A károgókról röviden

Gondolom, nincs ember Magyarországon, aki ne borítékolta volna, hogy amit Orbán Viktor kitalál, az csak rossz, és elítélendő lehet az ellenzék szerint. Így aztán nem is lepett meg bennünket, hogy mihelyt Orbán Viktor letette a pontot a tusványosi beszéde után, a hazai ellenzék azonnal kárálásban tört ki. Így van ez mindig, s így tett ezúttal Horn Gábor úr is, aki amúgy közgazdász, valamint a hajdani SZDSZ egyik meghatározó alakja. A Magyar Nemzet cikke szerint – imígyen fejtette ki véleményét a beszédről: „Megtudtuk egy félresikerült külpolitikai szakértőtől, hogy lesznek digitális polgári körök, a Nyugatnak most már vége. Magyarország nagy és gazdag lesz…de akkor 15 év után miért kicsi és szegény?” Gondolom sokan olvasták e szellemesnek szánt elemzést, Horn úr lelke legyen rajta, helyében én elgondolkodnék azon, hogy amikor félresikerült külpolitikai szakértőt emleget, vajon egykori szadeszes eszmetársaira mostanság milyen jelzőket aggatna? Csak nem azt, hogy felvirágoztatták a nemzetet? Mely általuk nagy lett és gazdag? Nos, ezt nem voltunk képesek megtapasztalni sajnos. Arról, hogy ez idő tájt kicsi és szegény Magyarország, nos annak okáról, pontosabban okairól sokat lehetne elmélkedni. Csak egyet említenék. Hová lett a nemzeti vagyon? Nem segítenének a megtalálásában? Vagy, ahogy Bogár László szokta mondogatni hol vagyon a vagyon? Nos, az e kérdésre régen várt válasz bizony nem akar megszületni, bár erre pont a hajdani SZDSZ főembereinek kellene tudnia válaszolni. Csakhogy sem ők, sem az azóta uralmon lévő pártok egyike sem mert mindmáig igaz, őszinte választ adni erre a kérdésre. Ám hogy Orbán Viktor tusványosi beszédét éppen egy volt SZDSZ-es ember bírálja, az enyhén szólva is vicces. Helyette inkább azt kellene felsorakoztatni, hogy az 1990 és 2010 között időben, amikor a párt tagja volt az Országgyűlésnek, ugyan milyen hasznot hoztak ennek a kis országnak?

Mindenesetre annyit semmiképpen, hogy mostanában ilyen nagy mellényük legyen. Viszont ők is nyugodtan alapíthatnak ilyen-olyan digitális, vagy nem digitális köröket, ha akarnak. Ki akadályozza ezt meg? Senki. Mint ahogy az örökös károgást sem. Pedig sokkal jobb lenne remekebbnél remekebb ötletekkel előállni országunk felvirágoztatása ügyében, de hát ezek az ötletek csak nem akarnak megszületni. Viszont a bírálatok tömegével lassan tele lesz a padlás. Holott az ötleteket várnánk – károgások helyett.

Ennyit a politika útvesztőiről, ám szóljunk arról is, hogyan kellene bánni az emberekkel – a fennhéjázó, tudálékos fölényeskedő magatartás helyett. Nos, mindenki, aki már nem éppen tinédzser-korú, tapasztalhatta élete során, hogy a társaságokban nem mindig a szépeké, az okosoké, az ötletelőké a népszerűség, hanem azoké, akikből valamifajta szívmelegség árad s nem a fennhéjázó okoskodásé. Van ugyanis valami bennük, ami bölcsebb és több a fejünknél. Ha tehát valaki azt akarja, hogy szeressék, nem fontos, hogy pompás csevegő legyen, hogy jártas legyen az irodalomban és a politikában, sokkal nagyobb sikere lesz, ha kikérdezi társait bajaik, gondjaik és bánatuk felől. Akár digitális úton is. A modern, meg a régi lélektan egyaránt azt mondja, van egy téma, ami minden embert érdekel, az pedig bizony önmaga. Ha tehát valaki meghallgatja az emberek búját-baját, kicsi örömét vagy nagy bánatát, annak nyert ügye van. Keleti bölcsek is mondják, nincs korona, amely annyi díszt adhatna az embernek, mint a szerénység.

Nos, tisztelt Horn Gábor úr, úgy vélem, az Önök egykori pártja ennek volt híján sajnos, ezen tulajdonságoknak, avagy nézetnek. Fölényesek voltak, mint Ön most, amikor a tusványosi Orbán beszédet „értékelte”, de legyen ez az Önök baja. Kár, mert több eszmetársát tiszteltem magam is, még ha nem is értettünk egyet sok mindenben. Egy anekdota szerint, mikor egy ízben Napóleon az egyik diplomata képességeiről érdeklődött, említették neki, hogy az illető hét nyelven beszél. Nem ez a fontos, válaszolta Napóleon, az a fontos, hogy tud-e két nyelven hallgatni? Nagymamám nekünk ezt úgy tanította, hogy ha hallgattál volna, bölcsebb lehettél volna.