Atomenergia – a magyar urán

E cikk folytatása az atomenergiáról szóló korábbiaknak és valamennyinek az a célja, hogy a kedves olvasót meggyőzze arról, hogy Magyarország a saját területén lévő uránkészlet felhasználásával és az atomenergia-vertikum kiépítésével energiából önellátó lehet és így nem lesz kiszolgáltatva a tőlünk keletre és nyugatra eső nagy- és nagyobb hatalmak kénye-kedvének.

A jelen cikk a magyar uránbányászattal foglalkozik, amely 1957-ben kezdődött, de a kutatások korábbra nyúlnak vissza. A radioaktív anyagok kutatása kezdetben, 1945 előtt, a forrásvizek rádiumtartalmával kapcsolatban történt. Az uránérc utáni kutatások csak az atomenergia hatásának megismerése (Hirosima, Nagaszaki) után, 1947-ben indultak meg. E kutatásokba, az ismert hidegháborús viszonyok miatt, hamarosan a szovjet szakemberek is bekapcsolódtak és 1953-ban a Mecsek hegység előterében találtak is uránércet. A kutatások alapján 1955 végére három ipari feltárásra alkalmas területet (Délszőlős, Bakonya és Tótvár) jelöltek ki.

Az érctermelés – a Szovjetunió határozott kérése alapján – rövidesen megindult, 1957-ben megalapították a Pécsi Uránércbánya Vállalatot és a Kővágószőlős község határában létesített mélyművelésű bányaüzemben megkezdődött a termelés. Az első osztályozott ércszállítmány a Szovjetunióba 1958-ban indult el. Ebben az időben az uránt főleg atombomba gyártására használták, ezért volt sürgősen szükség a magyar uránra.

A bányászat kezdetben a felszíntől számított 120-180 méter mélységben folyt, de hamarosan már a még mélyebben fekvő ércesedést is művelésbe kellett vonni. Végül már több mint 1000 méter mélyen folyt a termelés. A kezdetekben a hazai szakemberek a nyersérc dúsítását még nem tudták megoldani, csak durva elválasztásra és osztályozásra került sor és gyakorlatilag nyersércet szállítottak ki a Szovjetunióba. Évek során azonban, hazai és orosz kutatások alapján, sikerült az érc dúsításának mikéntjére is rájönni.

A kibányászott ércet 30 milliméter szemnagyság alá törték, majd az őrölt ércből az uránt vegyi úton, kénsavval kioldották. Ezután szűrés és ülepítés következett, amelynek segítségével leválasztották a nem oldódó szilárd anyagokat (érctörmeléket) és az oldatban viszamaradt uránt. A nyers uránt tartalmazó oldatban azonban más fémionok és szennyezők is voltak, ezeket szerves oldószerrel távolították el, majd a megtisztított oldatból az uránt kicsapatták és az így kapott anyagot szűrték, szárították majd kiégették (kalcinálták), hogy végül hozzájussanak a 70–75 százalékos uránoxidot tartalmazó koncentrátumhoz, a „sárga porhoz”, ami a nukleáris fűtőanyaggyártás kiindulási anyaga. A technológiai problémák megoldása után, 1964-ben, a Pécs városától nyugati irányba eső telephelyen, Pellérd közelében, megépítették az ércdúsítót.

A technológiát azért írom ilyen részletesen, hogy egyrészt indokoljam, hogy miért volt szükség több évi kutatásra, másrészt, mert azt is be szeretném mutatni, hogy kitartó kutatómunkával a problémák, technikai kihívások megoldhatók. A hangsúly, a kitartáson van, mint azt számos elismert tudós is hangsúlyozza, amikor az elért eredményeiről faggatják.

Az ércdúsítás gazdasági jelentőségét mutatja, hogy dúsítás előtt évente 200–300 ezer tonna nyersércet szállítottak ki a Szovjetunióba, dúsítás után csak néhány száz tonna uránoxidot, ami hatalmas mértékben csökkentette a szállítási költségeket. Durván számolva a dúsítással nyert egy tonna uránoxid 1000 tonna nyersércet váltott ki.

