Czakó Gábor

Vélemény és vita

A forradalom nevei

Ötvenhatot természetesen a társadalom többsége végig a nevén nevezte.

Egy világhálós kislexikon, amely az MSZP jelvényéből fabrikált magának címert, ezt írja a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányról: „A Magyar Népköztársaság kormányának neve 1956. nov. 4-től. Az ellenforradalmi erőkkel vívott harcban alakult Kádár János vezetésével. A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a szoc. megvédéséért a SZU-hoz fordult katonai segítségért, első felhívása a mo.-i kétfrontos harc első fontos dokumentuma.” A kétfrontos harc kifejezés külön címszónak teszi magát, de ha az ember rákattint, akkor ez jön be: „A »kétfrontos harc« keresési feltételnek egyetlen címszavunk sem felelt meg.”

Nyilván azért nem, mert a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány sem magyar, sem forradalmi, sem munkás, sem paraszt nem volt, csak Kádár–Apró–Dögeiből meg Münnichből és Biszkuból álló itteni, moszkovita ügynökség. Egy fronton sem harcolt 1956. november 4-én, hanem megfizette a hatalom árát: hűségnyilatkozatot tett Hruscsov elvtársnak…

A harc a szovjet csapatok fedezékében mégiscsak folyt, fegyvertelen munkások és parasztok lelövöldözéséből, agyonveréséből, fölakasztásából állt. A saját népüket mészárolták. A magyar szólás bölcsessége szerint aki hazudik, az lop is. Ezért rabolták el a magyarok akkori legnagyobb kincsét, a forradalmat. Ennek ellenére maradt belőle valami, mert a magyar cseles nyelv. A korabeli értelmiségi meg munkás és paraszti nép akkoriban „fóradalmat” mondott.

Földim és szakmai bátyám, Lázár Ervin figyelmeztetett: soha ne írd le az ellenforradalom szót. Ki se mondd! A becstelen leírja, az író nem.

Húszévesen, 1962-ben írtam a Simon című drámámat, amelynek központi gondolata: aki fél, azt megölik, aki nem fél, az nem hal meg. Valóban ez történik az egyfelvonásosban. Csoda-e, hogy hatszor tiltották be különböző egyetemi csoportok előadási kísérleteit?

Második darabom – amelynek címe Tragikus játék egy hitvány Mangalicza sertésről, aki barátai rovására különb-különb gaztetteket követett el, mígnem elnyerte méltó büntetését – egy disznóölés hajnalán játszódik. A disznók ezt megsejtik, és eljutnak a forradalom gondolatáig. A kádári kisajátításig is. Szerkesztő barátaim észrevették, hogy a kulcsszavak mind az ellenkezőjüket jelentik, ezért figyelmeztettek, hogy tartsam a kéziratot jól bezárt fiókban. Később Disznójáték címmel több színház játszotta.

A Kádár-rendszerben végig folyt a nemzeti szabadságharc a szavak helyes használatának visszaállításáért. Talán az elvtársak is megzavarodtak hazudozásaik zűrzavarában. Megváltó című regényemben (1974) a forradalom szükségességéről írtam, és jelképesen az ötvenhatosról is megemlékeztem. Tóth Dezső, Aczél elvtárs jobb keze észre is vette, pártközponti kihallgatásomon négyszemközt úgy kielemezte a regénykét, hogy megijedtem, mert háromnapi hideg élelem nélkül jöttem el hazulról. Azonban Tóth Dezső „nem csinált ügyet”.

Lám-lám, gyáva voltam! Vigasz-e, hogy a könyvben benne maradhatott a nyilvánosság előtt eltagadott recski haláltábor, viszont kihúzták belőle a holokauszt megkínzottját, és a túl hosszú mondatokba benyomtak egy csomó pontot… Vagy hogy az 1982-es kiadásban mindezt helyreállíthattam. Még akkor. Iskolavár című regényem (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1976, 1979) egy iskolai forradalom története.

A forradalom szó szenvedte a legtöbb gyötrelmet. De nem hiába! A kádári hatalom lassan engedni kényszerült: hamarosan elfogadta az ellenforradalom helyett az események, ötvenhat viharos ősze és hasonló eufemizmusokat. Végül jelzőtlenül is emlegették a bátrabbak: 1956 óta, és így tovább… Várkonyi krónika című regényemből sem 1978-ban, sem 1984-ben nem húzták ki kulcsszavunk népies alakját. Sőt, a történtek rövid, de szerintem ma is helytálló összefoglalását sem.

„42. Éjszaky Pál seregei megindulnak (…) Ötvenhat október huszonnegyedike jutott eszébe. Azon a napon Várkonyban is megtartották a »fóradalmat«, mert összedűlt az állam. Ugyan előbb Pesten, de Várkony mindössze órákkal szorult a főváros mögé a világtörténelem versenyfutásában; a folyamat is hasonlóképpen zajlott: odafönt elszakadt valamilyen tartókötél, s mindaz, ami eddig rajta lógott, a földre roskadt, leomlott az egész fölülről épített »demokrácia«…”

Ötvenhatot természetesen a társadalom többsége végig a nevén nevezte. Benedikty Tamás is megírta ’56-os nagyregényében, a Szuvenírben, de műve csak a Kádár-rendszer bukása után jelenhetett meg. A szó hőse a köztudatban Pozsgay Imre lett, aki valóban egyetlen volt a politikusok között, aki ki mert állni érte akkor, amikor ez valóban férfimunka volt. Dicséret érte, és azoknak is, akiknek csak majdnem sikerült. És akik a szent szót ugyan nem mondták ki, nem írták le, hanem szellemét idézték föl hitelesen, miként azt néhai Tóth Dezső tette, s még hunyorgott is hozzá azzal az apró, résnyire összehúzott malacszemével.