TANÁR ÚR

Azt gondolom, ezt az elnevezést Magyarországon – így, csupa nagybetűvel – csak egyetlen ember birtokolhatja, sajnos, ő is már csak a túlvilágon. Nyilván sokan máris rájöttek, kiről van szó, hiszen szerencsére számos fórumon emlékeztek rá ezekben a napokban, mivel éppen száz éve született. Nemeskürty István, ő, akivel újságíróként roppant könnyű volt interjút készíteni. Nem csak azért, mert bizony egy élő lexikon volt, valamint roppant jó riportalany is, hanem mert lényéből hiányzott mindenféle magamutogatás. Hihetetlen műveltségével fogságba ejtette az embert, még kilencvenéves kora körül is. Ahogy méltatói már jóval halála előtt megírták róla: intézménnyé vált. Volt is dolga elég! Ugyanis történész, katona, tanár, író, könyvkiadó, filmgyártó, filmelemző s még kormánybiztos is volt egy személyben mindenki TANÁR URA, valamint családfő, férj s apa. Ám talán mindenekfelett a magyar művelődés apostola, azaz küldötte. Nem tudom, hány oldalt töltene meg, ha írásba foglalnánk tevékenységét, oly sok mindennel foglalkozott, s csak remélni merem, hogy írásai, rádió-, és tévé-szereplései nyomtatásban, lemezen, videón megmaradtak, hiszen ami nagyjainkkal kapcsolatban kötelességünk, az nem más, mint megőrizni az utókor számára mindazt, amit ránk hagyott. Két embert ismerek, aki úgy tudott például a mohácsi vészről beszélni, hogy az embernek azonnal könnybe lábadt a szeme. Egyikük ő volt, a TANÁR ÚR. A másik Mohácson, a csata színhelyén lévő, szívbe markolóan gyönyörű Nemzeti Történelmi Emlékhely vezetője. Ő úgy kísért végig bennünket, egy tízfős társaságot „nemzeti nagylétünk nagy temetőjén”, hogy az „idegenvezetés” végén mindegyikünk, férfi, nő egyaránt fák, bokrok mögé bújva zokogott szomorú történelmünk szörnyűségei miatt, s mikor már előbújtunk, akkor meg köszönetképpen a főnök úr vállára borulva bömböltünk.

No, de vissza a TANÁR ÚR-hoz! Mi, rádiósok s nyilván a televíziósok is megtiszteltetésnek vették, vettük, ha interjút kellett vele készíteni. 2005-ben a Kairosz Kiadóval együtt útjára indítottunk két sorozatot. A Magyarnak lenni címűt, és a Miért hiszek? címűt. Nemeskürty Istvánnal Molnár Pál beszélgetett a Magyarnak lenni sorozatban, a kicsiny könyv alcíme: A gyökerektől a koronáig. Molnár Pál egyik kérdése így szólt: „Arra vajon oda kell-e figyelnünk, hogy mintha Szent Istvántól is félnének, hiszen elnevezték a koronáját svájci sapkának?” A tanár úr válasza: „Jaj, hát erről egy külön előadásnyit mesélhetnék a millenniummal kapcsolatban. A Koronától már valóban úgy rettegtek, mint az afrikai bennszülöttek valamilyen törzsi tabutól. (…) Ezek utálnak minden ilyen magasztos, szent, vagy Istennel összefüggő dolgot.” Az interjúban Molnár Pali azt is megkérdezte: „Ha mi, magyarok elég sokan imádkozunk, a Jóisten odafigyel-e ránk, és az aggasztó folyamatokat legalább megfordítja-e? A válasz így szólt: „A Jóisten nem egy derék öregúr, akinek, ha éppen ideje van, odafigyel arra, hogy a világ különböző pontjain kik, miért fohászkodnak. De ha az imádkozóban megvan a belső tartás és a feszültség, ami meg kell hogy legyen, akkor kérése meghallgatásra talál. Csakhogy az a baj ám, hogy mindez kényelmetlen. Mert az erkölcsös élet kényelmetlen. Mert nem szabad mást bántani, ha bántottam, meg kell bánni, el kell ismernem, hogy hiba volt.”

A TANÁR ÚR-ral – ezt sokan tudják bizonyítani – mindenről lehetett beszélgetni. Mint fentebb említettem, a Miért hiszek sorozatban is szerepelt. Mivel mindenki tudta, hogy hívő, a riporter a halálról, elmúlásunkról is megkérdezte őt, mondván, hogy a halál közelében a legvadabb ateista is Istenhez fordul. A válasz imigyen szólt: „Inkább azt mondanám, hogy kétségbeesésében kapaszkodik valamibe. Ez inkább félelem, mint hit. Pedig a haláltól nem szabad félni. Tulajdonképpen az egy megváltás. A földi zarándokút vége.”

Aki újságíró, hivatásának köszönhetően több emberrel találkozik, mint más foglalkozások esetében. A mi szakmánk egyik ajándéka, hogy nagyszerű, felejthetetlen emlékű emberekkel is összehoz a sors. A TANÁR ÚR ilyen volt. Szerencsés az az ember, akinek – még ha rövid ideig is – ilyen tanár jutott ajándékul.

A szerző újságíró