Azt olvasom a 2023-as irodalmi évfordulók listájában, hogy 150 éve hunyt el Ráday Gedeon, de én úgy emlékszem, hogy legalább háromszáz éve született (amit egy életrajzi segédlettel 310 évre korrigálok, megjegyezve az 1713. október 1-jei dátumot). Ám az évfordulós lista sem állított valótlant, mert nem az íróról, költőről, műfordító nemesről, a II. Rákóczi Ferenc kancellárjaként ismert Ráday Pál fiáról, a korának híres magánkönyvtárát kialakító báró, majd gróf országgyűlési követről, hanem a főispánról és a Nemzeti Színházat felügyelő főintendáns Ráday Gedeonról kívánt megemlékezni. (Látom aztán, hogy a földbirtokos Ráday Gedeonok között volt még koronaőr, királyi biztos, honvédelmi és belügyminiszter is.)
A mai Ráday Könyvtár bázisát képző muzeális különgyűjteményt Ráday Pál alapozta meg, de fia, Gedeon gyarapította a külföldi s felesége, Szentpétery Katalin a magyar nyelvű művek gyűjtésével. Ráday Gedeon Pozsonyban, majd Berlinben és Frankfurtban tanult protestáns teológiát, filozófiát, történelmet és költészetet (magánórákon francia nyelvet, rajzot és táncot). Apja halála után felépítette péceli kastélyát – Széphalom előzményét, s Ráday volt Kazinczy mestere, körének legfőbb útmutatója –, könyvtára pedig a magyar tudományosság és szellemi élet bázisa lett. A közkönyvtár intézménye még nem létezett, de Rádaytól bárki kérhetett könyvet, amit a tudósoknak el is postázott. „Minden valamire való írót fölkeresett leveleivel, részint, hogy munkára buzdítsa őket, részint, hogy az általa ismert, de könyvtárában hiányzó könyveket segítségükkel megszerezze. Mert már ekkor foglalkozott avval a gondolattal, hogy a magyar irodalomtörténetének anyagát összegyűjtse” – írja Váczy János, a Gyulai Pál által gondozott, Ráday Gedeon halálának 100. évfordulóján, 1892-ben kiadott Összes munkái bevezetésében. Azt is megjegyzi, hogy a verseket nem annyira a költői érték, mint a verstani újítások – a klasszikus és nyugat-európai versformák költészetünkben való meghonosítása, a magyaros szellemű rímes-időmértékes forma – teszik fontossá. S Bod Pétertől meghallván, hogy ő már hozzákezdett ehhez a munkához, saját könyvtára legbecsesebb műveit készséggel ajánlotta föl ahhoz.
Hegedüs Géza szavaival: „Mielőtt a felvilágosodás még szellemi mozgalom lett volna Magyarországon, a péceli földesúr már magányos felvilágosodott volt, és előkészített sok mindent, amit a felvilágosodás kitűnően felhasználhatott az új eszmék kifejezésére.” Noha emlékezete „eléggé kikopott a köztudatból, nemcsak korának egyik leghaladóbb elméje, hanem egyben a magyar verstan történetének egyik háttérben maradt főszereplője is” volt. A háttérben maradást az is jelzi, hogy Kazinczytól kérte, megjelenő művei alá se nevét, se annak kezdőbetűit ne tegyék. Ennek oka, hogy folyton javítja a munkáit, és a korrekcióhoz szükség van az őszinte ítéletre. Úgy fogalmazott, „hogy ha egyszer az auctort esmérik, szemben még hibáit is dicsérik; ellenben ha nem esmérik, sokszor hibáit maga előtt is megmondják, mely, ha igazságon van épülve, az auctor magát korrigálhatja”.
Arany János szerint: „Ha e hosszú életpálya irodalmi eredményét keressük: töredékekre, apróságra találunk, melyek elegendők ugyan, hogy költészete s technikája mivoltára egy pillantást vethessünk, de nem, hogy törekvéseit minden oldalról méltányolhassuk.” Az ókori klasszikusok ugyanúgy érdekelték, mint a kortárs franciák. A már idézett Hegedüs Géza úgy vélte, könyvtáránál is fontosabb szerepe a magyar verstanban. „Alaposan jártas lévén az ókori és az akkori modern világirodalomban, kereste azokat a verstani módozatokat, amelyekkel az idegen nyelvű művek ritmikáját azonos értékkel lehet visszaadni magyarul. Ismerte a két évszázaddal korábban élt Sylvester János próbálkozását az antik ritmika meghonosítására a magyar költészetben.” Az Újszövetséget fordító Sylvester kísérlete (disztichonban írt ajánlása és az egyes könyveket bevezető költemények) elszigetelt jelenség maradt, Ráday mégis ehhez az örökséghez fordult a magyar hexameter és a rímes időmértékes vers kifejlesztésében.
La Fontaine fabulái mellett eredeti meséket verselt meg; két változatban maradt fenn Horatius IX. Ódájának fordítása; Zrínyi-átirataival a magyar költői próza megalkotója volt. Gróf Zrínyi Miklós Sziget vára veszedelmének kötetlen beszédre való fordítása (prózai átköltése) nemcsak a gondolatritmus uralta, képekben gazdag szöveg, de érződik a próza verses, mértékbe szedett lüktetése benne, s találkozunk belső, makámaszerű rímekkel is. Verseit a Magyar Museum, a Magyar Musa és az Orpheus közölte, hexameteres aforizmáit, epigrammaszerű intéseit a péceli kastélyt díszítő mitológiai tárgyú freskók alá íratta az 1760-as években, hőskölteménybe kezdett Árpádról, s nekiállt az Aeneis fordításának. Hagyatéka bár töredékes, a 18. század végén kezdődő verstani újítás Ráday Gedeon verselési kísérleteiben gyökeredzik, már ifjú költőként (1735-ben) foglalkozott a rím és mérték összekapcsolásával, a változatosság harmóniájára törekedve ő volt a magyar verstan történetének vízválasztója.
S miért töredékes a Ráday-életmű? „Elképesztő bűntett történt” vele – írja Hegedüs Géza. A hosszú élet termését, közvetlenül halála után a fia tűzbe dobta, a költői alkotást nem tartva úriemberhez méltó tevékenységnek, s attól félt, hogy bárki bármit írhat róluk. Mégsem múltak el nyomtalanul erőfeszítései: Kazinczy, Földi János, Csokonai révén is népszerű lett a Ráday Gedeon által meghonosított új verselési mód; esztétikai ítéleteivel irányt jelölt; könyvtárával mintát kínált a magyar tudományosság, a magyar nyelv és irodalom intézményessé tételéhez, önértéke fölismeréséhez. (Mindezt azért is írom, hogy jelezzem: a maradandó műveket a barbár szellem sem képes megsemmisíteni.)
A szerző irodalomtörténész