Egérlyuki jegyzetek (3.)

Nem értem az embereket. Különös nép, kiváltképp a magyar! Be szoktam ugyan öltözni díszbe, mert legfőbb kellékesem, aki a macskáktól szegődött át hozzám, meggyőzött róla, hogy mindig a díszlet a fontos.

Ki is neveztem magam illuzionistának. A szabadulási mutatványokat egy Houdini-könyvből tanulom, de úgy tűnik, egyelőre nem lesz rá szükségem. A Hogyan meneküljünk a mikrofonok elől? című kézikönyvet pedig én magam fogom megírni. Vagy valaki más. Egy bizalmi tanácsadóm. A bizalom fontos. Apropó, a mikrofonnak haszna is van, csupán azt kell ellenőrizni, hogy ki áll a másik oldalon. Vagy ki ül. Viszont a saját oldalunkat sem árt ellenőrizni, mert könnyen befurakodnak a megbízhatatlanok. Nem kizárt, hogy az a kellékes is csak át akart verni.

Kozmopolita egérként amúgy legalább olyan távol esnek tőlem a nemzeti érzések, mint halottas háztól a mulatság. Pedig azt mondom, hogy lesz majd nemulass, ha kiköltözök ebből a flancos egérlyukból, és átteszem a székhelyemet a parlamentbe. Ilyen okos egerek kellenek oda, mint amilyen én vagyok! Nem is csak okosak, hanem ilyen szépek! És ilyen becsületesek!

Egy egérlyuki jegyzetíró elődöm szerint az tarthatja magát okosnak, aki egész életében nem tudott sem elkezdeni, sem befejezni semmit. Ezt rögtön ki kell javítanom, mert a kezdés igenis meghatározó. Nekem egészen hatásosra sikeredett a fellépésem, volt hozzá alapanyag. Egy kellően merész ötlet, és kellően tekintélyes bankszámla. A befejezés valóban nem számít, az a lényeg, hogy nekem élvezetem teljék benne.

Ez, kérem, egy elit klub! Mindenkinek csakis azzal kell foglalkoznia, hogy szüntelenül tisztelje és becsülje magát, másokat meg szüntelenül lebecsüljön. Vagy: szüntelenül becsméreljen. Bármi áron. Mint említettem, az ár nem számít, van, aki fizessen. Én amúgy teljesen ingyen is szívesen tisztelem és becsülöm magam, és teljesen ingyen is tudok becsmérelni másokat. Erre a tulajdonságomra is büszke vagyok, az egérlyukon kívül azonban óvatosnak kell lenni a büszkeséggel.

Most hallottam, hogy a rendőrség betiltja a büszkeséget. A fáklyás felvonulást bezzeg nem tiltja be! Pedig a Büszke Egerek Klubja mekkorát tudna bodorítani! A közvélemény-kutatások szerint sokkal több büszke egér van, mint szürke. A szürkének csak ötven árnyalata van, így is kasszasiker lett, a büszkeség meg egy egész világot átölelő szivárvány. Ugye milyen költői tudok lenni? Tudok én bármi lenni, ha kiszagolom a pénzt. Azt sem sejtették ugye, hogy a sajtnak sincs olyan erős szaga, mint a pénznek!?

Visszatérve a kezdeti megállapításomra, hogy nem értem az embereket, nos, ez nem abból fakad, hogy egér vagyok, sokkal inkább abból, hogy „én” egér vagyok. És a hangsúly azon van, hogy Én! Ezt nem lennék képes feladni. Eljátszok bármilyen szerepet szívesen – akár még embernek is hihetnek, vagy akár hajóágyúnak –, de nagyon jól tudom, hogy én vagyok az Elnök!

Most viszont el kell búcsúznom egy időre, mert Napóleonnal és Nietzschével együtt átszállítanak minket egy másik intézetbe. (De azzal még hadd dicsekedjek el, hogy a főorvos úr engem jobban szeret, mint Nietzschét – azt mondja, az Elnök Én nevet sokkal könnyebb leírni. Hahaha, megint én győztem!)