A nyersérc dúsításának helyszínen történő megvalósításával lehetővé és szükségessé vált a nyersérctermelés mennyiségének fokozása. Az újabb bányaüzemnél már az 1000 métert meghaladó mélységig kellett a termelést lehetővé tevő függőleges aknákat megépíteni. Ebben a mélységben a bányászatnak már olyan feladatokat kellett megoldani, amivel korábban nem találkozott, fokozni kellett a bánya szellőztetését és a levegő hűtését is meg kellett oldani, mert a környező kőzet hőmérséklete elérte a +45°C-ot.

A termelés csúcsidőszaka a nyolcvanas években volt, ekkor a Pécsi Uránércbánya Vállalat mintegy nyolcezer embert foglalkoztatott, és az idők során több tízezer család élt a bányáknál keresett pénzből. Emellett a vállalat építette Uránváros nagy részét, a műjégpályától a mai Harmadik Színházig. A vállalat ötezer lakás fölött rendelkezett, bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, áruházakat épített és első osztályú labdarúgó, kézilabda és modellező sportszakosztályokat tartott fenn.

A hidegháború elmúltával, az atomfegyverkezési verseny megszűnésével azonban az urán iránti igény drasztikusan visszaesett és ezzel párhuzamosan csökkent az urán világpiaci ára is. A hazai termelés önköltsége többszöröse volt a világpiacon beszerezhető uránfém árának, melyet nagy termelékenységgel működő, lényegesebben jobb minőségű ércet termelő, külszíni fejtésű bányákban, elsősorban Kanadában és Ausztráliában termeltek. Ennek nyomán a hazai termelés az 1980-as évek végén hanyatlásnak indult, majd a rendszerváltás után, 1997-ben, a bányákat a termelés gazdaságtalansága miatt bezárták és megkezdték a terület rekultivációját, amely jelentős költségekkel járt.

Az uránbányászat negyvenéves története során összesen 21 ezer tonna fémuránt termeltek ki, mintegy 18 millió köbméter kőzet megmozgatásával. Hivatalos adatok szerint a még kitermelhető urán közel 17 ezer tonnát tesz ki, de persze ez az adat a kitermelésre érdemesnek tartott ércvagyonra vonatkozó paraméterek (például az uránár) függvénye.

Az uránár azonban nem állandó, folyamatosan változik. Az elmúlt negyed században a maximum 140 US$/lb, a minimum 20 US$/lb volt, jelenleg (2025. június) az urán ára 75 US$/lb körül mozog.

Mindebből következik, hogy egy évtizedeken keresztül működő bányát nem a napi uránár alapján kell megítélni. A szakértők egyetértenek abban, hogy az urán iránti kereslet növekedni fog, részben a mesterséges intelligencia által vezérelt adatközpontok energiaigénye, részben a nukleáris energia terjedése miatt, ami felfelé hajtja az árakat.

Az elmúlt években többször felmerült az uránbányászat újraindításának lehetősége, különösen a Magyar Urán Resources Kft. részéről, amely korábban Wildhorse Energy néven működött. A cég több alkalommal is kezdeményezte a bányatelek kialakítását és környezeti hatásvizsgálatokat indított, azonban ezek a tervek eddig nem valósultak meg.

A tervezett bányanyitás ugyanis jelentős ellenállásba ütközik a helyi közösségek és környezetvédelmi szervezetek részéről.

A pécsi önkormányzat például határozottan ellenzi a mecseki uránbánya újranyitását, hangsúlyozva a környezetvédelmi és egészségügyi aggályokat. A Mecsek térsége ugyanis természetvédelmi terület, és az uránbányászat potenciálisan veszélyeztetheti a helyi ökoszisztémát és a vízbázisokat.

Nyilvánvaló, hogy ha egyszer az ország energia-önellátása érdekében fontosnak fogjuk tartani a hazai uránvagyon kiaknázását, akkor azt nem egyedi vállalkozókra és a helyi politikai aktivisták véleményére kell alapozni, hanem egy nemzetközi együttműködéssel megvalósuló országos programra.

Az is egyértelmű, hogy önmagában uránt termelni és azt a világpiacon eladni ostobaság. A hazai uránbányászat újraindításának csak akkor van értelme, ha az egy zárt ciklusú (az U238-as izotópot is hasznosító) hazai atomerőmű program üzemanyagául szolgál.

A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója