Házasságra készülő fiatalokkal beszélgetek. Nagyon élvezem ezeket a találkozásokat. Arról beszélhetek, ami valóban érdekel, ami valóban izgat. Felelősen „birtokban venni az életünket”, felnőttként tervezni a jövőt, egymásra bízni magunkat, feltétlen bizalommal egymás szemébe nézni. Azt szoktam mondani, hogy akkor vagyok boldog, amikor már „üzemi hőmérsékleten” – szinte egymás szavába vágva – görgetünk tovább egy témát. Amikor érződik már az, hogy mindhármunkat izgat egy gondolat.
Igen, szóba kerül, hogy ezentúl „együtt fognak élni”. Együtt, egymásért. Közös ágy és közös asztal. Közös otthon, ahová mindketten örömmel jönnek haza. Van mondanivalójuk egymás számára, érdeklődéssel hallgatják egymás beszámolóit a napi élményeikről. Természetesen kikerülhetetlen téma, hogy mikor lesznek család. A magyar nyelvünk csodálatos. Gondolom, hogy más nyelvek is érzékeltetik a nagy különbséget a házaspár és a család fogalma között.
Évek hosszú során át indíthattam el fiatal párokat a közös élet útjára. A legnagyobb örömöm mindig az volt, amikor már „hármasban” látogattak meg. Nem lehet leírni, lefesteni a fiatal szülők arcát, érzékeltetni a „család” hangulatát. Nem tudom, hogy létezik-e olyan zenemű, amelyikben ez a légkör jut zenei kifejezésre. Talán egy karácsonyi oratórium lehet ilyen. Érzékelhetővé válik a világ csodája. Ember született! Családdá lettek!
A házasság előtti beszélgetésekben természetesen szóba kerül minden komoly téma. A nagy összefüggésekben próbáljuk értelmezni a jelen életünket. Volt egy kedves vicces barátom, aki a leveleimet így címezte: Világegyetem, Tejút, Naprendszer, Föld nevű bolygó, Északi Félteke, Európa… Vác. Csodálatosképpen megkaptam a leveleit. Persze még tovább lehet bonyolítani a kérdést: Ősrobbanás, hidrogénatom, a periódusos rendszeren végig, az anyag megjelenése, a víz… az evolúció évmilliárdjain át az élet megjelenéséig, a növényvilág, az állatvilág fejlődésén át a „hatodik nap”-ig, az ember megjelenéséig. Tovább az emberiség történetén végig kell „száguldanunk” a kultúrák során a jelenkori civilizációs-társadalmi helyzetig. Minden fiatal pár ezzel a „háttérrel” indul. Szükségünk van, minden kezdő házaspárnak szüksége lenne erre az „eszmefuttatásra”. Honnan is jöttünk? Mit jelent embernek lenni?
Nem vagyok annyira naiv, hogy tisztában ne lennék azzal, hogy a szerelem bódulatában nagyobb hangsúlyt kapnak más fontos kérdések: hol tartjuk a lakodalmat, milyen lesz a ruhám, kit hívunk meg, nászút, hol fogunk lakni, mennyi lesz a kezdő fizetésem, és még sok más „fontos” dolog.
A házasságra készülve és az előkészítő beszélgetéseken ráirányul a figyelem, vagyis ráterelem a beszélgetést a családdá válás témájára. Mikor lesztek család? Mikorra tervezitek a gyermeket?
Ezen a ponton szembesülök az értékrendet befolyásoló vagy pontosabban meghatározó hatások szerepével, jelentőségével. Ahogy a beszélgetés elindul, azonnal kiderül a személyiségfejlődés, az értékrend-kialakulás háttértörténete mindkét félnél. Természetesen kiderül, hogy erről a kérdésről miben egyeztek már meg, és az is, hogy ki a domináns fél. Széles a skála: előbb biztos anyagi hátteret akarunk teremteni, előbb szeretnénk világot-látni, utazni, szórakozni… – majd talán öt év múlva, tíz év múlva… vagy pedig: minél előtt szeretnénk gyereket. Mindig elgondolkodom, hogy milyen családi háttérrel rendelkeznek, milyen modellt láttak otthon, milyen volt az iskolai környezetük, az osztályfőnökük, a baráti körük, a gyerekkori élményviláguk.
