Elhunyt Kálmán Yvonne
ĀA világhírű magyar operettkomponista, Kálmán Imre lánya hosszú betegség után halt meg
ĀA világhírű magyar operettkomponista, Kálmán Imre lánya hosszú betegség után halt meg
ĀBájos elképzelés, bár valójában az ünneplések korlátozottak, hiszen megállna az élet, ha minden nap kollektíven ünnepelnénk valamit
ĀTöbb évtizeden át uralta a világ legnagyobb operaszínpadait
ĀMegduplázódott a hallgatóság a 15 felettiek körében
ĀAz első állomás: a Városmajori Szabadtéri Színpad június 28-án
ĀInterjú az idén 75 éves Tolcsvay László Kossuth-díjas zeneszerzővel
ĀÚj szlogennel, képzőművészeti magazinnal, riportműsorral és felújított operettekkel ünnepel a csatorna
ĀA világ legismertebb meséjéből készült Hamupipőke című családi operettmusical ősbemutatóját tartották
ĀA holland karmester és hegedűművész november 9-én 20 órakor ad koncertet az MVM Dome-ban
ĀSikerrel zárul az idei évad az Operettszínházban, amely a szeretet és béke szigete szeretne lenni
ĀAz Orfeum mágusa című művet Bozsik Yvette rendező, koreográfus állította színpadra
ĀFrancia és litván társulat előadásában is megismerhetjük minden idők egyik legnépszerűbb operettjét
Ā1950-ben érdemes művész, 1953-ban kiváló művész lett, és ugyanebben az évben vehette át a Kossuth-díjat
ĀAz előadásban Sissi szerepét Denk Viktória játssza
ĀSomogyi Szilárd: A színházi pályán a mesterek és a tanítványok is fontosak
ĀOberfrank Pál: Azon dolgozom, hogy a vidéki színházaknak is fontos helyük legyen az ország kulturális palettáján
ĀA film nyomán azok, akik nem értik a reakcióinkat vagy a fájdalmunkat, esetleg többet tudnak meg a magyarokról, és talán kicsit megértőbben állnak majd hozzánk – hangsúlyozta Dolhai Attila a Faktum Premierben
ĀHármas szereposztásban mutatja be a Budapesti Operettszínház A mosoly országát Stephen Medcalf rendező színrevitelében
ĀKét hét múlva tartják a Budapesti Operettszínházban a Nine/Kilenc című musical ősbemutatóját
ĀCsaknem kétmillió látogatója volt az augusztus 20-ai nemzeti ünnep programjainak, amelyek vasárnap este zárulnak
ĀAugusztus 14-től a PBS, az amerikai közszolgálati televízió sugározza a Budapesti Operettszínház gálaműsorát – A teátrum 2022 őszén New Yorktól Torontóig tartó turnéra indul
ĀTelt ház előtt mutatta be a Monarchia Operett Gödöllőn Huszka Jenő–Szilágyi László: Sissi, a magyar királyné (Erzsébet) című operettjét
Ā„Ha a színház célja a minőségi szórakoztatás, akkor ne mondjuk, hogy a III. Richárd nagyon jó előadása után felcsattanó taps többet ér, mint a Marica grófnőt követő” – hangsúlyozta lapunknak Homonnay Zsolt Jászai Mari-díjas színművész
ĀKilencestés koncertsorozattal ünnepli a visszatérést a Budapesti Operettszínház júliusban – Kiss-B. Atilla: A csoda az előadó és a közönség közt félúton történik