Nincs olyan nap, hogy a Facebook ne tolna az ember orra elé többször emlékeztetőt az egykori Heti Hetesből, amely 1999-ben arra jött létre, hogy az 1998-ban hatalomra került Orbán-kormányt nevetségessé tegye, minél jobban lejárassa, ha lehet megbuktassa. Most persze más a Facebook-szerkesztők koncepciója: ártatlan poénokat felidézve azt akarják elhitetni a netezőkkel, hogy nem volt itt semmi gonoszkodás. Aki rosszat mond a Heti Hetesről, az kérem csak rosszindulatú, elfogult, a szereplő „nagyságokat” nem értékelő szemlélő lehet.
A napokban Gálvölgyi János próbálta mentegetni magát, mondván ő bizony soha nem volt pártnak tagja. Nézetei vannak, de azt megtartja magának. Szó szerint a következőket mondta: „…Hernádi Judit kolléganőm és barátnőm fogalmazta meg, hogy egy jó kis skatulya lett ez a műsor. Ott mindenki a saját véleményét mondta el, soha meg nem mondták, hogy mit kell mondanom, mit nem szabad mondanom. […] Rohadt, büdös liberális és mindenféle jelzővel ellátták az embert. És akkor erre mit lehet mondani, hát, ha így látnak, így látnak. Azt, hogy milyen a szimpátiám, azt én soha nem tagadtam, de én egyik pártnak sem vagyok tagja. Nézeteim vannak, de azt megtartom magamnak.”
Ugye milyen rokonszenvesen, már-már észrevétlenül igyekszik terelni magáról a felelősséget Gálvölgyi. A szem nem marad szárazon. Mintha a közszereplőktől bárki is megkérdezné, ki milyen pártnak a tagja. Mintha ez volna a fontos, nem az, hogy ki milyen testtartással vesz részt a közéletben. Megnyilvánulásai milyen irányba agitálnak, illetve az a műsor, amiben rendszeresen szerepelt merre akarja tolni az emberek gondolkodását. Abba az irányba-e, hogy utálják meg az Orbán-kormányt vagy ellenkezőleg. Azt a kormányt akarták megutáltatni, ami a komcsik sok évtizedes uralkodása után másodszor lett szabadon választva a rendszerváltozás után.
Ha van a magyar emberben egy szemernyi jóérzés, akkor ilyen történelmi időkben nem áll a rossz oldalára.
Gálvölgyibe a jelek szerint nem sok szorult. Ugyanakkor még most is el akarja játszani, hogy ő milyen korrekt ember, mondván, soha nem tagadta, milyen a pártszimpátiája, ám ő egyik pártnak sem tagja.
Egyébként, ahogy szokták mondani, van az a pénz, amiért az ember pártatlannak akarja láttatni magát. Bár az első 11 évről a portálok nem találtak adatokat, az Orbán-kormány hatalomra kerülése után azonban érdekes módon előkerültek. Igaz, ezek is 2010-es információk, de a penzcentrum.hu információja szerint 2010-ben egyetlen műsorért 600-800 ezer forintot fizetett a szereplőknek. Ami heti egy adással számolva havi 2,4-3,2 millió forint.
Azért ez nem rossz pénz, sőt 2010 környékén még jóval többet ért, mint ma. Naná, hogy lehetett érte az Orbán-kormányt pellengérre állítani. Főleg úgy, hogy lelkileg nem kellett konfliktusba kerülni önmagukkal. Nem jobboldali propagandát kellett ugyanis nyomniuk, hanem nagyon is baloldalit. És azt is kitűnően megfizették. Abban reménykedve, hogy segít megdönteni az Orbán-kormányt. Hát, mint látjuk, beletörött a bicskájuk. Így előbb levitték a gázsit adásonként százezer forintra, aztán megszűnt a műsor. Mondjuk úgy, érdektelenség híján kimúlt.
De hogy mennyire nem véletlenül kerültek a stábba az emberek, arról Hernádi Judit beszélt korábban. A Partizánnak mondta: „…Én SZDSZ-szavazó voltam. Nem az győzött. Nem tudtam elképzelni, hogy ki szavazott az MDF-re. Ki? Hát nem ismerek egyet sem. Rájöttem, hogy mi egy burokban élünk.”
És közben hangosan csodálkoznak, hogy elmúlt az a világ, amiben ők olyan jól érezték magukat. Amikor milliókat kerestek. Ennek ellenére Hernádinak nem fűlött a foga, hogy „benyaljon”, de mégis megtette. Így fogalmazott: „Vannak korszakok, amikor be kell nyalnunk valakinek. Én nem nyalok be szívesen.”
De hogy nem gondoltak a jövőre, az abból is látszik, hogy Hernádi Judit saját elmondása szerint (168 óra) mindössze közel hatvanezer forint nyugdíjat kap havonta. Tehát dolgoznia kell.
Ezt is mindig az orrom alá dörgöli a Facebook, ami őszintén nem érdekel. Nem tudok együttérezni olyanokkal, akik az ország többsége, a haza ellen dolgoztak, s most meg sajnáltatják őket és ezzel is – kimondatlanul – a kormány ellen hergelnek az alacsony nyugdíj miatt.
Az ember életében előfordulnak rossz döntések. Ennek pedig előbb utóbb meg kell inni a levét.
A szerző újságíró