Azért a pénz az úr

Bizony a pénz az úr, s nem pusztán a mi időnkben, tehát manapság, a tisztességesnek nemigen mondható jelenben, hanem az emberiség történetét illetően bizony már a régmúltban is az volt. Mammonnak is hívták. Meglehet, akkor régen még kevésbé voltak fondorlatosak az emberek, bár ki tudja, de legalább bankok nem voltak, meg internetes átutalások sem. Ám teltek-múltak az évek, évszázadok, s mára már kiderült, hogy napjainkban a glóbusz bármely pontjáról lehet korrumpálni embereket, lehet kormányokat hatalmi célokból, persze pénzzel vagy éppen pénzért megbuktatni, s mindez bizony nemigen veri ki a biztosítékot az igazságra, demokráciára folyton hivatkozó, világot vezető – és megvezető – uraknál. Mit tesz a nem létező véletlen, a minap részleteiben is kiderült – bár sokunknak nagy meglepetést nem okozott –, ki mindenkit támogatott a balliberális, Egyesült Államokbéli elit az elmúlt években Magyarországon. Sokakat – azt sejtettük – meg azt is, hogy szinte csak álliberálisokat. Nincs mese, ilyen az ízlésük. Aligha szolgálok meglepetéssel bárkinek is, hogy olyan orgánumokat, melyek rendre árulták el-, ki-, és még be is a hazát. Igen, a nagybetűs „Hazát”, amely ellen, ha bárki is fenekedett, a történelmi időkben megvetés sújtotta őt. Hadd tegyem hozzá, bárhol a világon. Néhol még ennél is súlyosabb büntetés is előfordult, például halál, száműzetés, börtönévek, és még sok más. (Álliberálisok! Tessenek megnézni az Aidát. Ez egy opera, s a hazaárulásról is szól).

Csakhogy változnak az idők, vele az erkölcsök is, s a napokban megjelent egy lista arról, mekkora dolláreső – szerintem inkább tengerár – érkezett kis hazánkba a demens elnök és a magukat demokratának vallók idején az álliberális, baloldali sajtóorgánumok megsegítésére és támogatására. Az ember csak néz kifele a fejéből, és nem ért semmit. Most ez törvényes? Ez szeretetcsomag-e, azért, hogy a magyar álliberális sajtómunkások a végtelen nyomorukban ki tudják fizetni a gázszámlát? Avagy határozott politikai célokra érkeztek az összegek? Mi volt a konkrét kívánalom a pénzekért? Van-e az ilyen „adományok” elfogadásával kapcsolatban tisztességes jogszabály? Ugyebár csak viccelek, de az már nem vicc, hogy eladó az egész világ, s évek óta szemünk előtt adják-veszik. Az erény és a bűn is eladó. Mert minden a pénz. S ezt már Mefisztó is megmondta, mint tudjuk, méghozzá dalolva, a Faust című remekműben. Az is egy opera.

Nos az, hogy megjelenhetett egy ilyen lista, annak a tisztánlátás végett igencsak örülünk. Hogy ki, mit tart a tisztességről, az végtére is magánügy. Az sem tartozik ránk már, bár érdekelne bennünket, hogy megtudjuk, törvényes-e egy ilyen támogatás, s vajon a júdáspénzekkel megajándékozott illetők az adománnyal pontosan mit kezdtek? Zsebre tették? Leadózták? Rendbe hozták a szerkesztőség mosdóját? Egyáltalán, az „ajándék” pénzek elfogadására, elosztására, felhasználására van-e valami jogszabály? Mit ígértek cserébe a megajándékozottak, bocsánat, a lefizetettek? Azt, hogy ezen túl még szorgalmasabban árulják a hazát? S erről rendre tájékoztatják az adakozókat? Lám, lám csupa titok lengi be életünket. A nyilvánosságra hozott „támogatások” listája – a megjelent dokumentum szerint – azt is bizonyította, hogy világszerte elképesztő számú, azaz 6200 újságírót és 707 médiumot pénzelt az USAID. Lelkük rajta, a megjelent névsorból immár mindenki levonhatja saját következtetéseit. Nekem kicsit viccesnek tűnt, mosolyogtam is rajta, hogy az Egyesült Államok Munkaügyi Minisztériuma osztotta a pénzt, végtére is hazát árulni, meg korrumpálni biztosan nehéz munka. Gratulálok nekik, elsősorban azért, hogy milyen jól ismerik Magyarország földrajzát, hiszen Kelettől Nyugatig osztogattak, azaz Debrecentől Szegeden, Pécsen át sokakat. Az alapos munkát szeretik. A megjelent híreket olvasva, és a támogatottak listáját látva az egyik hozzászóló azt írta: „Egyszerűbb lett volna leírni azt, hogy ki nem kapott.” Nos, erre túl könnyű a válasz: az, aki nem az ő szekerüket tolta, meg az, aki úgy véli, és úgy is él, hogy egy ilyen beavatkozás a demokrácia, az igazság és a tisztesség megcsúfolása, továbbá nem megengedhető beavatkozás egy másik ország életébe.

Itt tartunk tehát, még mindig itt tartunk, már csak azért is, mert továbbra sem cáfolható, s a fentebb tálalt tények bizonyítják is, hogy világunkban – szinte minden szinten – a pénz az úr. Az erkölcs meg el van felejtve. Továbbá az sem cáfolható, hogy mind a pénzuralom, mind pedig az erkölcstelenség naponta rombolja életünket. S akkor a félelemről – ami manapság már lételemünkké vált – még nem is beszélünk. Mégis, annak legalább örülnünk kell, hogy néha, mint a fentebb emlegetett különös pénzosztogatások esetében is, azért napvilágra kerül az igazság. S talán az is egyértelművé válik, hogy változásra vár a világ, legalább is annak a tisztességesebb része. Ám hogy változik-e és milyen irányba, azt nehéz megjósolni. Sok okos ember állapította már meg, hogy napjainkban (vagy tán még régebbi idők óta) a pénzimádat a vallás rangjára emelkedett. Kár, nagyon kár, de ezt már nem kell bizonyítani. Ez a rövidke cikk, meg a minap nyilvánosságra került tények mind ezt bizonyítják.

A szerző újságíró