Társadalmunk egészét tekintve nagyon összetett és ellentmondásos a kép. Nem tudunk elvonatkoztatni a kétségtelen tényektől: jelenleg 8,2 milliárd ember él a Földön. Az én életem alatt megháromszorozódott ez a létszám. Az eloszlás nagyon szélsőséges. Vannak országok, ahol a túlnépesedés, a népsűrűség növekvő tendenciája okoz egyre nagyobb gondot – más országok pedig elöregszenek. Gondolkodásunk hátterében ott van az életfeltételek biztosításának követelménye. A túlnépesedésnél az élelmiszer-ellátás, az ivóvízkészlet bizonytalansága a gond, míg az elöregedő társadalmaknál a munkaerőhiány, és egyáltalán a társadalom működőképességének biztosítása a probléma. Természetesen ezeknek a kérdéseknek elemzése a szakemberek feladata. Ami viszont mindenkit érint, hogy egy-egy család mennyiben járul hozzá az ideális harmónia helyreállításának és fenntartásának eszményéhez.
Az utóbbi évtizedekben tapasztalható tendencia hazánkban a házassági elköteleződés időpontjának kitolódása és ezzel együtt a gyermekvállalás halogatása vagy lehetőségének végleges elvesztése. Éppen ezért tartom nagyon fontosnak azokat a fórumokat, azokat a lehetőségeket, ahol őszintén és felelősséggel lehet beszélni ezekről a kérdésekről. Visszagondolva az elmúlt évtizedekre, hálával gondolok vissza azokra az alkalmakra, amikor a fentebb megfogalmazott témákról „üzemi hőmérsékleten” tudtunk beszélgetni. Gondolok a cserkészetre, családi táborokra, ifjúsági találkozókra, nagyszerű pedagógusok szakköreire, de gondolok olyan rádió- és tévéműsorokra vagy igényes folyóiratok, magazinok cikkeire, ahol a családeszmény és a gyermekvállalás, a nevelés vonzó-pozitív bemutatása volt a jellemző. Úgy gondolom, hogy bármennyire is ellaposodik a közgondolkodás, bármennyire is a „fogyasztói társadalom” bénító hatása érződik, a felelősen gondolkodó felnőtteken múlik, hogy a fiatalok milyen értékrend szerint tájékozódnak. A nyugdíjas korosztályról gyakran gondolkodom. Az unokák nevelésében természetesen fontos szerepük van. Amikor már az unokák is felnőttek, akkor is lenne lehetőségük a közgondolkodás formálására. A bölcsességük, valamint az élettapasztalatuk feljogosítja őket, hogy találják meg a hangot a fiatalok felé, és adják tovább, amit ők már megtaláltak. Ne ássák el a talentumukat.
llyen „bölcsességekre” gondolok: gyermeket vállalni, egy gyermeket világra szülni vissza nem térő lehetőség, „amíg lehet”, ez életkorfüggő – lakást bővíteni, világot látni azután is lehet –, lehetsz kiváló tudós, művész, szakember, sikeres vállalkozó, de annál értékesebbet nem adhatsz a világnak, mint amikor általad egy kis ember létezni kezd és te a neveléseddel gazdagíthatod – önmagadat, önmagatokat megsokszorozhatod – erre születtél, ezért vagy, hogy életet adj, hogy egy reményteli, csodálatos jövőt építs!
A napokban két kedves élmény is ért. Egykori tanítványom, Réka küldött fényképet és kedves hírt: „Szeretnénk tudatni veled, hogy megszületett Kislányunk. Jól vagyunk és minden rendben! Szívünk tele hálával és nagyon boldogok vagyunk. Szeretettel gondolunk Rád. Helló Világ!” Marianntól is kaptam fényképet és üzenetet: „Hazahoztuk Danikát. Az örökbefogadás rendben. Végre mi is család vagyunk!”
A szerző római katolikus pap, író, a Váci egyházmegye nyugalmazott püspöke