„Az egyik szemem sír, a másik üveg” – mondta anno Fábry Sándor. Ma viszont Hernádi Judit kapcsán jutott eszembe ez a mulatságos kiszólás, amin, ha nem a jellemileg némileg deformáltnak is nevezhető színésznőről lenne szó, még nevetni is lehetne. Így azonban nem, nagyon nem.
Hernádi Judit ugyanis egy balos színésznő, ami egyáltalán nem lenne baj. Mindenki azt gondol a világról, ami neki tetszik. Az viszont már nem az igazi, hogy a nyilvánvaló tényt le akarja tagadni, ugyanakkor a számára nem szimpatikus politikai irányvonalat rosszindulattal kezeli. Ha Fábry kapcsán az ő szemeiről beszélünk, akkor valószínűleg az a szeme sír, amelyikkel látja a baloldal vergődését, másfél évtizedes kudarcait, s az az „üveg”, amellyel nem akarja észrevenni, hogy amit a jobboldal csinál, az milyen előnyös a magyarok számára. Nem véletlen a négyszer kétharmad egymás után, míg neki kezdettől fogva csalódás, csalódás hátán, mert hiába szavazott hajdanán az SZDSZ-re, nem lett belőle sikere azoknak, akiket ő annyira szeretett volna.
De Hernádi nem akar tanulni más kárán, ahogy a közmondás tartja, mert az okos más kárán tanul. Hogy Judit okos-e, azt döntse el az olvasó, a közmondás szerint mindenesetre nem, mert a HVG-nek adott interjújának címéül adott megállapítása szerint azt a tényferdítést engedi meg magának, amit semmivel nem tud igazolni. Azt mondja: „Azt tudom, hogy jövőre hová fogok szavazni, ha lehet még szavazni. Persze ez sem fix.”
Hernádi ugyanis dehonesztáló módon utalgat a 15 éve kormányon lévő jobboldalra, mintha bármikor is kérdéses lett volna, hogy a ciklus végén lesz választás, vagy nem lesz. Mindig volt, s nyilván ő is szavazott. Arról nem tehet, hogy azon az oldalon, ahova ő szavazott, kevesen voltak és elbuktak. Azért buktak el, mert rosszabb ajánlatot tettek a magyaroknak, mint a kormányzó pártok.
Hernádi Judit ugyan mostanában meglepetéssel konstatálja, hogy őt besorolták a baloldalra, pedig ő maga vallotta meg, hogy a maga részéről mindig az ellenkező oldalon van, mint ahol a többség. Egy szemléletes léggömb-hasonlattal fejezte ki: „Azt gondolom magamról, és nemcsak a zsidósággal kapcsolatban, hogy olyan vagyok, mint a léggömb a buszon. Ha fékez a busz, ha elindul, a léggömb valahogy mindig a tömeggel szembeni oldalon köt ki.”
Judit és barátai leginkább a posztkádárizmus levében fürdőznének most is boldogan. Hernádi el is mondta, hogy ő nem nyal be nekik szívesen. De azért „benyalt”. Így fogalmazott: „Vannak korszakok, amikor be kell nyalnunk valakinek. Én nem nyalok be szívesen.”
Az nem világos, hogy az 1986-ban megkapott Jászai Mari-díj vagy a Horn Gyula utolsó kormányfői évében neki ítélt érdemes művészi állami kitüntetés benyalás eredménye volt-e, vagy a színészi teljesítményé? Mindenesetre érdekes, hogy szíve csücskeként a Sirályt, a Vígszínházban eljátszott egyik darabját emlegette, amely végül bukással végződött.
Korábban a Partizánban beszélt arról, hogy mintha a rendszerváltoztatás után sötétben élt volna. Ő ugyan a burok kifejezést használta, de ez valójában édes mindegy. Azt mondta, „Én SZDSZ-szavazó voltam. Nem az győzött. Nem tudtam elképzelni, hogy ki szavazott az MDF-re. Ki? Hát nem ismerek egyet sem. Rájöttem, hogy mi egy burokban élünk.”
Tavaly volt egy szintén baloldali beszélgetés, amely voltaképpen kampányrendezvény volt, ami a résztvevők névsorából azonnal ki is derül. A kőbányai Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban rendezett fórumbeszélgetésen volt vendég, amelyet a kerület akkori ellenzéki polgármesterjelöltje, a DK-s Mustó Géza Zoltán szervezett és Karácsony Gergely is tiszteletét tette rajta. A Blikknek az eseményről a következőket mondta: „Számomra váratlanul beszorultam a baloldalra, miközben én liberálisnak tartottam magam. Nem voltam baloldali, csak baloldali érzelmű.” Szóval tudják, Judit nem balos, csak balos érzelmű. Idepasszol annak ismertetése, kik a barátai: „Én nagyon kedvelem Karácsony Gergelyt, egyszer már színházban is ültünk egymás mellett, egy remek Alföldi Róbert-darabot néztünk meg a Katonában. Nem sok olyan politikus van, akit szívből szeretek. Ő az egyik. A volt belügyminisztert, Kuncze Gábort kedveltem még nagyon, illetve a korábbi miniszterelnököt, Bajnai Gordont.”
Mindezt eddig is tudtuk, csak az a kérdés, hogy Judit miért nem tudta.
Csak nem azért, mert az egyik szeme sír, a másik meg üveg?
A szerző újságíró