Domonkos László

Vélemény és vita

A Róheim-villa árnyai

„Semmiféle tanúltság nem segít a morális romlottság ellen.”

Igaz, még csak jó másfél év múlva lesz száz esztendeje, hogy páratlanul aljas módon meggyilkolták Magyarország kétszeres miniszterelnökét, a huszadik század egyik legkiválóbb magyar államférfiját – de erről nem lehet eleget beszélni. Majdnem pontosan két éve ezeken a hasábokon borongtam városligeti sétáim egyik leglehangolóbb, napi gyakorisággal tapasztalt látványosságáról, a Hermina út 45. szám alatti egykori Róheim-villa állapotáról. Arról, hogy a gyönyörű épület mily elhanyagolt. Nem akármilyen villáról van szó. Ott történt a kivételesen aljas merénylet – 1918. október 31-én (mekkora megcsúfolt história-erőszak: a reformáció emléknapján az áldozat a magyar reformátusok egyik legnagyobb legújabb kori alakja!), délután öt óra tájban meggyilkolták gróf Tisza Istvánt.

Nézegetem most a filmvásznon a villabelsőt, az egykori hallban magyarázó pályatársamat, a vidéki ügyvédből kiváló történelmi esszéistává előlépett Csere Pétert, aki 2013-ban több mint figyelemre méltó könyvben írta meg a Tisza-gyilkosságot. A könyvből most az egyik legkiválóbb magyar rendező, Zsigmond Dezső Herminamező árnyai címmel nagyszerű filmet rendezett. Nézem, nézegetem az idestova száz évvel ezelőtt történteket rekonstruáló, különleges árnyjátékokkal megoldott jeleneteket, a Róheim-villa egykori és mai képeit – s a miniszterelnök és a patkány gyilkosok (nincs rájuk jobb szó, higgyék el) árnyai, a szörnyű dráma valamennyi szereplője kísérteties fényben világít meg évszázados tanulságokat, jellegzetesen magyar evidenciákat, kérdő- és felkiáltójeleket. Ahogyan kell. Hiszen mint minden kiváló emberi alkotásnak, ennek is éppen ez a célja. Ez kell legyen.

Kínálja magát a párhuzam: szinte a Kennedy-gyilkossághoz hasonlítható, több mint fura „interpretációkkal” – magyarán: elhallgatásokkal, hazudozásokkal – teli a százéves történet tálalása. Máig. És a mai napig van egy-két rejtélyes pont: a háttérben állók, Károlyi Mihály és az úgynevezett „polgári radikálisok” – a Galilei Kör, a cionista szabadkőművesek –, a szocialisták, a kommunisták lehetséges szerepe, a gyilkosságban részt vevők személyének mélyebb vizsgálata, a gyilkosság végrehajtásának és körülményeinek néhány érthetetlen, több mint gyanús részlete. Satöbbi. A film olykor éppen csak érinthette mindezeket, de még így is páratlanul bátor tett, hogy a dokumentarizmus és a riportszerű, igényes és okos oknyomozás eszközeinek sajátságosan izgalmas vegyületével a százéves árnyakat szinte elemi erővel, valósággal döngve elibünk csapta. Nézzétek, figyeljétek, gondolkozzatok, lássatok: ilyesmik estek, eshettek meg velünk. Mert ellenségeink mindenre képesek.

A Róheim-villáról már 2010 őszén azt írta a Magyar Hírlap, hogy „a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő múlt heti megkeresésünkre lapzártáig nem válaszolt, így nem tudni, mit terveznek a lepusztult, felújításra jócskán megérett állapotban lévő villával. A XIV. kerületi önkormányzat főépítészi irodájának tájékoztatása szerint a ház műemléki védettség alatt áll, a környezete pedig kijelölt műemléki környezet. Az iroda arról is beszámolt, hogy a villa az I. műemléki kategóriá-ba került. A KÖH, ha a tulajdonos – vagy kezelő – nem tesz eleget felújítási kötelezettségének, örökségvédelmi bírságot szabhat ki, és ennek összege a négy kategória közül az elsőben terjedhet a legmagasabb határig. Állítólag a KÖH már jó néhány büntetést kirótt a villa állapota miatt. Reméljük, senki sem várja meg, hogy menthetetlenné váljon ez az iparművészeti-történelmi kincs.” A villa falán két emléktábla is van, az év nagy részében az utcáról a fák dús lombjai és a burjánzó növények miatt a legélesebb szemű ember sem olvashatja egyiket sem. (Egyik Róheim Gézának, a magyar néprajz jeles alakjának állít emléket, a másikon, amelyet 2003. október 31-én a Tisza István Baráti Társaság, a zuglói Fidelitas és az Ifjúsági Demokrata Fórum állíttatott, a következő áll: „E villában gyilkolták meg ellenfelei gróf Tisza Istvánt, Magyarország kétszeres miniszterelnökét.” Majd egy idézet Tiszától: „Semmiféle tanúltság nem segít a morális romlottság ellen.”)

Pogány (Schwarz) József, a gyilkosok egyike, a hírhedett Martinovics páholy tagja, a ’19-es kommün előbb hadügyi, majd külügyi és közoktatási népbiztosa (az igazságszolgáltatás elől megszökött, végül igen jó helyen, a sztálini Szovjetunióban kötött ki, ahol meg is kapta a magáét, 1938 februárjában végezték ki Moszkvában) a már a földön fekvő, halálosan sebesült Tiszába ismételten belelőtt.

Ilyen ember-alattiak álltak szembe Tisza Istvánnal. Ilyenek az ellenségeink. Pogány József különben francia-, német- és magyartanárnak készült, majd újságíró lett, irodalomkritikákat is írt, irodalomtörténettel is foglalkozott. (Még a háromkötetes Magyar Irodalmi Lexikon is hosszasan – II. Kötet, 510-511. o. – méltatja munkásságát.)

„Semmiféle tanúltság nem segít a morális romlottság ellen.” Igen. Még akkor sem, ha a szigorúan bezárt és ily módon pusztuló Hermina úti villa – jóllehet Zsigmond Dezsőéket beengedték – 2010 őszén, 2017 februárjában váltig olyan, amilyen. Csere Péter és Zsigmond Dezső jóvoltából viszont Herminamező százéves árnyai itt suhognak. Ideje lenne megjegyezni.