A Most Könyve

Például a „mák” nem az ismert növény, hanem a „ma” többes száma; vagy amikor azt olvassuk, hogy „életemnek csak a mája fázik”, nem az epeválasztó szervre, hanem a „ma” egyes számára kell gondolni.

Ez is az Ady-vita része – most azonban a „most” eszményéről írunk. Mert sokan félreértik az „élj a mának”, a „carpe diem” (ragadd meg a napot) üzenetét. Noha benne rejlik az itt és most örömében a felelősség, hogy a lehető legjobb önmagunkat teremtsük meg a pillanatban, de magunk teljes odaadása helyett a jelen kirablása és az élmények öncélú felhalmozása folyik. Az időről sokat tudó Einstein szerint a mának élni egyúttal a tegnapból való tanulást és a holnapban való reménykedést is jelenti. S vajon nem a tegnap döntötte el azt, hogy milyen a mai nap; és nem a „most” dönt arról is éppen, hogy milyen lesz a holnap? A múlt tehát a tanulság, a jövő a lehetőség, a jelen pedig a felelősség maga.

Létezik egy filozófiai irányzat (szubjektív idealistának vagy prezentizmusnak is nevezik), amely azt vallja, hogy az idő hármas tagolása alapvetően téves, mert csak az valódi, ami a jelenben történik. Minden, ami a múlt, nem más, mint a jelen észlelésének visszavetítése. Ennek némileg ellentmond a szólás, hogy csak az a biztos, ami már megtörtént, a dolgokról általában csak utólag derül ki, hogy milyenek is voltak, mit is szolgáltak valójában. Mégis azt sugallja, hogy a jelen mond ítéletet a múltról.

Mások szerint a múlt és a jelen létezik ugyan, a jövő azonban nem. Augustinus jutott arra a következtetésre, hogy az idő múlását az emberi elme fogalmazta meg, látván a dolgok (így az ember) születését, megöregedését és elmúlását. Pedig csak folyamatosan változó jelenekről van szó. Amint azt másfélezer év múlva Bergson is állította: folyamatos jelenben élünk, az állandó átmenetben, az „éppen volt” és az „éppen lesz” között. Amikor kimondjuk azt a szót, hogy „most”, az már megtörtént, az éppen a múlt idővé váló „most”. Augustinus úgy fogalmazott, hogy a múlt már nincs, a jövő pedig még nincs; a jelen az a pillanat, ahol a jövő a jelenbe fordul.

Bergson sokat tanult Szent Ágostontól. Például azt is, hogy miért tudunk egyáltalán az idő létezéséről, és miért tagoljuk három részre a megbonthatatlant. Mert az ember képes az emlékezésre, képes elraktározni a korábbi jelen tapasztalatait, benyomásait. Az ember: emlékezik és várakozik, ezért alkot múltat, ezért képzel jövőt, közben felelősen tekint vissza és előre.

A most filozófiája megtestesülhet a cselekvésben, de meg is foszthat a cselekvés lehetőségétől. Például így: „– Mire gondolsz? – Semmire. – Üres vagy? – Nem tudom. – Minden és egyszerre van jelen benned? – Minden és egyszerre? Látod, már el is vetted tőlem a szemlélődés gyönyörűségét.”