Vélemény és vita
A Tudomány Könyve
A kis herceg, mielőtt a Földre érkezik, találkozik az óriási könyveket író geográfussal
„Ül a dolgozószobájában, és fogadja a kutatókat. Kikérdezi őket, és lejegyzi emlékeiket. Aztán ha valamelyiknek az emlékeit érdekesnek találja, vizsgálatot indíttat az illető kutató erkölcsi megbízhatóságát illetőleg.” Ugyanis, magyarázza Saint-Exupéry, „ha egy kutató hazudnék, annak végzetes következményei lennének a földrajzkönyvekben. […] ha a kutató erkölcsisége kifogástalannak bizonyul, következik fölfedezésének a megvizsgálása”: bizonyítékokat kell szolgáltatnia. Minden földrajzi tényt lejegyez, ám a virágokat nem veszi számba, mert a virágok múlékonyak. „A földrajzkönyvek – mondta a földrajztudós – a világ legértékesebb könyvei. Nem avulnak el soha. Fölöttébb ritkán fordul elő, hogy egy hegy megváltoztassa a helyét. Fölöttébb ritka dolog az is, hogy egy óceánnak kiapadjon a vize. Mi csak örök dolgokat írunk le.” Valóban, a hegyek és óceánok ritkábban változtatják a helyüket, ellentétben az országhatárokkal. Vagy hogy mikor és mi számít tudománynak.
A kis herceg geográfusi művének a fele sem tudomány. Móra Ferenc Fele sem tudomány című kötetének írásai 1923 és ’34 között jelentek meg, legtöbb a Magyar Hírlapban. Posztumusz kötetében, amelynek anyagát az író válogatta, rálelünk A növények csodálatos élete című növénybiológiai tankönyvről szóló tárcára. Greguss Pál műve lenyűgözte Mórát, mert „ebben a könyvben a tudománynak lelke is van”. Lelke van a növényeknek. S értelmük is van: a növények világában ott van minden emberi tudomány alapgondolata. Tudomány-népszerűsítés című cikkében panaszolta, hogy értelmiségünk azért tájékozatlan, mert annak az oktatásnak, amelynek a műveltségüket köszönhetnék, nincs lelke. A Magyar tudomány című 1911-es vezércikkében írta: „Ma a magyar tudománynak nem az a baja, hogy nem tudomány, hanem az, hogy nem magyar. Olyan, mint egy-egy kincseket érő képtár, amelyik el van zárva a nyilvánosság elől. Nincs semmi összeköttetése az élettel, s éppen akkor nem tud az élet nyelvén beszélni, mikor legnagyobb szükség volna rá. […] az a legkisebb baj, hogy a madárnyelven való tudomány nem elégíti ki az emberek kíváncsiságát. Sokkal nagyobb az, hogy az öntudatlan és szántszándékos ostobaság egyformán résen van, kérdetlen is felel, s tud beszélni a mindennapos élet nyelvén.”
Bizony, az öntudatlannál is veszélyesebb a szántszándékos ostobaság. Több aktuális kérdést vet fel Móra cikke, különösen a magyar tudomány heteiben. Először 1997. november 3-án ünnepeltük a magyar tudomány napját: 1825-ben e napon döntöttek a magyar rendek a pozsonyi országgyűlésen az Akadémia létrehozásáról, miután Széchenyi István birtokai egyéves jövedelmét ajánlotta fel a magyar tudós társaság alapítására. Az ünnep időközben többhetes rendezvénysorozat lett: november a magyar tudomány hónapja. Idén a kiemelt előadások között szerepel a kvantumtechnológia, az okosjárművek, a hungarikumok, a regenerációs orvoslás, a tanulóközpontú és hálózati oktatás, a döntéshozatali mechanizmus, a fiatal kutatók magyarországi helyzete. Sehol egy, a tudomány eszközeit pajzs gyanánt hordozó gendertéma. A tudományos pályán elhelyezkedő nők lehetőségeit és nehézségeit taglaló előadás sem ilyen. (Más lenne a helyzet a női kvótával – így lehetne valaki érettségi nélkül a kémiatudományok doktora, mint egykor a „Kárpátok géniuszának” felesége.)
De mit gondolunk a tudományról, az emberi tudás rendszerezett, igazolt ismeretekre épülő tárházáról? Eltérő a tárgy és a módszer, mindegyikben közös azonban a tudás és vélekedés elkülönítése, a racionális érvelés, a tények tapasztalati igazolása, illetve cáfolata és hogy a dolgokat olyanoknak mutassa, amilyenek azok valójában. Akkor is, ha az utóbbi évtizedekben egyes tudományterületek összeolvadtak (ezek az interdiszciplínák), és bizonyos szkepszis, kétkedés övezi a tudomány intézményeit, módszereit, témáit és szereplőit. A világháló nemcsak a tudományos műhelyek közötti kapcsolattartást teszi lehetővé (a katonai cél mellett eredetileg ezt szolgálta a létrehozása), és virtuális konferenciákon értesülhetünk a legújabb eredményeikről, de burjánzanak itt az áltudományok is, a tudománynak álcázott ideológiák. (Bár meglehet, a megítélésem talán nem tudományos, hanem szubjektív: az egyetemen a tudományos szocializmus nevű tárgyból kis híján megbuktam.)
