Világnapok

Nem tudom, ki találhatta ki, hogy az év szinte minden napján ünnepeljünk valamit vagy valakiket, mindenesetre eljutottunk oda, hogy úgynevezett világnap az év minden áldott napján van. Bájos elképzelés, bár valójában az ünneplések korlátozottak, hiszen megállna az élet, ha minden nap kollektíven ünnepelnénk valamit. Októberben például – nem sorolom fel mindet – van Zene Világnapja, Idősek Világnapja, Pedagógusok Világnapja, de még Leánygyermekek Világnapja is, no meg Vegetáriánus Világnap, szóval ünneplésre minden nap lenne okunk. Végtére is ünnepelni jó, emlékezni jó, miért ne tegyük? Ám ahogy tüzetesebben kezdtem olvasni, mi mindenre kellene emlékeznünk csupán egyetlen hónapban, nem éppen életszerű, hogy az esztendő minden áldott napja ünneplésből, emlékezésből álljon, ugyanis akkor leáll a világ. Aztán tovább elmélyedve a világnapok forgatagában, felfedeztem, hogy létezik, mégpedig október 15-én Ölelés világnapja is. S ilyenkor bizony a mai ember kissé elbizonytalanodik. Manapság ugyanis – és ez cáfolhatatlan – az ölés ül tort a világban, s nem az ölelés. Ölelés legfeljebb a végtelenségig álságos Ursula von de Leyen és Zelenszkij igen gyakori ölelkezésbe torkolló találkozásai láttán juthat az eszünkbe, mert mint tudjuk, egymás között ők az ölés pártján állnak, tehát ami a politikát illeti, mindketten megrögzött öldöklés – azaz háborúpártiak. A világnapok naptárainak megalkotói persze rendkívül jóindulatú emberek, sosem tennének be a világnapok naptárába olyan napokat, melyek az öldöklés ünnepnapjai lennének. Már csak azért sem, mert az mára már mindennapos. Tagadhatatlan, jó régen élünk úgy, hogy cáfolhatatlanul bizonyíthatjuk, a Föld lakóinak sikerült odáig eljutniuk, hogy szinte nincsen földrész, ahol ne fenekednének, ne főznének háborúpárti terveket a boszorkánykonyhákban dolgozó ölés-pártiak.

No, de térjünk vissza a világnapokhoz! Ez idő tájt leszögezhetjük, hogy őszinte ölelés nincs, vagy oly ritka, mint a fehér holló. Ölés meg van, minden napra jut elég. A normális, öldöklés-ellenes és békepárti embereknek meg csak az jutott, hogy csendben imádkozhatnak, legyen végre már valóság az ölelés világnapjából, még akkor is, ha a világtörténelem ilyesmit még nem tapasztalt. A világnapok kitalálói persze azt nem közölték, hogy miképpen lehetne az egész Földre vonatkozó kollektív ünnep az ölelés napjából, hiszen a háborúságok pártján állók mindent megtesznek, hogy kedvenc hobbijuk, a háborúskodás ne szűnjön meg a földgolyón. Ám mégis azt mondom, ne adjuk fel a világnapokhoz fűződő reményt! Vicces kedvemben éppen azon gondolkodtam el, mi lenne, ha meneteket szerveznénk a háború sújtotta területekre, és elkezdenénk ölelgetni az egymás ellen fenekedőket. Végtére is mondhatnánk, az ölelés világnapja van. Rendben, bizonyára hülyének néznének bennünket, meg kockázatos is lenne egy ilyen „békemenet”, de kísérletnek nem biztos, hogy rossz, végtére is illene a világnapokat komolyan venni. Már csak a vicc kedvéért is. Ha már kitalálták ezeket. Mindjárt elviselhetőbb lenne a földi élet. Olvasom azt is, hogy létezik „A fájdalomcsillapítás világnapja” is. Mily sok embernek esne jól, ha legalább lélekben, gondolati úton üzennénk, hogy veletek vagyunk, ha materiális módon nem is tudunk segíteni. Legalább a lelküket megsimogatnánk ezzel. De ábrándozzunk tovább! Itt van „Az erőszakmentesség világnapja”. Ez is októberi amúgy, s a hónap második napján volt. Hogy kit késztetett és mire, valamint a világ népességének van-e fogalma arról, ilyenkor mit kell tenni az erőszakmentesség megvalósulásának érdekében, azt nem tudom. Aztán október 4-én itt volt „A gyaloglók világnapja.” Emlékszem, aznap a világból is kigyalogoltam volna, annyi rossz hír érkezett hozzánk, többek között a háborúba ájuló vidékekről. Október 7. napján meg mire ébredtünk? A tisztes munka világnapjára! Na, ennek eredményére azt hiszem, a világ jelentős része igencsak kíváncsi. De lett másiiik! is – a zseniális bohócjelenet szavát kölcsön véve, mégpedig október 24-én lesz ez a másik, mégpedig A magyar operett napja. „Te rongyos élet, mitől tudsz olyan édes lenni, mint a méz?” No meg, „borban az igazság!” Énekeljük el majd otthon, együtt, vagy csak úgy, a magunk kedvéért, a két zseniális szerző, Kálmán Imre és Lehár Ferenc emlékére. Ölés helyett meg csakis ölelésre gondolva.