Kereszt Budapest felett

A „hosszú forró nyár” ingerlékenyebbé teszi az embert, ezért a perzselő hőség is közrejátszhat a Gellért-hegyi Szabadság-szobor talapzatára felrajzolt kereszt körül fellángoló újabb heves közéleti civakodásban.

Habár ízlésbeli kérdéseken igazából nem is lehet vitázni, itt is inkább esztétikai szempontokba csomagolt indulatokról van szó. A fővárosi új látványosságára felhorkanó ellenzők legfőbb indoklása szerint a kereszt eleve nem oda való, azért mert megbontja a szoboregyüttes eredeti művészi koncepcióját kifejező szabadság szellemiségét. Ennek az érvelésnek némiképp ellent mond, hogy a gigantikus bronz szobrot 1945-ben valójában a harcokban elesett szovjet hősök emlékére maga Vorosilov marsall rendelte meg, és utasításának megfelelelően a pálmaágat tartó nőalak kelet felé tekint, kifejezve, hogy minden, ami hazánkban jó, az kelet felől, a felszabadító szovjet hadsereggel érkezett. A „Felszabadulási emlékmű” eredeti művészi szándéka az 50-es években már némiképp módosult; a szabadságot, békét hírdetve a Szabadság szobrává kiáltották ki. (A vasfüggöny és csengőfrász vészkorszakának kellős közepén.)

Az örvendezők szerint viszont a kereszt megjelenítése éppen azért üdvözlendő, mert a már több mutációt túlélt szoborcsoportot új eszmei tartalommal töltheti meg. Fennen hirdetheti az európai kultúra kialakulásában meghatározó, ma is érvényes kereszténység eszméjét. A magyar főváros felett magasodó szobor művészi mondandójának ilyen legújabb átfogalmazása jelzi, hogy ma is a templomokat meggyalázó diszkókká, menekült szállókká átalakító, az identitását elvesztő, összezavarodott Európában Magyarország ma is a keresztény szellemiség védőbástyája. De mélyebb tartalmakat is hordozhat.

A megfelelési kényszerben gyötrődő, sértődött főpolgármestert azonban felbőszíti a talapzatba vésett kereszt. Szerinte „sebet ejt Budapesten, és mögötte ostoba politikai haszonlesés áll.” A hívők többsége szerint viszont inkább arról van szó, hogy a kereszt Jézus feltámadása által szembesíti az ördögöt a vereségével, és így aztán „a gonosz egyszerűen nem bírja elviselni az isteni jelenlétet.” Tekintve azonban, hogy megtépázva ugyan, de továbbra is keresztény ország vagyunk, Karácsony Gergely a kijelentésével jó lehetőséget teremt a keresztény szellemiség által diktált etikai parancsok, mint az irgalmasság, a megbocsátás erényének a gyakorlására. (A Himnusz is Isten, áldd meg a magyart-tal kezdődik, mások érzékenységére hivatkozva ezidáig azonban egy hazai liberális megmondó ember sem követelte betiltását.)

Még az is lehetséges, hogy a gondolkodásra sarkalló heves viták eredményeként kiderülhet, hogy a priden felvonulók és a kereszténység szellemiséghez ragaszkodók világlátása nem is áll fényévnyi távolságra egymástól. A pride aktivistái, a többség provokálása eszközével a másság elfogadásáért száll síkra, a kereszténység pedig a Szentírás szavaival a „szenvedjétek el egymást szeretetben” jegyében arra buzdít, hogy felebarátaink hibáit, gyengeségeit viseljük el türelemmel, szeretettel. A kétfélének tűnő szándék egyaránt a toleranciát sürgeti, egyelőre azonban – mivel sajnálatosan esendő lelkek vagyunk – többnyire csupán egymás gyalázásáig jutottunk.

A megújuló Citadella jövő ilyenkorra szobrostul keresztestül alighanem mágnesként vonza majd a turistákat, e fejlemény pedig valamilyen ürüggyel kiváltja majd az örök elégedetlenkedők rosszallását. Azonban nekik is el kell fogadniuk Wass Albert versének aktualizált szavait: A víz szalad, a kő marad, a kereszt marad...