Van még lejjebb?

Jelentem, van. Mindig van, így most is. Pár hónapja már a háború, bocsánat, a háborúk befejezésének reményében élünk, de a harcok, főképp a folytatásukra irányuló fenekedések csak nem akarnak szűnni. Most éppen azt az időszakot éljük, hogy mindenki egyeztet mindenkivel, itt, ott, amott, nem feltétlenül saját hazájában vagy a szomszédjában. Nem bizony, az „egyeztetésekhez” mindig el kell utazni jó messzire. Például az albán fővárosba, ahová állítólag 47 ország vezetője kapott meghívást, hogy Európa jövőjéről tárgyaljon. Ennek még csak pár napja, mindenesetre fogalmunk sincs róla, hogy milyen jövőt szánnak Európának. Azt hittem, rosszul látok, amikor olvastam, hogy még mottót is választottak a tiranai randevúnak, mégpedig Új Európa egy új világban címmel. Csakhogy még a langymeleg fuvallatát sem érezzük annak, hogy Európa bármiféle megújulásra készülne, nem beszélve a világról, mely szintén nem adja előszelét annak, hogy megújulni akarna. Náluk a megújulás – a mi, magyarországi tapasztalatainkat illetően – csak azt jelenti, hogy tárgyalgatnak ugyan, de nulla eredménnyel. Mint a minap, amikor éppen Isztambulban cseverésztek a békéről az oroszok, az ukránok és az Egyesült Államok emberei, ám a tárgyalások rövid időn belül véget értek. Hogy miért, azt csak a valódi bennfentesek tudnák hitelt érdemlően megmagyarázni. Persze arra mérget vehetünk, hogy a fékevesztett nagy demokráciában ez sosem fog megtörténni. Ám ugyanezt mondhatjuk el a fentebb emlegetett tiranai csúcstalálkozóról is, melyen a hírek szerint azt állapították meg – idézem a csúcstalálkozóról kiadott közlemény egy mondatát – „az EU súlya a nemzetközi térben továbbra is korlátozott. Az EU sokszor nem tudja érvényesíteni saját érdekeit.” Óriási! Rájöttek! Minket, szegény európaiakat cseppet sem lepett meg ez a kijelentés. Mikor tudta érvényesíteni? – kérdezzük. Pontosabban miért is tudta volna, mikor még azt sem határozták meg, mi Európának a saját érdeke? Most ott tartunk egy ideje már, hogy a háború az érdeke. Meg bizonyos idióták irányítgatása, megvásárlása, támogatása. Tényleg, lehet még ennél is lejjebb süllyedni? Bizony lehet! Csak éppen érthetetlen, hogy miért hagyjuk, s egyáltalán miért kell ez nekünk? Nos, erre a kérdésre nem kapunk választ már jó ideje. Pedig már régóta várjuk. S a fentebb említett eredménytelen tanácskozások is mind azt sugallják, hogy bizony rabok lettünk, nem szabadok, bár hányszor is hazudták az ellenkezőjét. Emberhez méltó életet szerettünk volna magunknak, s nem covidátveréseket, nem háborúpárti, korrupt és végtelenül tehetségtelen, megvásárolt európai uniós képviselőket és vezetőket, továbbá nem honi hazaárulókat, akik naponta bizonyítják, hogy van még lejjebb.

Mint teszi most Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, aki az átláthatósági törvény megalkotása miatt fordult Von der Leyenhez, mégpedig azért, mert a törvény (mi reméljük) megnehezíti a külföldről támogatott civil szervezetek finanszírozását. Magyarán ezen szervezetek nehezebben tudnak akadályokat görgetni bizonyos magyarországi politikai határozatok, akaratok útjába, pontosabban fogalmazva külföldről nehezebben tudnak beleavatkozni egy független ország működésébe. Azaz kevesebb pénzhez jut a megvásárolható ellenzék. Karácsonyt nem rendítette meg, hogy bizonyos kerületek vezetői sorra buktak le korrupció miatt, azért sem szégyellte magát, hogy börtönből is irányítható kerületek léteznek Budapesten, mint ahogy az egyre inkább ellehetetlenített közlekedéssel sem foglalkozik, meg még számos, a fővárosiak életét megkeserítő üggyel sem. Ám az is lehet, nincs kizárva, hogy Karácsony Gergely jól jár azzal, ha Von der Leyennek panaszkodik, s ő segít neki. Történelmi pillanat lesz ugyanis. A hölgynek tudniillik eddig nemigen volt olyan tevékenysége, mely sikerrel végződött volna, mely Európa népének használt volna, tehát fel kell készülni arra, hogy ha sikerrel jár, kéménybe írhatjuk korommal, hogy Ursula ezúttal – méghozzá Karácsony kedvéért, a tettek mezejére lépett.

„Forr a világ bús tengere, oh magyar! / Ádáz Erynnis lelke uralkodik” – idézhetjük Berzsenyi Dániel A magyarokhoz című versét, meg még számtalan gyönyörű verset, melyekből nem tanul az emberiség. Oké, de meddig még? Költői a kérdés, tudom jól. Ám vitathatatlan – a mindennapjaink bizonyítják –, hogy mindig van még lejjebb. Sokasággal el van látva Európa, a gyönyörű Berzsenyi-vers meg azt is mondja még, hogy „Nem sokaság, / hanem Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.” A baj csak ott van, hogy Európában ez idő tájt igencsak a lélek meg a szabad nép hiányzik, a csuda dolgok megvalósításáról már nem is beszélve.

A szerző újságíró