lebontani, igaz, a főépületbe a Természettudományi Múzeum, a fedeles lovardába pedig mozi költözött. Érdekes módon még a Horthy-korban meghonosodott augusztus 20-i tisztavatás időpontjához sem nyúltak, de immáron az alkotmány és az új kenyér ünnepének részeként, kommunisztikus drapériába vonva, a Kossuth térre tették át a helyszínt.

Aztán a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2012-ben visszakapta a gyönyörűen felújított épületet, amely ismét a magyar tisztképzést is szolgálja. Micsoda elégtétel ez a korábban másodrangú állampolgárként, reakciósnak, klerikálisnak, antibolseviknak és osztályidegennek kikiáltott, számkivetettként és fizikai munkásként évtizedeken keresztül itthon tengődő ludovikások számára! Földi életük utolsó időszakát aranyozza be, hogy ők lehetnek az új tisztek példaképei, hiszen rászolgáltak egész életútjukkal. A Magyar Honvédség idén ünnepli megalakulásának 170. évfordulóját, s természetes, hogy nem a néphadsereg, hanem a régi Magyar Királyi Honvédség szellemi örökségét kívánja ápolni. A Zrínyi 2026 haderőfejlesztési program mellett azonban szellemi muníció is szükségeltetik, mivel a NATO-tagság ellenére erős magyar hadsereg kell, mert csak mi védhetjük meg hazánkat. Ehhez pedig a ludovikás szellemiség is szükségeltetik!

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom