Klímaszorongó ifjúság

A The Lancet Planetary Health, az antropocénben fenntartható emberi civilizációk kutatásának kiemelkedő folyóirata nemrég egy olyan vizsgálat eredményét publikálta (itt), amely a fiatalok éghajlatváltozással kapcsolatos véleményét és érzelmeit mérte fel. A felmérés kivitelezője a Kantar Csoport, amely egy 1992-ben alapított, londoni székhelyű globális közvélemény-kutató és -tanácsadó intézmény. A Kantar tizenegy országban (Ausztrália, Brazília, Finnország, Franciaország, India, Nigéria, Fülöp-szigetek, Portugália, Egyesült Királyság, Egyesült Államok és Portugália) kérdezett meg országonként ezer 16 és 25 év közötti fiatalt, arról, hogy mi a véleménye és mit érez a klímaváltozással kapcsolatban. Öt kérdést tettek fel, de hogy a megkérdezettek fantáziája ne kalandozzon túlzottan el, rögtön megadták a lehetséges válaszokat is. Az egyik kérdés például így hangzott: „Az éghajlatváltozás miatt az alábbiak közül melyiket érzi: szomorúság, gyámoltalanság, szorongás, félelem, optimizmus, düh, bűnösség, szégyen, fájdalom, depresszió, kétségbeesés, gyász, tehetetlenség, közömbösség.” Aligha hiszem, hogy lehetett volna még több negatív érzelmet találni.

Általánosságban a válaszadók minden országban aggódtak az éghajlatváltozás miatt, azok aránya, akik azt mondták, hogy nem aggódnak, mindössze öt százalék volt, ezzel szemben a különösen vagy nagyon aggódók aránya 59 százalékot tett ki. Az egyes országok között igen nagy volt a különbség. Például a különösen vagy nagyon aggódók aránya a Fülöp-szigeteken 84 százalékot ért el, míg Finnországban csak 44 százalékot tett ki.

A válaszadók több mint 45 százaléka mondta, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos érzései negatívan befolyásolják mindennapi életvitelét. Az országonkénti eltérés itt is nagy, az Egyesült Államokban mért 25 százaléktól a Fülöp-szigeteki és indiai 74 százalékig terjedt. Sokan számoltak be arról, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatban negatív gondolataik vannak. Például a megkérdezettek 75 százaléka azt mondta, hogy a jövőt ijesztőnek tartja, és 83 százalék gondolja úgy, hogy az emberek nem törődnek eleget a bolygóval. A válaszadók csaknem kétharmada negatívan értékelte az éghajlatváltozásra adott kormányzati válaszokat, és a kormányok szemére hányta, hogy elárulják az emberek érdekeit.

Az érzelmekre való rákérdezés során legtöbben (67 százalék) azt említették, hogy félnek a klímaváltozás miatt, és hasonlóan magas volt a szomorkodók (67 százalék) és szorongók (62 százalék) aránya. Megint nagy az országok közötti különbség. A Fülöp-szigeteken például a szorongók aránya 83 százalék, míg a finnek esetében csupán 49 százalék.

A felmérést végzők szerint az ökoszorongás, vagyis az éghajlati és ökológiai válsággal kapcsolatos szorongás világszerte egyre nagyobb figyelmet kap, mivel az emberek egyre inkább tudatában vannak a felmelegedő bolygónkkal kapcsolatos jelenlegi és jövőbeli globális veszélyeknek. Az éghajlatváltozásra adott elégtelen kormányzati válaszok a fiatalokban fokozzák a negatív érzelmeket, ezért sürgősen további kutatásokra van szükség az éghajlatváltozás fiatalokra gyakorolt érzelmi hatásairól, továbbá arról, hogy a kormányok miként tudják az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedések felgyorsításával mérsékelni e szorongást.

A fenti kutatásból Magyarország kimaradt ugyan, de az UNICEF Magyarország hazánkban is végzett egy reprezentatív felmérést (itt), amelyben a fiatalok klímaválsággal kapcsolatos attitűdjét vizsgálta. A több mint kétezer fiatal bevonásával készült kutatás során a szervezet azt mérte fel, hogy a 13–25 éves korosztály tagjaira milyen hatással van a klímaváltozás, hogyan gondolkodnak a jelenségről, illetve mennyiben lennének hajlandóak aktívan tenni azért, hogy elkerülhessük a természeti katasztrófát. A kérdőíves felmérés eredményeként kiderült, hogy a magyar fiatalok 90 százaléka él meg valamilyen mértékben szorongást a klímaváltozással kapcsolatban, 60 százalékuk rendszeresen foglalkozik a témával, a megkérdezettek háromnegyede pedig a saját kényelmét is feláldozná a fenntarthatóság érdekében.

