Hol élek? Hol élünk?

Eddig azt hittem, Európában, melynek egyik helyszíne Magyarország. S azon a földrészen, amelyet a dalban „büszke nőnek” nevezünk, s ott, ahol hosszú idők óta arról álmodoznak jeles gondolkodók, hogy egyszer a vén kontinens egyetlen békés politikai egység legyen, valamint ott, ahol eltérő történelmünk és vallásunk ellenére is úgy érezzük, hogy kulturális különbözőségünk nem állít gátat az előtt, hogy jól megértsék egymást a földrész országai. Annak ellenére is, hogy igencsak beléptünk abba az időszakba, amikor szavakban ugyan demokrácia van, ám ez már egyre inkább valamiféle eltűnőben lévő demokrácia.

S ami még nagyobb baj, egyre kevesebben törődnek azzal, hogy az áhított demokrácia működik-e még egyáltalán valahol.

Mindenesetre egy gondolkodó ember válasza e kérdésre csak az lehet, hogy bizony, nem működik. Erkölcsi törvényeink ugyanis eltűnőben vannak, szabadságunk, szabad gondolkodásunk lehetősége egyre zsugorodik, ellenben a káosz egyre fokozódik, fizikai és szellemi síkon egyaránt, ideértve a mindennapos törvénysértéseket, a következmények nélkül elmondott gyűlöletbeszédeket, és így tovább. Apropó, gyűlöletbeszéd! Eddig azt hittem, nálunk nem fordulhat elő az, ami mégis előfordult, miszerint egy TISZA párti illető azt találta mondani vagy írni, hogy „Igaza van Magyar Péternek! Ki kell végezni Orbánt az anyjával együtt.” Az illetőnek nyilván ez jelenti a tiszteletet és a szabadságot. Ez utóbbi két szó ugyanis a TISZA Párt jelszava.

Tisztelettel kérdezek ezért minden illetékest, és minden tisztességes embert: mi folyik itt? Tényleg, hol élünk? A művelt Európában? Ott lehet büntetlenül ilyesmire egyáltalán gondolni is? Ott lehet egy ilyen párt vezetőjének és tagjainak egyáltalán megszólalniuk is? Netán ők maguk biztatják az ilyen „megszólalókat”? Vannak nekünk egyáltalán jogszabályaink, s főleg: be is tartjuk, tartatjuk ezeket? Bíróságaink a bűnt üldözik, vagy azt, aki a tisztességes élet híve?

Azért kérdezzük mindezeket, mert nem jók a tapasztalataink.

A velejéig korrupt és hazug Európai Unió ármánykodásait is tűrjük már régóta, pontosabban, ha nem tűrjük, és lázadunk ellene, akkor sem jutunk semmire. Szomorú tapasztalatok ezek, de cáfolhatatlanok. Lehet-e erkölcsös egy társadalom, ha az erkölcsi szabályokat nem tartja, s nem tartatja be, valamint a bűnt nem követi bűnhődés? Ha nincs következmény? Szerintem nem lehet.

Belefér a mai életünkbe, hogy vezérkari főnöknek nevezünk ki valakit, akiről később kiderül, hogy áruló? A jelen helyzetben nem fér bele szerintem, sőt, nagyon sokat ront a helyzeten. Ki a hibás itt? Nyilván elsősorban az, aki kinevezte. Ám azért arra a kérdésre is szívesen hallgatnánk meg a választ, hogy hol maradt a kollektív óvatosság?

Kivált, mert nehéz időket élünk. Négy esztendeje létezünk a háború, s annak esetleges kiterjesztése árnyékában, de nemigen változik semmi. Az európai nagyhatalmak pökhendi módon játsszák veszélyes és felelőtlen játékaikat, fütyülnek a folyton hangoztatott demokráciára, mindeközben a háborús Ukrajna fura ura meg egyre-másra vásárolja nyaralóit kontinensünk legdrágább helyein. Ha pedig van ideje, Ursula asszonyt csókolgatja, így fejezve ki tiszteletét legfőbb támogatója iránt.

Így néz hát ki most a háború árnyékában élő vén Európa, melynek életében ez idő tájt a normalitás felé igyekvő törekvéseknek nyomát sem leljük.

Sok szó esett az elmúlt esztendőkben Európa naggyá tevésének szándékáról. Hogy a szándék őszinte-e, azt hitelesen mi, civilek nem tudjuk elbírálni. Azt viszont cáfolhatatlanul érzékeltük, hogy ez ügyben az ég adta világon semmi nem történik, viszont az szemmel látható, hogy kontinensünk az erkölcsi szakadék szélén tántorog, az élet szinte minden területét illetően.

S a tántorgást, meg az erkölcsi nihilt az álságos csókok sem tudják megakadályozni. Mi, politikán kívül lévő civilek meg a fentebb leírt megállapításokra szomorúan csak annyit mondhatunk, Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk csodaszép regényéből „ellopva” a mondatot: „Elég volt a gittegyletből. Ti itt mind sorra elnökök vagytok, mi meg hiába rágjuk a gittet.”