Az erkölcsről

A magyar nyelv értelmező szótára írja, hogy erkölcs alatt a társadalom szempontjából helyesnek tartott emberi magatartást, cselekedeteket kötelezően meghatározó, koronként és közösségenként változó normák összességét értjük. Erről nekem a hatvanas évek egyik vívó-világbajnoksága jut az eszembe, amikor még hatos körverseny döntötte el a fináléban a végső sorrendet. A magyar vívó az előcsatározások során csoportjában kiesésre állt, de felajánlotta soros orosz ellenfelének – aki már bejutott a döntőbe –, hogy amennyiben leadja neki a csörtét és ily módon ő is a hatos döntő résztvevője lehet, a fináléban visszaadja neki a gesztust. Az orosz igent mondott. A döntő körversenyében azonban, váratlanul, a magyar vívó igen jól állt, és a nagy siker reményében úgy döntött, nem adja vissza orosz ellenfelének a csörtét; éles csatában megverte! Az orosz köpött egyet, nagyot káromkodott, földhöz vágta a sisakját és a fegyverét, de nem tudott többet tenni. A magyar vívó pedig szépen haladt előre, és – megnyerte a világbajnokságot! Állítólag azt mondta a győzelme után: „Az erkölcsösség – személyes természetű, költséges luxus.”

Ami történt, a falak között maradt. Én is csak 2018-ban értesültem – megbízható forrásból – az aranyérem hátteréről. Rá két évre a győztes vívó meghalt. Mindenesetre a Nemzetközi Vívó-szövetség (FIE) az ilyen „adok-kapok” csörték miatt vezette be később a direkt kieséses rendszert. Ma is elgondolkoztató, hogy mennyire volt elítélendő a magyar versenyző cselekedete. A Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert vallotta: „Ami szégyen az egyik erkölcsi kódrendszerben, az dicsőség a másikban.” Ahogy a társadalmi élet az idő múlásával változik, az erkölcsi fogalmak is változnak. Valójában az ember önmaga teremti meg saját erkölcsi normáit, és ő is őrködik a betartásukon.

Sarkadi Imre író így vélekedett: „Amíg az ember él, saját erkölcsi normái szerint cselekszik, akármilyen is a helyzete; mindegy, hogy fiatal, utolsó éveit éli-e, vagy beteg, vagy akár börtönben ül.” Ami viszont nem változik, az írótárs, Márai Sándor szerint az emberi természet. „Nincs erkölcs, érvelés, csoda, amely igazán és mélyen változtatni tudna az emberi természeten.” Nemcsak az intelligencia különbözteti meg a Homo sapienst az állattól, hanem az erkölcs is, és az a képesség, hogy különbséget tud tenni jó és rossz, helyes és helytelen között. De: az erkölcsben ugyanúgy nincsenek végleges igazságok, mint a fizikában.

Nem könnyű ítéletet mondani utólag a szóban forgó magyar vívó cselekedetéről. A közmondás szerint: ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó. Ugyan már – vélhetjük –, hol van a tavalyi hó? Semmi sem olyan súlytalan manapság, mint egy ígéret. Aki hisz a makulátlan, erkölcsi tisztaságban, nem ebben a világban él. Napjainkban két ellentétes erkölcsi filozófia háborúja zajlik. Az egyik az, amit az iskolapadban hallanak a diákok (fair play), a másik pedig a gyakorlati élet sikerfilozófiája. Becsület alatt mindig csak az erkölcsi teljességet érthetjük, és ebben benne van az is, hogy nincs többféle becsület, csak egy. Nincs külön politikai, társadalmi, polgári, sportbeli, katonai becsület; nincs külön-külön férfi és női becsület. Csak becsület van! A magyar vívó, akinek a cselekedetéről írtam, nem tett semmi különöset, csak élt a bocsánatos bűn lehetőségével. „Szegd meg inkább a szavad, mintsem megtartva rosszat tégy!” – kapjuk a tanácsot Thomas Fuller 17. századi angol egyházi embertől, történésztől. Világbajnokunk – egy későbbi korban – eszerint cselekedett, és végső soron így szerezte meg az aranyérmet – az egyéb járadékokról nem is beszélve…

A szerző újságíró