A Pénz Könyve

Majdnem háromszáz szólást és közmondást találtam a pénzről, ha pedig hozzáveszem ehhez a pénzértéket kifejező aranyat és ezüstöt, jószágot és gazdagságot, ez a szám meghaladja az ötszázat. Csupán néhány a közismertek mellé: A kamatos pénz veled egy tálból eszik. A pénzt rút kevélység szokta követni. Annyi a pénze, mint békán a szőr. Csúnya lánynak is szép a pénze. Egy hamisan jött pénz száz igazat elhajt. Ember pénz nélkül, vak bot nélkül. Gazdag pénzzel, szegény ésszel. Pénzen venni észt nem lehet. Mire szükséged nincs, egy pénz is sok érte. Pénzért az ördögnek is aláírná magát. Adj a bírónak aranyat, tied az igazság. Halál nem változik ezüstön, aranyon. A szabadság az aranynál is drágább. Lányágra szállott jószágnak nincs maradása. Ki a gazdagságot megutálja, annál gazdagabb. S talán az egyik legtanulságosabb: Ha nincs pénz, van emberség.

És mennyi utalás van a pénzre az irodalomban! Minden irodalmunk egyik ősforrása, a Biblia önálló fejezetet kínál ehhez. Az aranyborjút imádó népe miatt haragra gerjedő Mózes összetöri a kőtáblákat, s tűzbe veti az aranyékszerekből öntött bálványt, Jákob egy tál lencséért szerzi meg Ézsautól az elsőszülött jogát, de Jézus és a pénz viszonya is összetett. Lukácsnál olvassuk, hogy könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak Isten országába jutni; Máténál azt mondja: adjátok vissza a császárnak, ami a császáré, az Istennek pedig, ami az Istené. A példázatok közt szerepel a talentum gyarapítása és az egyenlő bért kapó szőlőmunkások története is.

Vagy lássuk a Petőfi-alakot! Kukorica Jancsi elvihetné a zsiványok pénzét, de nem kell neki; János vitézként pedig a pénzt választja a francia királykisasszony helyett – aztán a vagyon a tengerviharba vész, Iluskája halott, mire hazaér. Balzac A szamárbőr című regényének hőse minden pénzét eljátszotta, de a különös talizmán teljesíti a kívánságait, miközben egyre zsugorodik, mígnem semmivé foszlik, az élettel együtt. Ördögi alkut mutat be a Faust, Goethénél azonban nem győz Mefisztó, mert Faust nem kárhozik el – életét a másokért végzett munka és a jövőbe vetett hit teszi tartalmassá.

Hosszú volna a sor, de nem hiányozhat legalább egy Ady-cédula a Pénz Könyvéből. Költészetében külön réteget alkotnak a pénzversek, a „hiányérzet versei”. Ennek legtöbbet idézett darabja a Harc a Nagyúrral. Szó van benne a hatalomnak való udvarlásról (pénzért mindent megtesz valaki, még ha undorodik is a szörny simogatásától) és a pénz iránti sóvárgásról. Ám a disznófejű Nagyúrral örökös a szembenállás: hiába alázza meg magát, lékeli meg fejét, ajánlja föl teljes tehetségét, a disznószörny kineveti. Az sem hatja meg, hogy a könyörgőnek sokkal nagyobb szüksége van a pénzre, mint neki: „Szent zűrzavar az én sok álmom, / Neked minden álmod süket”. Megérdemelne egy zárójelet, hogy mennyit érnek a pénzzel valóra váltható álmok, és hogy a pénz is zűrzavart okoz, de maradjunk a versbéli ténynél: a Nagyúrnak a szíve helyén is arany van.

A Mi urunk: a Pénz című versben később azzal a felismeréssel találkozunk, hogy ha „elfutnak a gyér aranyak”, nem marad semmije annak, aki elhiszi, hogy pénze istenné teszi. A vers eredeti címe (az 1907-es Pénz-ciklusban) Két-három-négy napig, amely az utolsó sorra utal: annyi ideig tart az isteni nagyúrság, ameddig a pénz. Ady verseiben a pénz motívuma számtalan alkalommal fordul elő. Az Ima Baál istenhez nyitotta meg az 1905-ös pénzversek sorát – ide tartozik a Harc a Nagyúrral is. Újságcikkeiben szintén sokat foglalkoztatta a pénz. A Beteg Rothschildok című glosszában úgy jellemezte a pénz természetét, hogy „ha nagyon fölszaporodik, ő parancsol”. Bár az egzisztenciális gondok is közrejátszottak a pénzmotívum gyakori megjelenítésében, nem nehéz fölfedezni mögötte az általánosabb szimbólumot. Már Schöpflin Aladár rámutatott, hogy a Harc a Nagyúrral „görcsös, vergődő kívánkozása után” eltűnik a harc eleme, „csak passzív sóvárgás marad”, a szegények alacsonyabb rendűségének kifejezése, az önszánalom és a kirekesztettség.

A „koldus-szag” áradása azt a hamis emberképet lengi körül, amely szerint a pénz jelenti az örömöt, s akinek nincs pénze, az szomorú, aki pedig szomorú, az bűnös. Ez utóbbi már Vezér Erzsébet gondolatmenetében jelenik meg, ám a disznófejű az aranyon ülők bűnösségét jelképezi. Kenyeres Zoltán hívta föl rá a figyelmet, hogy A pénz esetei című 1904-es újságjegyzet utalt arra a hiányra, hogy nincs még megmintázva Rodin Gondolkodójának ellentéte, a pénz „borzalmas és megrendítő” figurája, hiszen ebben a világban, „nincs állandósága semminek, aminek pénzértéke nincs”. Ez a szobor maga a „disznófejű Nagyúr”, tükrözve a vele folytatott halálos küzdelmet.

Az is naggyá teszi a költőt, ha évszázad múltán jelen időben olvashatjuk versét. Akkor is aktuális volt – most is az. Vagy mindez épp arra mutat, hogy nem változtunk semmit? A disznófejű Nagyúr például engem egy plakátarcra emlékeztet. Nem írom ide az arc nevét, politikailag nem volna korrekt. Úgyis tudják, kié az arc, amúgy pedig az óriásszobor arctalan.