A háborúk nem csitulnak

Bár sok-sok „háborút-lezáró” ígéret elhangzott már az elmúlt időszakban, a vak is láthatja meg hallhatja naponta, hogy bizony dúl még a háború, közel is meg távol is, s a mai fiataloknak akár úgy is tűnhet, hogy háborúság nélkül nem képes élni a világ. Rossz hír ez vitathatatlanul, bár a béke eljövetelét az utóbbi időben sokan jósolták, csak éppen még mindig a várakozás idejét éljük. Ez a várakozás persze sok alkalmat kínált és kínál például arra, hogy olyan hírek érkezzenek meg hozzánk, mint hogy az elmúlt pár esztendő alatt sikerült szétlopni Ukrajnát a bennfenteseknek, egyebek közt a Zelenszkij családnak, amelynek tagjai úgy karistolták be Európát a romokban álló Ukrajnából, hogy jártukban-keltükben a világ legértékesebb nyaralóit vették meg, a világ legnevesebb divattervezőinek üzleteit látogatták, természetesen vásárlási céllal, s ezt Európa önmagát megalázó népe szó nélkül tűrte, s istenítette a túlmozgásos és hirtelen politikussá vált mutogatós elnököt. A világ népe persze azt is eltűrte, és tűri még mindig, hogy a világ újrafelosztása a szemünk előtt zajlódjon. Most éppen ebben az időszakban élünk, a reflektor fénye Izraelre és környezetére, valamint az ukrán háborúra irányul, de ez egyelőre nem mutatja hitelt érdemlőn, hogy megérkezett volna a világbéke. Közben persze jönnek olyan hírek is, amelyek ez idő tájt már nevetségesek és roppant álságosak, miszerint Ukrajna mindenkinél jobban akarja a békét. Tényleg? Akkor miért nem tetszettek tárgyalni a békéről eddig? Jó néhány évvel ezelőtt miért tetszettek amerikai minisztereket kinevezni ágazatok élére, miért tűrték el, hogy idegenek kormányozzanak az országban? Volt erre hihető magyarázat? Nem volt. Éljen tehát a szabadság ugyebár. Az a szabadság, amelyet mások kreálnak helyettünk. Csakhogy az bizony nem szabadság, s ezt a magyarok nagyon jól tudják – saját történelmükből tanulva. Ebből fakadóan joggal kételkedünk abban, hogy vajon lehet-e igazságos békét teremteni? Kivált joggal kételkedhetünk ebben a mi térségünkben, ahol éppen néhány napja derült ki – mind Szlovákiában, mind pedig Szerbiában –, hogy külföldről próbálják destabilizálni ezen országokat. Nos, az ilyen kísérletek sem utalnak éppen a világbéke eljövetelére. Pedig hogy fújta hajdan számos ember, hogy „egy a jelszónk a béke, harcba boldog jövőért megyünk…” A boldog jövő nem jött el, a háborúk viszont folynak.

Hogy aztán az emberiség – bárhol a világon – tanul-e a tapasztalataiból, az már egy másik kérdés, és roppant nehezen bizonyítható. Orwelli mondás, hogy „a legelkeserítőbb az egész háborúban talán nem is az, hogy ennyi nyomorúságot kell elszenvednünk, hanem hogy sorsunk pipogya alakok kezében van letéve. Olyan ez, mintha az életed egyetlen sakkjátszmára volna feltéve, és neked szótlanul végig kell nézned a partit anélkül, hogy a hülyébbnél hülyébb lépések kockázatát elháríthatnád”.

Mondott még sok-sok okosat ez az ember, az én egyik kedvenc mondásom tőle imigyen szól: „A háború egyik legborzasztóbb kísérőjelensége, hogy a hadipropaganda, az üvöltés, a hazugságtömeg és a gyűlölködés mind-mind-mind olyan emberektől származik, akik nem harcolnak.”

Mily jó volna kigyógyulni ebből a háborúskodásból, ebből a betegségből, de legyünk realisták, nem úgy néz ki a világ, hogy elkövetkezne a világbéke. S nem igazán látszik a kigyógyulás sem. Mi több, inkább egyre betegebbnek tűnik. Sajnos fizikailag is látni sok-sok emberen, hogy nehezen viseli azt a bizonytalanságot, amelyben élnie kell, és egészsége bizony megromlott. Ki merem mondani, a világ által „kínált” bizonytalanság, embertelenség tette ezt vele.

Ilyenkor, amikor elbizonytalanodik a világ, jó a keleti bölcsekhez „menekülni”. Nekem legalábbis mindig tudnak valamit üzenni, mondani, bizonyítani. Persze többnyire őrájuk is fütyül a világ. A tibeti gyógyítás művészetét például a világ hozzánk közelebb álló részében kevés ember ismeri. Nos, ők úgy vélik, a gyógyítás, a gyógyulás nem más, mint az egyensúly helyreállítása. Ki vitatná, hogy a világunkban megbomlott az egyensúly? Azt kellene tehát helyreállítani. A betegség akkor lép fel – az embernél és a világban is –, ha az életmód, a lelki állapot vagy más körülmények megbontják ezt az egyensúlyt. Mert mint minden, ami él, az ember is boldogságra vágyik, a szenvedés elkerülésére. Ezt fejezi ki a testi és lelki jóllét iránti vágyunk is, hiszen mindenki egészségre törekszik s nem betegségre. Ez egyetemes ügy, amelyért mind felelősséggel tartozunk.

Hogy tehát a világ beteg, s egyensúlya megbomlott, azt értelmes ember aligha vitathatja. Buddha egyik igazsága úgy szól: „A tökéletes egészség a szenvedés megszűnése.” Rengeteget lehetne még írni, mesélni a tibeti gyógyítás művészetéről, amely roppant érdekes, ősi tapasztalatokra támaszkodó tudomány, amely nem nélkülözi a filozófiát. Álljon itt számunkra a messze Tibetből egy megfontolandó tény: „A tibeti orvos a gyógyítás folyamatának minden egyes fázisánál érvényre juttatja a tudatlanság, a mohóság és az agresszió által szabályozott viselkedésből, valamint az egóhoz való ragaszkodásból és szellemi önteltségből való kiemelkedést.” Hallod, Európa?

A szerző újságíró