Kő András

Vélemény és vita

Az arc flórája

Új divatnak hódolnak itthon és szerte Európában a futballisták: rövidre vágott, kellemes látványt nyújtó, úgynevezett klasszikus bajuszt viselnek a felsőajak fölött vagy ugyanott, ceruzavékony csíkban kialakítottat hordanak.

Mondhatják persze, hogy megmosolyogtató dolog erre hívni fel az olvasók figyelmét, de ha megtámogatom mondandómat Arthur Schopenhauer gondolatával, talán belátják, hogy igenis fontos szerepe van a bajusznak az arc flórájában. A német filozófus írta: „A külső feltünteti a belsőt, az arc az ember egész lényét adja vissza és nyilatkoztatja ki.” Napjaink futballdivatja arra készteti az íródeákot, hogy körültekintsen a bajusz világában.

A Magyar Etimológiai Nagyszótárban az áll, hogy 1522-ben írták le először a bajusz szót hazánkban. „A felsőajak felett hordott szőrdísz” – olvashatjuk. A legkorábban ismert bajuszábrázolás egy Krisztus előtt 300 körül, Pazyrykban (az Altáj-hegységben) készített szkíta nemeztakarón maradt fenn; a borotvált arcú, kackiás bajuszt és az üstökre nyírt hajat viselő szkíta lovas íjászt büszkén valljuk ősi, bajuszos rokonunknak. Íróink és költőink sem mentek el szó nélkül a bajusz emlegetése mellett. A bajusz(b)irodalom koronázatlan királya mindenképpen Krúdy volt, aki egy helyütt „agyagbajuszt” emleget. Amiről azt gondolhatja bárki, amit akar. Mikszáth a Beszterce ostromában „agyagsárga harcsabajuszt” ír. Határ Győző Életút című írásában „pomádéragasztotta agancsforma díszbajusztra” emlékezik. Ady párizsi jegyzeteiben III. Napóleon bajusza című írásában megjegyzi, „a császár magyar pedrővel kente a bajuszát”. Hogy mit értünk pomádén? A bajuszpedrőt hívták így, amely eredetileg magyar kozmetikai készítmény volt.

Érdekesség, hogy Mária Terézia császárnő ellensége volt a magyar bajusznak. Ez volt az az időszak, amikor megpróbálták a Bécsből vezérelt magyar katonaságot bajusztalanítani. A bécsi divatot majmoló, labanc lelkű magyarok levágták a bajuszukat, a magyar tisztek azonban inkább vállalták az áristomot, de nem voltak hajlandók engedelmeskedni az erőszaknak. A bajusz valamikor a férfiasság jelképe volt, de nemcsak a férfiúi méltóság függött tőle; hiányával a hazafiúi buzgalom és érzület is megkérdőjeleződött. Arany János A bajusz című verse a bajusz hiányát kéri számon. „– Ejnye gazduram, a kőbe! / Mi dolog az, hogy kigyelmed / Bajuszát levágja tőbe? / Magyar ember-é kigyelmed?”

Az első világháborúban bevonultatott magyar férfiak mindegyike bajuszos volt. A háború után azonban kezdett eltűnni az arcokról a szőrzet. A bajusszal kapcsolatban többféle szólást ismerünk. Néhány példa: bajuszt akaszt valakivel, ami azt jelenti, hogy kikezd valakivel. Vagy: a székely olyan bajusz nélkül, mint a lakodalom, amiben nem muzsikálnak. Bartók Béla jegyezte le: Bajusz kell a magyarnak, / Kitől sokat kívánnak. / Félre bajusztalan száj, / Orrom alatt ne piszkálj.” A bajusz feltűnő szerepe és széles skálájú variálhatósága okán kiemelendők a híres és hírhedt személyek, például Vilmos császár, akiről a Vilmos-bajuszt a kaiserbartot nevezték el. A bajuszvégek majdnem derékszögben állnak felfelé, éjjel bajuszkötővel kellett „szoktatni”. De említhetem Ibsent, Salvador Dalít, Nietzschét, vagy a magyaroknál maradva Madách Imrét, Kossuth Lajost, Jávor Pált és így tovább. A Corvin köz legendás vezetőjét Pongrátz Gergelyt pedig Bajusznak is hívták.

Visszatérve a futballistákra: viseljék csak bátran divatos bajuszukat, de ne feledkezzenek meg arról, hogy mégiscsak a lábukról ítélik meg őket.

A szerző újságíró