Házasság? Mi az? Naná, hogy tudjuk! Másrészt: dehogy tudjuk...! Egyrészt kicsattanó öröm, mások szerint meg: „baj baj hátán”… Mindent eláraszt a véleményözön tele féligazságokkal, bizonytalanságokkal…
Szerelem? Még talányosabb! A tartalma is vitatott: sokak szerint azonos a szexuális vággyal, pedig annál több… Tünékeny, törékeny virág vagy éppen világrengető erő? Gyakran úgy érezzük köze van a házassághoz, máskor meg… Egyáltalán mi értelme van beszélni róla, nem elég a szeretet?
A szeretet fogalmát a Szentírásban Jézus precízen definiálja: „szeresd felebarátodat, mint te magadat” utal a szeretetre az Isten iránti főparanccsal kapcsolatban. (Mk.12,28-33. és Lev.19,18.) Észszerű meghatározás, feladattal, metrikával. Tipikusan akaratlagos dolog, nincs benne semmi személyesség! Egyszerűen: azt tedd a másiknak, amit szeretnéd, hogy neked tegyenek! Még ha az a másik az ellenséged is! Ez tartja össze a társadalmat. Ott a CARITAS szót használják a szeretetre.
A szerelem kapcsán egy nyelvi problémával kerülünk szembe! A kérdést – mint etimológiai problémát – Jozef Ratzinger (XVI. Benedek pápa) járta körül Deus Caritas Est című enciklikájában, ami (némi kiegészítéssel) a következő. Az alap az EROS, ami a keresztény frazeológiában a vonzalomnak felel meg. A következő szint a FILIA, az ismerkedésnek, barátkozásnak, mélyebb érdeklődésnek felel meg. A folyamat csúcsa az AGAPON (AGAPE) a teljes önátadást jelenti a másik személy irányában. Ez a szerelem!
Számtalan ellenvetés merül fel! Engem nem érdekel a Biblia, meg az egyéb vallásoskodás! vagy: És hol van ebben a szexualitás, ami mindennek – a pénz mellett – a mozgatója? Lehetne tovább sorolni... Azért erre a kettőre hadd válaszoljunk....
A Szentírást nem kötelező olvasgatni, bár alapvető dolgokról ír az emberi életünkkel kapcsolatban. Ma a „parancs” szó tartalmilag erősen mást jelent, mint régebben. A Biblia szövegei alapján inkább tanács, hogy „életed legyen és bőségben legyen az”. A szöveg („papolás”) önmagában nem sokat ér, de ha kipróbálod!
Ami a szexualitást illeti, az hitünk és tapasztalatunk szerint szintén a teremtés része. Érdemes elmélkedni a Biblia teremtés történetein, ahol mindig férfiről és nőről van szó: „ketten egy test lesznek”, Ádám „megismerte” Évát stb. Persze a Szentírás minden szava az életet szolgálja, arra biztat minket is! Ebbe a mindig divatos „aberrációk” vagy az olyan kétségbeejtő vélemény miszerint „a szerelem a hormonok dübörgése” nem férnek bele!
Néhány idézet a szerelemre vonatkozó bőséges bibliai választékból:
· „Tégy engem, mint pecsétgyűrűt a szívedre, … mert erős a szerelem, mint a halál ... ” (Én.8,6.) vagy:
· „Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak igazsággal és törvénnyel, jósággal és szeretettel, eljegyezlek magamnak hűséggel, és ismerni fogod az Urat.” (Óz.2,4-3,5.) vagy:
· „Forró féltékeny szeretettel szeretem én Siont és nagy haragra gerjedtem miatta” (Zak.7,9.)
· És hogy mit jelent a „féltő”, a „féltékeny” szeretet azt Ez.16,1-63-ban olvashatjuk.
· Az Újszövetségi rész szintén bővelkedik a szerelemre való utalásban.
Ezek szerint a Biblia szövegei és Jézus szerint úgy tűnik, Istennek nem egyszerűen „tisztességes”, hanem boldogan szárnyaló, „éneklő” emberekre, azaz szerelmesekre van szüksége, akik elfogadják az ő minden egyes ember iránti szerelmét és igyekeznek viszonozni azt, mégpedig életállapottól függetlenül!
A szerelem igazi „áldott állapot”, amit nem lehet elvenni, ha egyszer megérintett (lásd az elhunytba szerelmes özvegyet!), legfeljebb megölni, elsorvasztani. Szeretni akárkit, akármit, akárhányat lehet, de szerelmes csak egy valakibe lehetünk. A szerelemben nem ezt vagy azt szeretünk valakiben, hanem a lényegét, a személyét! Ezért nincs határa a szerelemnek.
No de, mire jó ez? Isten az embert saját képmására, férfinek és nőnek teremtette. Belőlük jön létre egy új létezés: ketten egy „test” lesznek. Ezt hívjuk házasságnak, ami „Isten tervének szíve közepébe vezet bennünket. … Isten képmása a házaspár: a férfi és a nő együtt.” (Ferenc pápa) Az élet továbbadásának, a teremtés folytatódásának, a fészke, az élet mozgató rugója! Így lesz földi hármasság a teremtett világban: lehetőség a Szentháromság belső életének a visszfényére közöttünk, már a földi életünk során.