A kutatási eredmények tanulságainak ismeretében a gyermekvédelmi szervezet úgy döntött, hogy partnereivel elindítja a „Klímahősök” nevű kezdeményezését. A nagyszabású oktatási program legfontosabb célja, hogy a korosztályra jellemző, a fiatalok mentális egészségét is veszélyeztető tehetetlen szorongás helyett valódi tudást, részvételi, megnyilvánulási, kapcsolódási és cselekvési lehetőségeket biztosítson a fiatalok számára.

E felmérések eredményeihez hadd fűzzem hozzá, hogy a klímaszorongást elsősorban az ENSZ és az Európai Unió vezetése okozza, már amennyiben a fenti felmérések valóban helyes képet festenek a mai ifjúság lelkivilágáról, hiszen maga a felmérés kérdései is eleve a szorongást sugallják. Például antropocén korszakról beszélnek, ami definíció szerint olyan korszak, amelyben az ember rombolja a természetet, emellett a megkérdezettek szájába adott előre elkészített válaszok is dominánsan negatív érzéseket sugallnak.

De fogadjuk el, hogy a felmérések helyesek, a klímaszorongás valós jelenség. Felvetődik azonban a kérdés, hogy ezt a szorongást valós veszedelem okozza-e, vagy inkább valamiféle hisztériáról van szó, ami az európai társadalom elmúlt ezeréves történetében számos esetben előfordult? Nos, az utóbbi esettel állunk szemben. A szorongást az okozza, hogy az ENSZ és annak alapján az egyes országok kormányai tudománytalan alapon teljesíthetetlen célokat tűznek ki, és a célok nem teljesülésére apokaliptikus víziókat vázolnak fel, amelyeket azután a média mindent fajtája éjjel-nappal rázúdít a társadalomra és ezen belül az e tekintetben az átlagnál is jobban kiszolgáltatott fiatalokra.

A félrevezetés azzal kezdődik, hogy a Föld jelenleg tapasztalható felmelegedését az emberi tevékenység által kibocsátott szén-dioxid hatásának tulajdonítják. Ez az összefüggés azonban nem tudományos felismerés, hanem egy politikai döntés eredménye. E döntést 1992-ben az ENSZ Rio de Janeiróban tartott Környezet és Fejlődés Konferenciája idején hozták meg, de nem a főtémához kapcsolódva, hanem csak úgy mellékesen. Mintegy háromszáz klímaaktivista összejött és elhatározta, hogy bármiért is változott a Föld klímája az elmúlt ezer és millió évek során, ezen túl emberi szén-dioxid-kibocsátástól fog függeni.

Valójában a klímaváltozás számos ok következménye lehet, amire több elmélet is létezik. Ma a becsületes tudományos álláspont az, hogy nem tudjuk. A földi atmoszféra üvegházhatásában meghatározó a vízpára, a szén-dioxidnak, amelyet ma a fő ellenségnek kiáltottak ki, és ami végső soron a szorongás oka, minimális szerepe van. Az elmúlt kétezer évben több klímaváltozásnak lehettünk tanúi (a vikingek biztos nem véletlenül nevezték el Grönlandot zöld földnek) miközben a légkör szén-dioxid tartalma alig változott. Erről Wolfgang Behringer írt egy kitűnő könyvet A klíma kultúrtörténete címmel.

Függetlenül attól, hogy mit gondolunk a szén-dioxid klímára gyakorolt hatásáról, a szén-dioxid-kibocsátás zéróra csökkentése eleve irreális követelés, még a szinten tartását sem lehet elérni, különösen szél- és naperőművekkel nem, amire az unió vezetői ösztönzik az egyes tagországokat. Ez számításokkal egyértelműen bizonyítható, ám a józan hangot (és a tudományt) képviselő szakértőkre senki sem kíváncsi.

A jövőben, ahogy a kitűzött (eleve irreális) célok elérhetetlensége egyre nyilvánvalóbb lesz, a frusztráció és a szorongás azokban az emberekben, akik hisznek az ENSZ szervezeteinek, az Európai Bizottságnak és a különböző zöldpártoknak és mozgalmaknak, folyamatosan növekedni fog. De nemcsak a klímaszorongás fog növekedni, hanem legalábbis Európában az ipar is leépül és egyre inkább versenyképtelenné válik. Az irracionális célok hajszolása és kikényszeríteni akarása könnyen az Európai Unió széteséséhez vezethet.

A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója