Vélemény és vita

A háromkiss

Nézem a képeket. Munkásőrök 1957 nyarán. Talán egy század. Dobtáras géppisztollyal állnak a füves gyakorlótéren

Vizsgálgatom az arcokat, tekinteteket: kik lehetnek ők? Tényleg önkéntesek? Ez itt egy szadista tekintet, az meg egy kedves, jóindulatú. Szedett-vetett társaságnak tűnik ez a szürke regiment, az egyenruha lóg rajtuk, a sapka az egyiknél tarkóra tolva, a másiknál a szemébe húzva. Mire készülnek? Itt az eskütétel. Jobb kezük felemelve a válluk mellé, ökölbe szorítva, mint egy spanyol terrorbrigádban vagy Németországban Ernst Thälmann előtt tisztelegve. „Fegyverrel, munkával, felvilágosító szóval szolgáljuk…”

Itt még pufajkában feszítenek. Honnan jönnek? Aztán ünnepélyes fegyverátvétel. A davajgitár már egy fiatalember mellén, szinte érezni a fegyvertisztító olaj szagát. Feketén csillog a gyilkos vas. Majd Samunak fogja becézni, és „ha Samu vele van, semmitől sem ijed meg.” A háttérben elégedett öltönyös elvtársak, előttük mikrofon és két csatos üveg. Pohár még nincs. Emitt egy egész család, a három Kiss, vagy inkább a „háromkiss”. Nem cirkuszi mutatványosok, egy família, mind egyenruhában. S talán az ünnepségen egy kórus el is szavalta: „Elvtársaim / az öklök komor erdejében / piros zászló a fény…”

Nagy tanulság, hogy mindig előkerül ez a „háromkiss”. Azt gondoljuk, lehetetlen, de mégis. Találtatott magyar pandúr, „Bach-huszár” és még rosszabb labanc is 1849 után. Legalul a verőlegények, hóhérok szintjén és legfelül, a kastélyokban, kaszárnyák és püspöklakok díszes termeiben is. Persze folyt a passzív rezisztencia, elmenekültek emigrációba sok ezren, inkább a halálba, inkább az őrületbe sok százan, de jöttek a háromkissek is, jöttek akkor is. A besúgók, az ellenséghez pártolók, a muszkavezetők. Felvették bérüket, és ha megvetés is kísérte léptüket, mindig találtak felmentést.

S aztán a megvetés és az ellenállás mintha csökkent volna, pedig csak tíz év telt el Világos óta. A császár meglátogatta rebellis tartományát, még a Szent Koronát is „megtalálták”, de azért Haynaut kevesen süvegelték meg Kisszekeresen és Nagygécen, ahol birtokokat vásárolt. Bár ki tudja, ha nem hal meg 1853-ban, talán még Haynau-párt is lehetett volna a magyar Országgyűlésben. S akkor de jókor is jött a solferinói csata meg a königgrätzi vereség is!

Hogy honnan másztak elő 1918–19-ben a Magyarországon a bolsevik bőrkabátosok, a Lenin-fiúk, a Szamuely-vitézek, az máig is nagy talány. Persze tudjuk, hogy „Szamuely Tibor sok szép vitézivel / Napnyugatnak indul / csillagok jöttivel” – vagyis hogy a legtöbben nemcsak jöttek, de küldték őket keletről, a bolsevik Oroszországból, de mégis. A háború is elállatiasított sokakat, meg hát „Nincsen semmink, de majd lesz / Majd ha Budapesten szovjet lesz.”

Komoly „jellemformáló” tényezők ezek, de akkor is. Védtelen embereket, civileket százával ölni! Milyen lehangoló, hogy volt rá vállalkozó. De mennyi! Jöttek ezrével állni a sorba… S még inkább, hogy jöttek az „írástudók”, mindenféle okoskodó népség, s a szép magyar dalokra olyanokat pingáltak, hogy „Az én babám vörösőr…”, meg „De szeretnék Kun Bélával beszélni”. Előmásztak a háromkissek, és daloltak, kezükben a gyilkos fegyverrel.

És előbújtak ’44-ben is, amikor a főnökeik már rég megléptek, előkerültek a bekerített Budapesten is. „Hatalmat gyakoroltak”, ami kimerült – mint huszonöt éve is – a kínzásokban, rablásokban, erőszakban, megalázásban. Mi mozgatta ezeket az embereket, és miért nem hiszem, hogy eltűntek, és nem jöhetnek elő újra, ha valami hasonló rettenetes tragédia ér minket, mint a múlt századokban annyiszor?

