Vélemény és vita
A forradalom nevében
Július 14-én a világ egy olyan eseményt ünnepel, amelynek „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” a fő jelszavai.
A francia forradalom néven említett jelenséghalmazról van szó, amelyet egy nyugati embernek illik párás szemekkel és áhítattal felidéznie. Ám a látványosan ünnepélyes pózok mögött meghúzódó valóság kietlen, brutális és pusztító képet mutat. Éppen az ellenkezőjét annak, amit az említett hármas jelszó megfogalmaz. Már az is intő jel, hogy éppen azt a július 14-i eseményt tették a világot irányító erők a francia forradalom ünnepévé, amelyről azóta is otromba és már régen leleplezett ócska hazugságokat tanítanak a világ szinte összes iskolájában. A Bastille ugyanis nem volt az „elnyomás” szimbóluma, benne nem raboskodtak „szabadsághősök”, a felheccelt, lerészegedett támadó csőcseléknek, mint általában, fogalma sem volt arról, hogy mit akar – már a kézenfekvő fosztogatáson és gyilkoláson kívül. Az őket manipuláló erőknek persze volt koncepciójuk, azt a 25 tonna lőport akarták – a tömeget faltörő kosként használva – megszerezni, amelyet a Bastille épületében tároltak. Ám az talán mégsem főbenjáró bűn, hogy egy legálisan fennálló hatalmi rend nem feltétlenül tekinti „normális” jelenségnek azt, hogy ismeretlen erők ismeretlen céllal 25 tonna lőport kívánnak erőszakkal és jogellenesen birtokba venni.
És természetesen „forradalmi lendülettel való lerombolásról” sem volt szó. A később hivatalosan engedélyezett lebontás csak az ostrom után ment végbe, és az engedélyt kenőpénzzel megszerző vállalkozó jó üzletet csinált azzal, hogy az épület minden apró részletét, sőt aztán gyaníthatóan a máshonnan szerzett, hatalmas tömegű sitt minden darabját is, „szuvenírként” adta el. Pierre-Francois Palloy, a 34 éves, sikeres vállalkozó, bár természetesen nem volt jelen az ostromnál, megszerezte az erről szóló igazolást és egy héten belül némi kis „rásegítéssel” a bontási megbízást is. Zseniálisan ráérzett a Bastille-kultusz politikai hisztériájából kiszívható üzleti haszonra. Lebontva az építményt egyúttal felépített egy mítoszt, amelyet aztán apró kövenként szépen becsomagolt és piacra dobott, mesés vagyont szerezve mindezzel. A Bastille tehát valóban szimbólum, csak éppen a médiamanipuláció gátlástalan véleményhatalmának évszázados ívű és az egész világ közvéleményét túszul ejteni képes mítoszképző erejének szimbóluma.
Nagyon nehéz pontos számot mondani, de a legvalószínűbb adat, hogy 1789 és 1794 között, öt év alatt közel egymillió ember halt meg erőszakos halállal Franciaországban. Talán ennél is megdöbbentőbb, hogy közülük több százezren nem a harctereken és nem az államilag szervezett terror futószalagján, a guillotine alatt, hanem a „spontán népharag” áldozataként, a feldühödött tömeg által darabokra tépve. És történt mindez a „szabadság, egyenlőség, testvériség” nevében, ezért érdemes talán egy picit alaposabban szemügyre venni ezeket a fogalmakat. Ebben a formában hivatalosan először a Bastille ostroma után nem sokkal (1789. augusztus 26-án) az Alkotmányozó Nemzetgyűlés által elfogadott Emberi és polgári jogok nyilatkozata című dokumentumban szerepel ez a hármas jelszó mint a leendő alkotmány elvi talapzatát jelentő hitvallás. Van valami megrendítő abban, hogy tragikomikus módon éppen az „emberi jogok” hivatalos deklarálása nyomán kezdődött el a nyugatias modernitás korszakának legbrutálisabb népirtása, amit a diadalittas Georges Danton, a forradalmi kormány igazságügyi minisztere is támogatott…
Nos, e három, „mérgezett cukorkaként” a nép közé szórt fogalom legveszélyesebb központi eleme az „egyenlőség”. Az ősi szakrális kultúrákban szigorú hierarchikus rend uralkodott, és ennek az „egyenlőtlenségnek” az alapja éppen a szellemi beavatottság igen-igen eltérő szintje volt. Az „egyenlőség” hamis jelszava azért a nyugatias modernitás legpusztítóbb eleme, mert a szakralitás legbelső lényegét zúzza szét. A szellemileg, éppen a modernitást uraló „nem létező világerő” által lét alatti létbe szorított rétegeket végzetesen hamis „öntudattal” felruházva, fegyverként vezeti ezt az önmaga (látszólagos) hatalmától (és a bőven mért alkoholtól) megrészegedő „lynchmob”-ot a szakrális rend ellen. Vagyis létrehozza ezzel a történelem legpusztítóbb konstrukcióját, a folyamat elején „polgári forradalomként”, majd Keleten először „proletárforradalomként”, illetve ezt követően ott is, mint Nyugaton már annak előtte, „fogyasztói forradalomként”, az engedelmes munkaerő és fogyasztóerő gigantikus csordáit teremti meg.
Aztán ezt az engedelmes csordát manipuláló gépezetet, illetve annak működési mechanizmusát elnevezi „szabadságnak” és „demokráciának”. Végül cinikusan odabiggyeszti a leghazugabb harmadik jelszót, a „testvériséget” is, megalázva ezzel a szellemi értelemben felfogott egyetemes történelmi „szeretet” minden formáját.
Az iszonyú kínhalált halt százezrek, akiket e hármas jelszó alapján pusztítottak el a francia forradalom alatt, és azok a milliók, akiket azóta, már nem tudnak tiltakozni. A ma élők feladata, hogy helyettük is megtegyék.