Egy őrült naplója

„Fantasztikus! Senki, de senki nem hallotta. Egész biztos. Csakis én. Egyesegyedül. Egészen bizonyos vagyok benne. Fantasztikus! Fantasztikus!”

J. Károly olvasni kezdte a kéziratot, ami a villamos ülésén volt egy papírmappában. Dehogy akarta magához venni! Véletlenül pakolta be a táskájába, mikor az kiborult egy erős fékezéskor. Csak otthon vette észre, hogy nem az övé. Azért lapozott bele, mert hátha talál valamilyen utalást a tulajdonosára.

Másnap a büfés Eszter megállapította, miután ő is elolvasta, hogy valóban nincsen név benne, de szűkül a kör, mert a jegyzetíró olvasta Gogolt. Az ő mondataival kezdődik a szöveg. Egy őrült naplója. Ez a címe. J. Károly elárulta, hogy ő is végiglapozta, nem Gogolt, hanem a mappát – Gogol kimaradt az általános műveltségéből –, de tényleg nem stimmel valami a jegyzetek írójával. Lehet, hogy az illető sem olvasta Gogolt, a mottót valamilyen idézetgyűjteményből választotta.

Van benne káposztaszag, hivatalnok és osztályvezető, harapós kutya, titokzatos levelek, tette hozzá Eszter. Eszébe jutott a novella tanulsága is. Az ember megőrül, ha jelentéktelen létezése szembesül az elérhetetlen vágyaival. Amúgy pedig, gondolkodott el, kár, hogy csak töredék. Lehetne tanulni belőle. A személyes megőrülés mindig kapcsolatba hozható a csoportos őrülettel. Majd felváltva olvasták, bejelölve, kinek melyik részlet tetszik jobban.

***

„Mostanában gyakran képzelem folyónak magam. Áradok. Erre az ápoló azt mondta, hogy ne vigyem túlzásba, a doktor úr meg a gátlástalanság veszélyeire figyelmeztetett. Nem volt kedvem elmagyarázni, hogy én ebből élek.”

***

„Az éjszaka egészen szürreális álmom volt. A derékszíj mindkét végén én voltam. Saját magam, egyszerre. – Én voltam a csatt!”

***

„Világéletemben megdolgoztam a pénzemért. Élveztem a fényt, a napsütést. Mostanában sokat szorongok, de nem mutatom ki, mert akkor gyógyszert kapok. Szorongásom oka az, hogy világtalan életemben mit kezdjek majd azzal a sok napszemüveggel?!”

***

„A tegnapi foglalkozáson azt tanácsolták, hogy bátran öntse ki a szívét mindenki, mert a személyzetet kötelezi a titoktartás. Én ezt azért sem hiszem el, mert engem is kötelezett – és mi lett belőle? Meggazdagodtam. Nehogy már belőlem gazdagodjon meg valaki!”

***

„Apropó, gazdagság. Ezt elfelejtettem a múltkor leírni. A mentor azt kérte, hogy fogalmazzuk meg az ars poeticánkat. Elmagyarázta a jelentését, hogy nem „arc poétika”, hanem hivatáselv. Tehát nem mindig a saját arcomra kell gondolni, pedig…! – Az a legjobb, mikor az ember belenéz a tükörbe, és ott mindig magát látja. Egyébként itt igazi tükrök sincsenek, csak műanyagok, mert megvághatjuk magunkat. Na, szóval, az ars poeticám: Én leszek a leggazdagabb koldus. Mikroadományokból fogok élni.”

***

„Tegnap behoztak egy új lakót. Állítólag nem bírták az idegei a sok gyereket. Otthon van négy, az iskolában meg négyszáz. Én viszont szeretem a gyerekeket. Fizetem a gyerektartást is, ami külön jó, mert így legalább adózhatok a saját emlékemnek.”

***

„Valami itt nem tetszik nekem. Elcsíptem néhány szót a konzíliumról. Rendben van, hallgatóztam. A doktor szerint hajlamos vagyok az agresszív viselkedésre. Meg a felbujtásra. Lehazudom a csillagot is az égről. Pedig csak letagadom, viszont mentségemre legyen mondva, hogy nem emlékszem rá. És hogy lopok is. Állítólag én szoktam megforgatni a köpönyegeket. Leveleket írok, pedig az nem tilos. »Szeret áradni…« – na, ez tette be az ajtót. Ők leskelődnek utánam! Le kell lépnem innen! A következő feljegyzéseimet nem szeretném az egérlyukból írni!

(A büfés Eszter végül megjegyezte, hogy mégis föl kellene deríteni a naplójegyzetek tulajdonosát. Gogol után Dosztojevszkijre is van egy utalás, tovább szűkül a kör. S ha J. Károly valóban a villamoson találta a mappát, haladéktalanul értesíteni kell az illetékeseket. Valaki megszökött a zárt osztályról, szabadon kószál köztünk, és nem mintha az emberek nem őrülnének meg maguktól is, de ismerjük a mondást: egy bolond százat csinál.)