Adjátok vissza a színeket!

A történelem tankönyvekben még ma is olvashatunk az őskorról, a pontosan meghatározhatatlan ókor kezdetéről, a római birodalom bukásához datált középkor nyitányáról vagy az újkorról, amelynek kezdetét egyesek Amerika felfedezésétől, mások az angol polgári forradalom kirobbanásától számítják, ahogy a legújabb kor kiindulópontjaként az 1917-es orosz bolsevik forradalmat tekinthetjük, mint a szélsőségek elszabadulásának kezdetét.

Csakhogy a történelem nem zárult le a múlt században, sőt igencsak ildomos lenne a még újabb kort is elnevezni, hiszen a számítógéppel, a technikai forradalommal oly mértékben alakult át életünk, hogy minden korábbi időszak akár őskorként is értelmezhető. Napjainkból tekintve például az 1848-as forradalom és szabadságharc idején az emberi kultúra közelebb állt az ókoriéhoz, mint a 21. századiéhoz, amelyet talán mobil- vagy internetkorként jellemezhetünk; netán a paradoxon koraként, hiszen minden mást jelent, többnyire az ellenkezőjét a kimondott szónak. Nehéz lenne egyetlen évszámhoz kötni ezt a kort, esetleg az első e-mail 1971-es elküldését tekinthetnénk annak, ám ha a hetvenes éveket összehasonlítjuk a mostani állapotokkal, akkor azonnal érezzük annak rendkívüli különbözőségét. A változás vitathatatlanul szembeszökő.

Leegyszerűsítve: évezredeken át azért harcolt az emberiség, hogy kit illet meg a véleményalkotás joga, szabadsága, és az isteni kiválasztottaktól fokozatosan jutottunk el egyre szélesebb rétegekhez; olyannyira, hogy nemrég még a demokrácia kiteljesedéseként, alapjaként tekintettünk a szólás- és véleményszabadságra. Az utóbbi időben azonban ez az alapelv egyszerűen elillant, a mobilkorban új szempontok lettek hangsúlyosak, így például a kirekesztés vagy a gyűlöletbeszéd elleni harc már felülírhatja az évszázadok vívmányát, sőt fokozatosan nem csupán a vélemény, hanem a tényközlés is tetszőlegesen korlátozhatóvá válik, hiszen bármikor ráfogható, hogy a megtörtént események ismertetése kirekeszt, megbélyegez vagy gyűlöletet kelt. Pontosan nem tudjuk, kik állították fel az új szabályokat, még az sem meghatározható, hogy mik is ezek a szabályok, csak az biztos, hogy névtelenül, arctalanul, hangtalanul irányítani kezdték életünket, és mindeddig alapvetőnek tűnő jogainkat korlátozzák.

A minap azzal szembesültem, hogy egy terrorszervezet nevének említését korlátozzák; csak halkan jegyzem meg, hogy mindezzel a csecsemőket, az aggastyánokat brutálisan lefejező Hamászt vette védelmébe az ismeretlen rendszer. Bármiféle utalás éppoly következményekkel járhat, mint egy másik szélsőséges szervezet zászlajának, logójának a megjelenítése. Lényegtelen, hogy elrettentésként vagy milyen szándékból történik az említés, a felelőtlen közlőt azonnal korlátozhatják a titkos szemek. Persze, semmi nem ilyen egyértelmű, ugyanis léteznek nyilvánvalóan jó szándékú felhasználók, akik ezeket a cselekményeket magától értetődően hasznosan követik el, így a közösségi oldalakon rájuk más elvek vonatkoznak. Szenteste a keresztények kiirtásáról elmélkedni korántsem számít megvetendő cselekedetnek; sőt talán még hozzá is tartozik az elcsendesedés szellemi csúcsteljesítményéhez; ugyanakkor Putyin nevét Csajkovszkijéval együtt törölni kell a szótárakból, míg az orosz a rossz kifejezésnek a legfelső fokaként értelmezendő, ellenben az orosz ikertestvérével, amely a nemes, a nagyszerű szinonimájaként használandó.

Mindössze reménykedni tudok, hogy nem csupán engem zavar ez a fekete-fehér leegyszerűsítés, sőt a nyeklő-nyakló gondolatmenettel is sokan vitába szállnak, mert mindaddig a színek sem veszhetnek el örökre.

A szerző vezető szerkesztő