Vélemény és vita
A Népmese Könyve
A mesékben gyakran szereplő királyokról már írtunk, most viszont a népmeséről szóló könyv képzeletbeli lapjait egészítjük ki egy utószóval
Ennek apropója, hogy 2005 óta minden év szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján ünnepeljük a népmese napját. A Magyar Olvasástársaság akkor ezt a felhívást tette közzé: „Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra, és adjuk tovább az eleinktől kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!” (Az idei népmese-konferenciát az „igazságos” meséknek szentelik, kapcsolódva a Mátyás-emlékévhez.)
S mit írnánk ebbe az utószóba?A Népmese Könyvének ajánlása mindenki Elek apójának – aki Trianon után hazatelepedett, és innen szerkesztette a Cimborát, székely estet szervezett, irodalmi előadásokat tartott Erdélyben, ösztönözte a Székely Népművelő Társaság alapítását – utolsó szavaival kezdődne: „Fő, hogy dolgozzanak…” A kovásznai Kisbaconból írt levele itt szakadt meg 1929. augusztus 17-én. S ekként folytatódna: „Az érdem a magyar népé, én csupán a nép mesemondó fia vagyok” – szabadkozott, mikor nem remélt sikert hozott az 1894–96 között megjelent Magyar mese- és mondavilág öt kötete.
Hogy eljussunk idáig, röviden felidéznénk a magyar népmesegyűjtés 18. század végéig visszanyúló történetét. A mesei hagyománykincs tudatos kutatását a Grimm testvérek munkája ösztönözte a 19. század elején; az első gyűjtések németül jelentek meg, Erdélyi János munkája, a háromkötetes Népdalok és mondák viszont már magyar olvasóknak készült. Vele párhuzamosan fogott székelyföldi gyűjtésbe Kriza János, a század derekán Ipolyi Arnold (a Magyar Mythológia nyersanyagában ezernél több mese, hiedelemmonda, szokás és gyermekjáték leírása szerepelt). Arany János iránymutatása már a hitelességet kérte számon: a jó gyűjtő ismerje ne csak a nép nyelvét, modorát, de észjárását is. Leghűbb tanítványa fia, Arany László lett, kötetnyi népmesével, ő kezdte a Magyar Népköltési Gyűjtemény munkáit, amelyben Benedek Elek is részt vett. Itt tűnt föl igazán, hogy nemcsak a nyelv, modor és észjárás ismerete, hanem az írói véna is emeli az előadást. A millenniumi Magyar mese- és mondavilág ponyván, tankönyvekben, kalendáriumokban megjelenő meséi nemcsak a szórakozást, hanem a felnőtti lét és erkölcsi rend megismerését segítették.
A többi kutató és gyűjtő közt sorolnánk a nyelvjárásra, tájegységre, mesemondóra figyelő, a Kalevalát fordító Vikár Bélát, Berze Nagy Jánost, a József Attila-affér okán sokaknak ellenszenves Horger Antalt, a Radnóti-keresztapa, később miniszter Ortutay Gyulát és Fedics Mihályt. A jeles mesemondók sorában jutnánk el Ámi Lajostól, Kóka Rozálián keresztül, Berecz Andrásig. A Móra Ferenc-meséket vagy az Illyés Gyula által feldolgozott Hetvenhét magyar népmesét sem felejtenénk: első kiadása 1953-ban látott napvilágot. A mesei igazságszolgáltatás, hogy a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig büntetését, a mesemondó felnőtteknek is kínált némi vigaszt az akkori évtizedekben – Lázár Ervin viszont már azt is kimondta, hogy büntetését a jó, jutalmát a rossz nyeri el…
Az eredetiekhez a maga képzelete-ízlése szerint Illyés nem tett hozzá többet, mint amihez a „tizennégymilliós magyarság” egy tagjaként neki is joga volt. Ezekben a mesékben „csaknem teljességgel áll még a különös törvény: nyelvünk finomságainak megalkotói, legművészibb mesterei” szegényparasztok voltak. „E mesterfogásoknak csak töredékeit is megőrizni nemzeti kötelesség, akár a műemlékvédelem.”
Néhány bekezdést azonban még Elek apónak szentelnénk. Elmondanánk, hogy életműve harmadát – az édes anyaföldet dicsőítő önéletírás, az első modern lányregényként ismert Huszár Anna és publicisztikái, pedagógiai szakcikkei mellett – a gyermekirodalom alkotta; meseadaptációk után eredeti műveket is írt, mesenovellával, mesejátékkal kísérletezett. Felidéznénk: amikor 1887-ben Tisza Kálmán kormánypártjának képviselője lett, első felszólalásában a magyar gyermekirodalom és -könyvkiadás állapotának javítását sürgette, a minőség és a selejt viszonyáról beszélt.
Csak zárójelben kérdeznénk: mit szólna a mai gyermekkönyvekhez? A gyermeklelket féltő meseszelídítésekhez (Bettelheim szerint a varázsmese érintetlen mintái ösztönösen segítenek a felnőtté válásban); a gyermeklélekkel nem törődő agresszióhoz vagy a hollywoodi továbbköltésekhez; a témabeli, nyelvi, elbeszélői és képi selejt terrorjához? Egyetértene Varga Emőkével, aki olyan kritikai szempontrendszert dolgozott ki, amely alapján egyértelműen azonosítható a bóvli, amellyel tele van a mai magyar gyermekkönyv-irodalom?A romlott szöveg törvényszerűen jár együtt a romlott képpel, ezért Benedek Elek inkább a saját meséit olvasná újra, és nevetne a szíve, ha végignézné Jankovics Marcell magyar népmeséit.
