Olvasom a minap, hogy bosszankodnak a hollandok, miután a kerékpárjaira büszke Németalföldről a Batavus gyártását Magyarországra helyezi át a cég. A döntés hátterében főként költségcsökkentési szempontok állnak: egy bicikli előállítása nálunk harmadannyiba kerül, mint Hollandiában. A Batavus korábbi vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy az amerikai befektetői szemlélet feláldozza a márka identitását és minőségét rövidtávú pénzügyi célokért.
A kilencvenes évek elején az autószerelőm beszélt rá az első használt Volvom megvételére, miután azt állította, hogy ezen az fog elromlani, amit a németek raktak bele. Mivel akkortájt a német minőség még nagyon is imponálóan hangzott, a magas fogyasztás miatti aggodalmaimat félretettem, hisz egy megbízható, szerelőt csak az olaj- és a fékbetétcserénél látó autó ígéretesnek tűnt. Igaza volt, nem kellett gyakran felkeresnem – nem véletlen, hogy az akkortájt készült hollywoodi filmekben is rendszeresen ilyen családi kocsik tűntek fel a filmekben –; tíz év alatt két váratlan meghibásodás történt, és mindkét alkatrészről kiderült, hogy a németek gyártották… Hiába, például a futóművek esetében a svédországi gyárban délelőtt a Gripen-gépekhez, majd ugyanazon a gyártósorokon délután a Volvokhoz készültek a lengéscsillapítók és más alkatrészek. Aztán a drága svéd munkaerő miatt Hollandiába költöztették a gyártást, ami attól kezdve csak hírből hallott az anyaországról. Sajnos, erről csak tapasztalati úton értesültem, s bár a második Volvom fogyasztása valóban csökkent, az autószerelőt gyakrabban látogattam. A márka népszerűsége beszakadt, a megszokott legendás minőség tovatűnt, és évtizedekig tartott, mire helyreállt a renomé.
A márkaidentitás nem most szenved először csorbát, legfeljebb most a hollandoknak fájó, hogy nem ők a kedvezményezettek. Az sem túl meglepő, hogy lenéző felsőbbrendűséggel tekintenek Nyugatról Közép-Európára, hiszen már uniós csatlakozásunk előtt is tapasztalhattuk, azóta pedig csak erősödött. A nem oly rég még gyarmattartó országok és politikusaik előszeretettel okítanak a jogállamiságról, a demokráciáról, az együttélés szabályairól, és természetesnek tartják, hogy ugyanazok a termékek az ő üzleteikben jobb minőséget képviselnek, mint tőlük keletre. A minőséget ők képviselik, ráadásul ők is határozzák meg annak kritériumait, ahogy az elmúlt napokban láthattuk a jó minőségűvé aposztrofált lengyel határkerítés kapcsán. Nyilvánvalóan csak minőségi kifogás lehet a magyar határkerítéssel, ezért kell napi egymillió eurót fizetnünk nekünk, míg a lengyelek ugyanazért jelentős támogatást kapnak.
Persze, ne legyünk igazságtalanok; vannak, akik itt is felfedezik a minőséget. Az Audi, a Mercedes, a BMW útját járó Batavus sem a roncsderbire készül. A sors fintora, hogy a kerékpárokat gyártó Accellnek svéd vezérigazgatója van, és Jonas Nilsson szerint ezzel a lépéssel nemcsak a hatékonyság nő majd, hanem az innováció is.