Korompay Csilla

Vélemény és vita

A Rettenetes Tábla

Álláspont. A dolgok tehát úgy állnak, hogy jelenleg bárki szabadon tüntethet és üvöltözhet átkokat a kormányra, nincs mitől tartania.

Gyakorlatilag hősként ünnepelte címlapján a Népszabadság Pilz Olivért, miután a miskolci Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke, a Tanítanék Mozgalom egyik „arca” azt mondta: „Mögöttem csak egyvalami áll: a tábla az iskolában.” Pilz arra reagált, hogy Orbán Viktor egy, a miniszterelnöki sajtóiroda által utóbb cáfolt híresztelés szerint a Fidesz évadnyitó frakcióülésén arról beszélt, „nem életszerű, hogy egy szép reggel Miskolcon Pilz Olivér felkel, rájön, hogy rendkívül elégedetlen és elkezd levelet írni, tiltakozni”. A Népszabadság Pilz kijelentését „erős mondatnak” minősítette, amelyben benne van „minden, a keserűség, a helyzet méltatlansága, a kilátástalanság elleni lázadás, a rendíthetetlenség”.

Az ellenzék legújabb, rendíthetetlen hőséről nemrég egy hangulatos történetet hallottam. Eszerint, amikor Pilz még a miskolci vadaspark vezetője volt, egy tanítónő, aki éppen az osztályával gyalogolt felfelé a bejárathoz, egyszer csak azt vette észre, hogy az igazgató úr veszélyes közelségben elszáguld a gyerekcsapat mellett szolgálati autójával. Döbbenete később fokozódott, amikor a kasszánál újra találkoztak. Pilz érdeklődéssel figyelte, hány jegyet kér a tanítónő, majd lekezelően odaszólt a pénztároshoz, „számolja meg, mert szerintem többen vannak”.

Ezt a kis sztorit nem feltétlenül kell elhinni – hiszen „csak” egy pedagógus személyes tapasztalata, mondhatni apróság –, azonban Pilz közéleti tevékenysége sem mutat sokkal pozitívabb képet. Gondolok például arra, hogy a köznevelési kerekasztal keddi ülése után két másik mozgalmár kollégájával együtt közölte, a résztvevők „nem kompetensek a köznevelés belső problémáit illetően”, továbbá „a Herman igazgatója a saját nevében nyilatkozhat, mi viszont a 737 csatlakozó intézmény nevében nyilvánítjuk ki álláspontunkat”. Nem tudni, miért olyan biztos benne a rendíthetetlen hős, hogy a hermanos tiltakozó levelet aláíró 737 iskola mindegyike neki ad igazat, és nem a kerekasztalról bizakodóan nyilatkozó igazgatónak, Madarász Péternek, azonban tény, hogy Pilz, mint a Herman tanára, a közleményben saját főnökét is inkompetensnek nyilvánította nagy nyilvánosság előtt.

Pilz, a tábla előtt álló, senki által nem befolyásolt hős karakterét némileg megkérdőjelezheti, hogy a „pedagóguslázadás” valójában nem is a Herman Ottóból indult. Ugyanis tavaly májusban kereste meg a Földes Ferenc Gimnázium közalkalmazotti tanácsa a többi miskolci gimnázium közalkalmazotti tanácsát – köztük Pilzéket is –, hogy alakítsanak szövetséget, azonban végül valamiért nem a „földesesek” írták meg a „lázadást” elindító levelet.

A Tábla megismeréséhez egy másik, lényeges adalék Mendrey László esete. A PDSZ elnöke előbb szorgalmazta a kerekasztal összehívását, majd annak bojkottjára szólított fel mindenkit, azután részt vett az alakuló ülésen, és az azt követő sajtótájékoztatón kifejezetten pozitívan nyilatkozott – mellesleg az oktatási államtitkár is konstruktívnak minősítette Mendrey hozzáállását. Másnap azonban Mendrey közölte, „ez a kerekasztal nem az a kerekasztal, ahol ott kell maradni”. „Rosszul mértem fel a lehetőségeket. Ember vagyok, tévedtem. Sajnálom.”

Ilyen sebes forgástól egy titánium szélkakas is leszédülne a toronyból. Önmagától senki nem váltogatja így a véleményét. Azonban Mendreyt kerekasztalbéli szereplése után heves bírálatok érték, olyan is volt, aki lemondásra szólította fel, s ki tudja még milyen telefonokat kapott. Végül – nem is kellett hozzá sok idő, mindössze néhány óra – Mendrey megijedt, és fejére hamut szórva visszakozott.

A dolgok tehát úgy állnak, hogy jelenleg bárki szabadon tüntethet és üvöltözhet átkokat a kormányra, nincs mitől tartania. Kiderült viszont, hogy a folyton rettegőknek csupán egyvalamitől kell félniük, de attól nagyon: a mögöttük álló Táblától.

 

Korompay Csilla: A Rettenetes TáblaA dolgok tehát úgy állnak, hogy jelenleg bárki szabadon tüntethet és üvöltözhet á...

Közzétette: Magyar Hírlap – 2016. február 14.