Tudományok és művészetek előbb még nem váltak külön, kilenc múzsa őrködött fölöttük, majd összekapcsolódtak: a középkori egyetemek hét szabad művészete között ott voltak az alapvető tudományterületek (például a retorika és zene mellett a csillagászat, a geometria és a számtan). Tudományos módszerekkel vizsgálhatók a hitigazságok, a teológia is tanulhat az egzakt tudományok szemléletéből. Nyitott tudományról beszél a teológus és matematikus Gaál Botond professzor. Nem nyílt társadalomról, hanem a tudományos gondolkodás nyitottságáról. Széljegyzeteink között szerepel, hogy Bolyai János, majd Neumann János is bizonyította: nincs elvi korlát a megismerésben. Szent Bernát isteni geometriájától, miszerint az Isten: szélesség, hosszúság, magasság és mélység, eljuthatunk a kvantumvilág 21. század isteni részecskéjéig.
A kis herceg geográfusi művének a fele sem tudomány. Móra Ferenc Fele sem tudomány című kötetének írásai 1923 és ’34 között jelentek meg, legtöbb a Magyar Hírlapban. Posztumusz kötetében, amelynek anyagát az író válogatta, rálelünk A növények csodálatos élete című növénybiológiai tankönyvről szóló tárcára. Greguss Pál műve lenyűgözte Mórát, mert „ebben a könyvben a tudománynak lelke is van”. Lelke van a növényeknek. S értelmük is van: a növények világában ott van minden emberi tudomány alapgondolata. Tudomány-népszerűsítés című cikkében panaszolta, hogy értelmiségünk azért tájékozatlan, mert annak az oktatásnak, amelynek a műveltségüket köszönhetnék, nincs lelke. A Magyar tudomány című 1911-es vezércikkében írta: „Ma a magyar tudománynak nem az a baja, hogy nem tudomány, hanem az, hogy nem magyar. Olyan, mint egy-egy kincseket érő képtár, amelyik el van zárva a nyilvánosság elől. Nincs semmi összeköttetése az élettel, s éppen akkor nem tud az élet nyelvén beszélni, mikor legnagyobb szükség volna rá. […] az a legkisebb baj, hogy a madárnyelven való tudomány nem elégíti ki az emberek kíváncsiságát. Sokkal nagyobb az, hogy az öntudatlan és szántszándékos ostobaság egyformán résen van, kérdetlen is felel, s tud beszélni a mindennapos élet nyelvén.”
Bizony, az öntudatlannál is veszélyesebb a szántszándékos ostobaság. Több aktuális kérdést vet fel Móra cikke, különösen a magyar tudomány heteiben. Először 1997. november 3-án ünnepeltük a magyar tudomány napját: 1825-ben e napon döntöttek a magyar rendek a pozsonyi országgyűlésen az Akadémia létrehozásáról, miután Széchenyi István birtokai egyéves jövedelmét ajánlotta fel a magyar tudós társaság alapítására. Az ünnep időközben többhetes rendezvénysorozat lett: november a magyar tudomány hónapja. Idén a kiemelt előadások között szerepel a kvantumtechnológia, az okosjárművek, a hungarikumok, a regenerációs orvoslás, a tanulóközpontú és hálózati oktatás, a döntéshozatali mechanizmus, a fiatal kutatók magyarországi helyzete. Sehol egy, a tudomány eszközeit pajzs gyanánt hordozó gendertéma. A tudományos pályán elhelyezkedő nők lehetőségeit és nehézségeit taglaló előadás sem ilyen. (Más lenne a helyzet a női kvótával – így lehetne valaki érettségi nélkül a kémiatudományok doktora, mint egykor a „Kárpátok géniuszának” felesége.)
De mit gondolunk a tudományról, az emberi tudás rendszerezett, igazolt ismeretekre épülő tárházáról? Eltérő a tárgy és a módszer, mindegyikben közös azonban a tudás és vélekedés elkülönítése, a racionális érvelés, a tények tapasztalati igazolása, illetve cáfolata és hogy a dolgokat olyanoknak mutassa, amilyenek azok valójában. Akkor is, ha az utóbbi évtizedekben egyes tudományterületek összeolvadtak (ezek az interdiszciplínák), és bizonyos szkepszis, kétkedés övezi a tudomány intézményeit, módszereit, témáit és szereplőit. A világháló nemcsak a tudományos műhelyek közötti kapcsolattartást teszi lehetővé (a katonai cél mellett eredetileg ezt szolgálta a létrehozása), és virtuális konferenciákon értesülhetünk a legújabb eredményeikről, de burjánzanak itt az áltudományok is, a tudománynak álcázott ideológiák. (Bár meglehet, a megítélésem talán nem tudományos, hanem szubjektív: az egyetemen a tudományos szocializmus nevű tárgyból kis híján megbuktam.)
Tudományok és művészetek előbb még nem váltak külön, kilenc múzsa őrködött fölöttük, majd összekapcsolódtak: a középkori egyetemek hét szabad művészete között ott voltak az alapvető tudományterületek (például a retorika és zene mellett a csillagászat, a geometria és a számtan). Tudományos módszerekkel vizsgálhatók a hitigazságok, a teológia is tanulhat az egzakt tudományok szemléletéből. Nyitott tudományról beszél a teológus és matematikus Gaál Botond professzor. Nem nyílt társadalomról, hanem a tudományos gondolkodás nyitottságáról. Széljegyzeteink között szerepel, hogy Bolyai János, majd Neumann János is bizonyította: nincs elvi korlát a megismerésben. Szent Bernát isteni geometriájától, miszerint az Isten: szélesség, hosszúság, magasság és mélység, eljuthatunk a kvantumvilág 21. század isteni részecskéjéig.