S mit írnánk ebbe az utószóba?A Népmese Könyvének ajánlása mindenki Elek apójának – aki Trianon után hazatelepedett, és innen szerkesztette a Cimborát, székely estet szervezett, irodalmi előadásokat tartott Erdélyben, ösztönözte a Székely Népművelő Társaság alapítását – utolsó szavaival kezdődne: „Fő, hogy dolgozzanak…” A kovásznai Kisbaconból írt levele itt szakadt meg 1929. augusztus 17-én. S ekként folytatódna: „Az érdem a magyar népé, én csupán a nép mesemondó fia vagyok” – szabadkozott, mikor nem remélt sikert hozott az 1894–96 között megjelent Magyar mese- és mondavilág öt kötete.
Hogy eljussunk idáig, röviden felidéznénk a magyar népmesegyűjtés 18. század végéig visszanyúló történetét. A mesei hagyománykincs tudatos kutatását a Grimm testvérek munkája ösztönözte a 19. század elején; az első gyűjtések németül jelentek meg, Erdélyi János munkája, a háromkötetes Népdalok és mondák viszont már magyar olvasóknak készült. Vele párhuzamosan fogott székelyföldi gyűjtésbe Kriza János, a század derekán Ipolyi Arnold (a Magyar Mythológia nyersanyagában ezernél több mese, hiedelemmonda, szokás és gyermekjáték leírása szerepelt). Arany János iránymutatása már a hitelességet kérte számon: a jó gyűjtő ismerje ne csak a nép nyelvét, modorát, de észjárását is. Leghűbb tanítványa fia, Arany László lett, kötetnyi népmesével, ő kezdte a Magyar Népköltési Gyűjtemény munkáit, amelyben Benedek Elek is részt vett. Itt tűnt föl igazán, hogy nemcsak a nyelv, modor és észjárás ismerete, hanem az írói véna is emeli az előadást. A millenniumi Magyar mese- és mondavilág ponyván, tankönyvekben, kalendáriumokban megjelenő meséi nemcsak a szórakozást, hanem a felnőtti lét és erkölcsi rend megismerését segítették.
A többi kutató és gyűjtő közt sorolnánk a nyelvjárásra, tájegységre, mesemondóra figyelő, a Kalevalát fordító Vikár Bélát, Berze Nagy Jánost, a József Attila-affér okán sokaknak ellenszenves Horger Antalt, a Radnóti-keresztapa, később miniszter Ortutay Gyulát és Fedics Mihályt. A jeles mesemondók sorában jutnánk el Ámi Lajostól, Kóka Rozálián keresztül, Berecz Andrásig. A Móra Ferenc-meséket vagy az Illyés Gyula által feldolgozott Hetvenhét magyar népmesét sem felejtenénk: első kiadása 1953-ban látott napvilágot. A mesei igazságszolgáltatás, hogy a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig büntetését, a mesemondó felnőtteknek is kínált némi vigaszt az akkori évtizedekben – Lázár Ervin viszont már azt is kimondta, hogy büntetését a jó, jutalmát a rossz nyeri el…
Az eredetiekhez a maga képzelete-ízlése szerint Illyés nem tett hozzá többet, mint amihez a „tizennégymilliós magyarság” egy tagjaként neki is joga volt. Ezekben a mesékben „csaknem teljességgel áll még a különös törvény: nyelvünk finomságainak megalkotói, legművészibb mesterei” szegényparasztok voltak. „E mesterfogásoknak csak töredékeit is megőrizni nemzeti kötelesség, akár a műemlékvédelem.”
Néhány bekezdést azonban még Elek apónak szentelnénk. Elmondanánk, hogy életműve harmadát – az édes anyaföldet dicsőítő önéletírás, az első modern lányregényként ismert Huszár Anna és publicisztikái, pedagógiai szakcikkei mellett – a gyermekirodalom alkotta; meseadaptációk után eredeti műveket is írt, mesenovellával, mesejátékkal kísérletezett. Felidéznénk: amikor 1887-ben Tisza Kálmán kormánypártjának képviselője lett, első felszólalásában a magyar gyermekirodalom és -könyvkiadás állapotának javítását sürgette, a minőség és a selejt viszonyáról beszélt.
Csak zárójelben kérdeznénk: mit szólna a mai gyermekkönyvekhez? A gyermeklelket féltő meseszelídítésekhez (Bettelheim szerint a varázsmese érintetlen mintái ösztönösen segítenek a felnőtté válásban); a gyermeklélekkel nem törődő agresszióhoz vagy a hollywoodi továbbköltésekhez; a témabeli, nyelvi, elbeszélői és képi selejt terrorjához? Egyetértene Varga Emőkével, aki olyan kritikai szempontrendszert dolgozott ki, amely alapján egyértelműen azonosítható a bóvli, amellyel tele van a mai magyar gyermekkönyv-irodalom?A romlott szöveg törvényszerűen jár együtt a romlott képpel, ezért Benedek Elek inkább a saját meséit olvasná újra, és nevetne a szíve, ha végignézné Jankovics Marcell magyar népmeséit.