A házasság elhivatás, a boldog élet egy formájára. Nem mindenki kapja meg – hasonlóan a szerzetességhez –, de az Isten szerelmének viszonzására mindannyian képesek vagyunk – már ha akarjuk. A házastársak ketten együtt válaszolnak Isten irántuk való szerelmére. A párodon keresztül érted meg, hogy milyen az Isten! Nagy lehetőség a házasságban, hogy Isten irántunk érzett szerelmének az „ikonjává” válhatunk. Viszont a tapasztalat az, hogy ahol nem él a szerelem ott csak vegetálás, elhalás, üresség, boldogtalanság várható.
Az általunk ismert múltbeli és jelen emberi kultúra számtalan törekvést mutat fel a „működő házasság” létrehozására, fenntartására több, kevesebb sikerrel. Az alkalmazott eszközök általában materiálisak, lelkiség nem sok van bennük. Helyette: vagyon, karrier, politikai pozíció, szexuális szolgáltatás, minél több gyerek (lehetőleg fiúk!) stb. stb.
Miért az ennyi próbálkozás, nem elég a szerelem, ha az ilyen szép? A szerelem törékeny, illékony, sőt vannak, akik soha meg sem ismerik! A szerelem lehetőség, de sokan nem tartanak rá igényt: „a magam ura akarok lenni” mondják. A szerelem az feladat, küldetés is, nem csak ajándék. Olyan, mint a napsütés, lehet aláállni és élvezni, de őrizni, ápolni és építeni is kell nap mint nap, és ezt mindenkinek magának kell kiművelnie társa segítségével. A feladat teljesíthető, személyre szabott mennyiségű és minőségű.
Ennek ellenére a feladatot sokan nem vállalják. Van, aki zsákmánynak tekinti a másikat; sokaknak a „szerelme” nem az életet szolgálja; mások Isten akarata elé helyezik saját álmaikat, melyekhez „szerelmesen” ragaszkodnak. Még folytathatnánk… Szerencsére számíthatunk Isten „féltékeny szeretetére” bízhatunk benne, hogy nem hagy el a tévelygésünkben sem!
De mit tegyünk mi az ügy érdekében? Legfőképpen készülni kell rá! Milyen alkati tulajdonságai vannak az esetleges páromnak? Ha férfi, akkor támogatni fog-e engem az asszonyi feladataimban? Megbízható támaszom lesz-e? Igazi szolgája lesz-e a leendő családunknak? (Sajnos egyre nagyobb a hiány belőlük...). Ha asszony a jelölt, akkor mennyire nyitott az anyaságra, az életének az átadására a házasságon belül? Hajlandó-e szolgálni azt? (Szerintünk itt ma még jobb a helyzet...)
A készülethez tartozik mások hiteles élete, tanúságtétele is. Ilyen a Szentírás tanulmányozása, az Egyház tanítása, ami rengeteg tapasztalatra épül! Például olyan emberek életére, mint Árpádházi Szent Erzsébet, aki csodásan egyesítette magában az égi és földi szerelmet. A környezetünkben élő szerelmespároktól és ha lehet a szüleinktől (ezért iszonyatos veszteség egy gyermek számára a válás, vagy az árvaság…)
Miközben a szerelmesek a Mennyek Országában élnek, időnként ki kell esdekelniük Isten áldását az életükre, tervezett döntéseikre, ahogy Jákob küzdött érte családjának sorsdöntő helyzetében. Sőt naponta ellensúlyozni kell a külső romboló hatásokat. Hasonló a helyzet a vízparti „csöpögtetős” homokvár építéshez: a vízhez közel a hullámok időről-időre elmossák, távolabb a szél koptatja az építményt, vagy egy kölyök futtában széttapossa… Nincs más megoldás mint a rombolásnál, bajoknál gyorsabban és hatékonyabban építkezni!
Állandóan változunk mi magunk is. Figyelni kell a párunkat és felfedezni a változásokat, mint egy raszterképen az új pontokat, majd ezeket beilleszteni a közös életünkbe. A két személy egyesítése „annyit jelent, mint jobban megszilárdítani az egyéni különbségeket, nem pedig eltörölni őket holmi hiábavaló rendben” (Antoine de Saint-Exupéry: Citadella). Így jöhet létre egy magasabb szintű egység.
A kölcsönös szerelem az nagyobbá tesz, nem jár önfeladással. Ez határtalan és életkorhoz nem kötött boldog folyamat. Így válik számunkra a társunk az Isten felé törekvésünk támaszává, és talán út mások számára is: „...ketten együtt Istenhez vezető út vagyunk, amelyik rövid ideig a mi nemzedékünkön halad át és az használja” (Antoine de Saint-Exupéry: Citadella CLXX).
Rengeteg jó szándékú tanácsot kapnak az új házasok felkészülésük során. Ezek többnyire hasznosak is, de csak addig működnek amíg él a kölcsönös szerelem. Ha az meghal, hiába nem válnak el, a kapcsolat kiüresedik, torzul, pusztul... Ekkortól minden családterápia már csak pótcselekvés... Nem más, mint a „halott rúzsozása”.
A két szerző nagycsaládos házaspár; a férj okleveles energetikai gépészmérnök, atomerőműves szakmérnök, a feleség általános iskolai tanító, zongora- és szolfézstanár