Először is köszönettel tartozunk a szerkesztőségnek azért, mert leközölte Fodor Éva publicisztikai írását. Másodszor köszönettel tartozunk Fodor Évának azért, mert figyelemre méltatta a lap hasábjain folyó diskurzust a demográfiáról, és ez ügyben még tollat ragadni is hajlandónak bizonyult. S természetesen bármennyire is nem értünk vele egyet, mindenképpen fontos számunkra az az eleven színfolt, amivel akár lendületet is adhat a koncepciójában talán kissé egyoldalúvá vált vitasorozatnak. Mert legalábbis tudomásul kellene venni, hogy a Fodor Éva által felvetett demográfiai koncepció létezik, méghozzá meglehetősen nagy súllyal létezik, s mint olyan, nem párhuzamos az itt eddig megnyilvánult koncepcióval, nem is ellentétes, hanem éppenséggel merőleges rá, és ebben a minőségében az itteni síkból kilépve megnyit egy értelmezési teret, egy másik, a síkból nem látható, nem tudható, nem ismerhető értelmezési dimenziót. Tehát nem érdemes ezt az állásfoglalást egyetlen kézlegyintéssel, esetleg néhány negatív jelző alkalmazásával elintézni, mert ez a koncepció itt van, s létezésével jelzi, hogy az, amit mi demográfiai problémának nevezünk, egy egészen más irányba is megoldódhat, mint amire a Fodor Éva előtti írások megfogalmazói valaha is gondoltak, vagy gondolhattak volna. Nem illúzió az, amiről ő beszél, és jelenleg jól fizetett, önmagát tudósnak tartó személyek hada dolgozik az emberi létezés olyan megformálásán, mint amilyen irányt ez a cikk mutat. Aki pedig demográfia-ügyben tényleges megoldás felé szeretne lépést tenni, annak érdemesebb az írásban rögzített gondolatok szétszálazására vállalkozni, semmint ítéletbe menekülni.
A magam részéről már a címnél megakadtam. Azt mondja: „Nincs demográfiai válság”. Vagyis nem azt mondja, hogy „szerintem nincs demográfiai válság”, hanem egyszerűen közli, hogy ti (mármint mi) rosszul tudjátok, mert szerintetek van demográfiai válság, holott nincs. Nem vitázik, hanem közöl. Ennek értelmében ő tud valamit, amit mi nem tudunk, vagy nem jól tudunk.
Talán szerénytelennek tűnhet, de legalább néhányunk nevében bizonyosan kijelenthető, hogy az, amire cikkének vektoriális iránya a „biozsák” perspektívába helyezésével utal, részünkről jól ismert, s ha tetszik még indokoltabbá teszi számunkra demográfiai válságról beszélni, mint csupán a magyarság, vagy éppenséggel az emberiség kihalási veszélyeztettségének okán. Egyáltalán, elég pontosan tisztában vagyunk az úgynevezett felvilágosodástól a modernizmuson és posztmodernen keresztül a transzhumanizmusban végződő „fejlődési ív” következetességével. S biztosíthatom Fodor Évát, hogy logikailag ezen az íven hiba szerintünk sem található. Mindazonáltal – hacsak nem tekinti elbizakodottságnak – ajánljuk Fodor Éva figyelmébe egy olyan lehetőség számbavételét is, hogy esetleg nem ő az, aki tud valamiről, amiről mi nem tudunk, hanem van valami, amiről mi tudunk, és ő nem tud. Mi ugyan nem fogjuk őt maradinak minősíteni, hisz nyilván haladó ő, de legalább együtt halad valamivel, ami fölött – mint inspirációs forrás fölött – talán nemigen gyakorol ellenőrzést. Mindenesetre az általa vallott nagyon korszerű eszmék mintha éppen napjainkban veszítenék el inspirációs erejüket, egy kissé kudarcos emberkísérletet követően. S most – önmagukat szintén nagyon tudományosnak tartott másik személycsoport finanszírozásával lealapozva – hamarosan új mainstream mágia inspirációs áradásaira számíthatunk. Jön az új korszerűség?
Ugyanakkor el nem hallgathatjuk, hogy van valami, amiben Fodor Évának mélységes igazsága van. Mégpedig – a pronatalista elképzelések alkalmatlanok a demográfiai probléma megoldására. Annak, amit mi demográfiai válságként értelmezünk, sokkal mélyebben húzódnak az okai, semmint pénzzel kezelhetők lehetnének. Ezt önmagában igazolja a Fodor Éváéhoz hasonló vélemények puszta létezése, minekutána az ehhez hasonló vélemények szélesebb elfogadottsága mellett többé nincs esélye érvényesülni annak az emberképnek, amit mi a demográfiai probléma megoldásával egyáltalán megőrzésre érdemesíthetünk. Ember eltörölve, demográfiai probléma eltörölve.
Ha el is tekintünk attól a talán demokratikusnak nevezhető igényünktől, amely legalább annyi agresszivitás mellőzését kérné Fodor Évától, hogy ne ex cathedra beszéljen a demográfiai válság nemlétezéséről – véleményét vita és érvelés nélkül a miénk fölé rendelve –, hanem maradna magában annyiban, hogy neki nincs demográfiai válsága, nekünk pedig van – talán mégis van mód megosztoznunk mindannyiunk számára méltányosan ezen a világon, ahová a „biozsáknál” valamivel talányosabb módon, valahogyan mégis mindannyian idekeveredtünk. Mert mi szívesen lemondunk az egész világegyetemről. Legyen az övéké a transzhumanizmus egész világra kiáramló intelligenciájának jövője. Csak ezt a szerény kicsi bolygót, a Földet hagyják meg nekünk!
A szerző mérnök, informatikus