Cívisünnep

Ünnep közeleg hamarosan szülővárosomban, Debrecenben, mivel október 7-én lesz 160 éve, hogy ünnepélyes keretek közt – Katona József Bánk bán című drámájával – megnyitották a Csokonairól elnevezett színházat. Nem mellékes, hogy Gertrudist vendégként Laborfalvi Róza játszotta, adott magára az ünneplő cívisváros. Azóta a Csokonai színház él és virul, szép, helyét nem változtatta, amúgy a jeles költő nevét csak 1915-ben vette fel. A régi időktől kezdve a közelmúltig, mondhatjuk, hogy Blaha Lujzától Latinovits Zoltánig sok-sok jeles színművész megfordult a Csokonaiban – amúgy mindmáig.

A színházak sorsa szinte mindig regényes. Már csak azért is, mert sűrűn jönnek-mennek benne a híres színészek, rendezők, a társulat sztárjainak élete meg mindig érdekelte, s ma is érdekli a színházszerető embereket. Aldobolyi Nagy Györgytől, az igen sokoldalú és művelt zeneszerző, dalszövegírótól, akinek zenés darabjait számos színházban játszották, s teszik ezt mindmáig, nos tőle halottam évekkel ezelőtt azt az anekdotát, hogy annak idején, talán az 1830-as években miként határozta el a debreceni Városi Tanács, hogy színházat épít. Nos úgy, hogy összeültek, valaki előterjesztette az ötletet és tanácskozni kezdtek. Tanácskoztak, tanácskoztak, de nem nagyon tudták egymást meggyőzni, miért éppen színházra lenne szüksége a cívisvárosnak. Ekkor nekiszegezték a javaslattevőnek a kérdést, mondja meg ő, tulajdonképpen miért is kell ide színház? Hát, mondja erre az illető, azért, mert Kassán már van. Nagyváradon is van, Pesten is van. Jó-jó, kérdezték a tanácskozók, de miért legyen Debrecenben? Mert telik! – hangzott a felelet.

Tellett, hiszen meg is építették a színházat, vitathatatlanul a debreceniek örömére, s úgy vélem, mindmáig nagyon örülnek a debreceniek annak, hogy volt miből felépíteni. S nemrég arra is „tellett”, hogy 2019 és 2023 között teljeskörű felújításon esett át a színház. A városnak és a színház valamennyi tagjának és rajongójának kívánunk szép és sikeres ünneplést. S ha már a sokoldalú művészt, Aldobolyi Nagy Györgyöt idéztem, akinek darabjait, valamint számos sanzonját sokat játszák a színházak és a rádiók mindmáig, s akiről mondanom sem kell, hogy ő is a színház szerelmese, akkor az évfordulós ünnepre álljon itt egy verse. Születésnapi köszöntőként. A vers címe: Színész.

„Színészember olyan fajta, Cserélhető minden rajta. Tegnap fennkölt, holnap kerge, Ahány napja, annyi lelke. Színészember, mint a kesztyű, Mit a gazda keze elnyű: Belébújnak – mintha élne, Ha elkopott, vetik félre. Színészember örök vándor, Odébb vágyik minden tájról. Űzi néma, sötét árnyék: Élete csak vendégjáték. Lába alatt deszka reccsen, Szól, vagy méláz sűrű csendben, Áll egy csöppnyi fényes folton, Ahol ő, csak ő van otthon. A nagy, az egyetlen szerepre vágyik, Amiben jobb lesz, mint akárki másik, Amiben lángolni, elégni mámor, Amiben érdemes meghalni. Százszor.”

Isten éltesse a Debreceni Csokonai Színházat, minden dolgozóját, no meg a cívisváros valamennyi színházat szerető emberét.