Mert előkerültek 1945-ben is. Gyilkoltak szerte az országban, de még ma is keveset tudunk ezekről a „népítéletekről”. Igaz, most azokról beszélek, akik megint jelentkeztek, megint mindenre kaphatók voltak, elszabadult bennük a gyűlölet, ugyanakkor a kapzsiság. Vakon teljesítettek minden parancsot már februártól a Politikai Rendészeti Osztály, majd az Államvédelmi Osztály egyenruhájában. Válogatott kínzásokkal dolgoztak. Miféle erő, miféle beteges gyűlölet vagy rémisztő fatalizmus kell ahhoz, hogy elkövessék a válogatott kínzásokat? Hogyhogy nem mondja ki az ember, hogy ebben nem veszek részt? Persze tudom, hogy voltak sorozott ávósok, de ezeket a feladatokat általában nem ők végezték. Jelentkezőkből válogatták ki a megfelelő állományt, amelyet aztán a forradalom után elbocsátottak. Ó, az „elbocsátott légió” mennyire itt maradt!

Nézem az arcokat. Az Államvédelmi Hatóság kórusa. Egyenruhában az Operaházban. Az első sorokban lányok, fiatalasszonyok. Rákosit éltetik. Furcsák ezek az arcok. Eltökélten mosolyognak. (Ahogy nem lehet.) A királyi páholyban maga Rákosi és „egzotikus” felesége. Farkas Mihály szinte átlóg a szomszéd páholyból, és felszabadultan veri a ritmust a bársonyon. A kórus dalol, de amíg gyakorolták a szovjet zeneszerző dalát, ugyanebben az egyenruhában emberek sokaságát kínozták halálra, tartották fogva börtönökben, táborokban. Nem tudták? Nem akarták? Nem ezt akarták? Csak élni akartak? Honnan kerülnek mindig elő ezek az emberek?

Rossz a kérdés. Nem jönnek ők egy jól meghatározható helyről, körből. Nem jönnek társadalmi csoportból, rétegből; nem jönnek politikai eszmék felől, vallásokból, szektákból, titkos szervezetekből. Nem jönnek égtájak felől, mélyből és magasból. Jönnek a romlottságból, kapzsiságból, gyűlöletből, irigységből, hiúságból. Jönnek a butaságból, amely kevés kivételtől eltekintve agresszív, jönnek a káosz­ból, a világ felbolydulásából, az erkölcsök tagadásából. A mindent tagadásból, amelynek eddig mindig egyetlen értelme volt: a teljes hatalom kisajátítása. A politikai, eszmei, erkölcsi, ízlésbeli, nyelvi, szóhasználatbeli, szimbolikai, művészeti terror. Olyankor jön ez el, amikor véleményünket, politikai vagy vallási hovatartozásunkat akár csak egyszer is, akár csak azzal a szándékkal, hogy mást meg ne bántsunk vagy hogy jóindulatát megtartsuk, eltitkoltuk. Volt már ilyen, és talán van is.

A háromkiss vajon itt lapul-e köztünk ugrásra készen? Ez a kérdés. Mint láttuk, az utóbbi 170 évben mindig akkor dugták ki a fejüket, legalábbis akkor váltak veszélyessé, amikor a nemzet külső körülmények miatt nagy bajba került. A sok muszkával nem bírtunk, meg a kis zsebmuszkákkal sem, és akkor még a hamis barátainkról nem is szóltam. Talán az ellenségeinkkel megbirkóztunk volna, de a „barátaink” nagyon sok kárt okoztak. Most sincs ez másképpen. De bár legyőzettünk sokszor, a legtöbb bajt mégis magunknak okoztuk. A háromkissek által. Mert ezek nélkül százszor jobban viselnénk a megpróbáltatásokat. Viseltük volna Világost, Trianont, a „felszabadítást” meg a szép forradalmunk leverését és a reménytelen Kádár-világ emberöltőjét is. De mennyivel jobban!

Nagy erők fenekednek ránk itt Európában mostanában is. Nézem a képeket. Itt, Budapesten, Párizsban, Belgrádban, mindenfelé eszelős tekinteteket. Hiába nyugtatgatom magam, hiába tiltakozom kézzel-lábbal, nem tudom kiverni a fejemből, hogy ha megint nagy lesz a baj (kívülről fog jönni a vihar), újra előbújnak a rettenetes emberek. Valakik egyenruhát adnak rájuk – úgy áll majd, mint tehénen a gatya –, fegyvert nyomnak a kezükbe, és leginkább elszabadítják gyilkos indulataikat, gyűlöletüket, összes agresszivitásukat, minden szerzésvágyukat, frusztráltságukat. És beletaposnak a friss sebbe, lázasan magyaráznak, elragadják a kedves fényeket, hangokat, illatokat. Menetelnek át a városon, jönnek felénk esti órán. Nem dalolnak, nincs indulójuk, némán közelednek. A függönyök mögül rémült tekintetek leskelődnek. Itt közel kaján mosoly riaszt.

Vöröslik az ég, vihar is lehet. De a viharokat túléljük. A vihar nem jel, mégis megtanít arra, hogy erősebb házat építsünk, jobb tetővel, és a villámok pusztító erejét is elvezessük. Felkészüljünk. Égi jelet nem kaphatunk, mégis tudhatjuk, hogy a legfontosabb, hogy itt, belül bízzunk magunkban, és a háromkisseket tekintetükről, csálé tartásukról időben felismerjük.

Aztán a közeledő baj elé csöndben, hűséggel odaálljunk.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom