Színleld, amíg el nem éred

A generációt, amelyhez tartozom, tanulmányokban, állásinterjúkon, kocsmaasztaloknál egyaránt Y-ként szokás emlegetni. Velünk vette kezdetét a digitális forradalom, a globalizáció felgyorsulása és a Delikát száműzése a magyar konyhából. Gyerekkorunkkal együtt ért véget Amerika aranykora, amikor a fehér kerítéses ház még nem volt elérhetetlen álom az átlagpolgár számára, és a benzinfogyasztás még nem ölte meg a V8-as motort, amikor a Wall Street jobban muzsikált, mint valaha, és senki nem gondolt rá, hogy egy, az 1929-eshez hasonló összeomlás fenyegetné a tőzsdét. Lázadásunk, az „álmatlanság” kora leszámolás volt a nagy illúziókkal: a növekedéssel, a jóléti rendszerrel, a változás, a változtatás reményeivel. Azóta fejből idézzük A harcosok klubját, és keserédes nosztalgiával faljuk a nyolcvanas években játszódó filmeket, az Atomszőkét, a Glow-t, a Cobra Kait és az utánozhatatlan Stranger Thingset. Turkálókban, vintage-üzletekben a 70-es, 80-as évek holmijai után kutatunk, mert az egykor a színfalak mögött erőre kapott mondás, Fake it, until you make it, azaz Színleld, amíg el nem éred, elég zavarossá tette a világot. A mondás, ami tökéletesen beleillett a befektetői köröket is uraló hedonista, a folyamatos növekedést istenítő életfilozófiába és narratívába nem jelent mást, minthogy nem kell okosnak lenni, elég csak annak látszani, nem kell becsületesnek lenni, elég csak annak látszani, ha gazdagnak és sikeresnek tetteted magad, előbb utóbb azzá is válsz, ha sokáig sulykolsz egy állítást, legyen az akármilyen őrültség, előbb vagy utóbb igazságnak hiszik a többiek. A világ azonban nem egy mese, a valóságot nem szabdalhatjuk a végtelenségig a kedvünk szerint, mert előbb vagy utóbb bekopog az ajtón összeomlás, szorongás, katasztrófák, kiábrándult generációk, elszegényedés, háborúk, szellemi hanyatlás formájában.

A 1980-as évek nemcsak az Amerikai Egyesült Államokban, de Kínában is óriási változásokat hozott. A Teng Hsziao-ping által meghirdetett reform és nyitás politikájának eredményeképpen Kína gazdasági fellendülése sosem látott ütemben kezdődött meg, negyven évvel később pedig olyan országgá vált, amelyik elmondhatja magáról, hogy kiemelt 800 millió embert a mélyszegénységből. Ám hiába a teljesítmény, hiába Sanghaj és Sencsen csodája, nem volt még olyan ország a világtörténelemben, amelyet annyiszor temettek volna gazdasági értelemben, mint ahányszor Kína állítólag már az összeomlás szélére jutott. A 2023-ban megélesedő Egyesült Államok és Kína közötti gazdasági feszültségek narratívaháborúba fordultak, aminek szerves részét képezi a nyugati és a hazai sajtóban is Kína gazdaságának napi, érdekes dramaturgiai vonásokat mutató temetése.

A folyamatosan gazdasági problémákat taglaló médiahengernek látszólag egyetlen célja, hogy a közbeszédet átitatva roncsolja a befektetői bizalmat, egészen addig, míg az egyes hangok végül a sokaság morajlásává nem válnak, és végül mindenki farkast kiált majd. De hogy mi következne ezután, arra senki nem adott még megnyugtató választ. A világ második legerősebb gazdasági hatalmának összeomlása ugyanis vélhetőleg olyan folyamatokat indítana el, amelyek nemhogy a régiót, de az egész világot alapjaiban ráznák meg. Ez alól pedig az Egyesült Államok sem kivétel.

Kína gazdasága, egyébként köszöni szépen, megvan, ezen pedig a folyamatos „farkast kiáltás” sem változtat. Miközben szorgos kezek dolgoznak nap nap után Kína teljesítményének lekicsinylésén, a „deeszkaláción”, aközben a világ most is Pekingre és az Egy övezet, egy út fórumra figyelt, ahol Hszi Csin-ping elnök nyitóbeszédében kiemelte, habár a kezdeményezés Kínáé, a siker közös. A találkozón 130 ország képviseltette magát, többek mellett António Guterres, az ENSZ főtitkára is beszédet mondott, amelyben gratulált az elért eredményekhez.

Mondják, az elődeikkel ellentétben az Y nemzedéket már nem érdeklik a társadalmi problémák, a politika nagy kérdései. Szerintem ez így nem teljesen igaz, mert van, amire mi is felkapjuk a fejünket. Közös tapasztalatunk, hogy a valóság előbb vagy utóbb ránk rúgja az ajtót, mint ahogyan tette azt a fekete hétfőn, 1987. október 19-én, majd a 2008-as világválság idején, és teszi azt azóta is folyamatosan. Nem lehet meg nem történtté tenni azt a fejlődést, amit Kína maga mögött tudhat. Nem léphetünk túl azon, hogy a Nyugattól eltérő igazodási pontokat jelölt ki a gazdaság, a politika, a társadalom, az együttműködés számára. Érdemes volna számba venni, miről is van szó, amikor harmonikus fejlődésről, gyönyörű jövőről, közös sikerről beszélnek a gazdaság, az elkövetkező időszak, a béke, az emberiség kapcsán, mert korántsem propagandáról, hanem egy több ezer éves kultúrán alapuló tapasztalatról, látásmódról, elképzelésről, elbeszélésről.

A szerző újságíró