„Az ember két fő bűne: a türelmetlenség és a hanyagság, minden ezekből ered. Türelmetlensége miatt űzték ki a paradicsomból, és hanyagsága miatt nem tér oda vissza. De a legfőbb bűn talán mégis: a türelmetlenség” – írta egy helyütt Franz Kafka. Nem meglepő, hogy az író ítélete mára hatványozottan érvényes.
Ha korunk hangulatát egyetlen szóval kellene jellemezni, azt mondanám: türelmetlenség. A holnap ronda szóvá változott. A jövő most van és a bizonytalan remény vággyá szilárdult. Albert Einstein állította: „Az atomenergia felszabadítása mindent megváltoztatott, kivéve a gondolkodásunkat. Így aztán megállíthatatlanul rohanunk a katasztrófa felé… A probléma megoldása az emberek szívében rejlik.” Ebben az állapotban, a bizonytalanság századában érthető, hogy a homo sapiens egyre fokozódó türelmetlenségben leledzik. Amikor őseinket kiűzték a paradicsomból, Ádám állítólag azt mondta Évának: „Drágám! Átmeneti korban élünk.” Ma is mondhatná Évának.
A türelmetlen ember mindent akar. A „hamarosan” számára azt jelenti: most, azonnal, ebben a pillanatban. Nem járja ki a várakozások iskoláját. Nem veszi figyelembe a természet tempóját, amelynek titka a türelem. A türelem lényege ugyanis, hogy elfogadjuk a természet életvitelét, és nem próbáljuk az időbeosztásunkhoz igazítani. A türelmetlen ember nem hallgat a közmondásra sem, amely így hangzik: a türelem és a humor két teve: átvisznek bármilyen sivatagon.
Ami a humort illeti, Truman, az Egyesült Államok 33. elnöke így vélekedett: „Humorérzék nélkül aligha tudtam volna ellátni az elnöki teendőket.”
A „türelem” szó egyébként egyszerre jelent várakozást és szenvedést. Ellenfele az óra, amely betegesen vonzza a tekintetet. Önmagában már az is dicséretes, ha nem érezzük, hogy az idő sürget bennünket, és idő előtt cselekszünk. Mikszáth írja: „Ha már egyszer peregni kezd a kalász szeme, megérett egészen.” A türelem éppen akkor a legfontosabb, amikor a legnehezebb megtartani. Petőfi egyik versében nem kér belőle: „Türelem, te a birkák s a / Szamarak dicső erénye, / Téged tanuljalak meg? / Menj a pokol fenekére.” Pedig ahogy a közmondás állítja: A türelem rózsát terem.
„Jó, de mi termi a türelmet?” – tette hozzá Maróti Egon, a 20. század ókortörténésze. Karinthy Frigyes is megtoldotta imígyen: „A türelem rózsát terem. Egyebet nem”. Feleki László szellemes aforizmája így hangzik: „A türelem igazi próbája az, amikor valaki jótett helyébe jót vár.” Átiratban: „A türelem rozsdát terem…”
Mellesleg sok közmondás és szólás született a türelem emlegetésekor. Ez is bizonyítja, hogy a legfőbb erények egyike.
Akik ismernek, tudják, hogy a kedvenc virágom a pünkösdi rózsa. Márai Sándorral értek egyet, aki így jellemezte a virágot: „bomba”. Addig nem szabad az íróasztalomról elvinni a csokor pünkösdi rózsa lepergett szirmait, amíg le nem hull az utolsó szirom is. Nekem ez a virág a türelem próbáját jelenti.
Vannak dolgok, amikre érdemes türelemmel várakozni, jóllehet a legnagyobb béketűrésnek is vége szakad egyszer.
Mindenkinél van egy határ, ahol elpattan a húr. Hiába képzeli az ember, hogy neki végtelen a tűrőképessége, igazság szerint senki sem képes olyan mélyre eltemetni a dühét, hogy egyszer ki ne törjön. Mindennek megvan a maga ideje: néha jobb rögtön cselekedni, néha jobb várni. A kínai közmondás szerint: egy pillanatnyi türelem nagy bajtól óvhat meg, egy pillanatnyi türelmetlenség tönkreteheti egész életedet.
Csáth Géza író bölcsességét érdemes megfogadni. Így írt: „Mit akarsz mindent rögtön? Várj a sorodra, dolgozz és örülj a küzdelemnek magának, amely szép – és nem kompromisszum gondolat ez – magát az élet lényegét képviseli.”
Kevés az ilyen szép vigasztalás, őszülő főnek főleg.