Trump kikövezi az utat Kína felemelkedése előtt
ĀÁzsiai elemzők szerint az Egyesült Államok elnökének még nem tűnt fel, hogy a világ mekkorát változott első ciklusa óta
ĀÁzsiai elemzők szerint az Egyesült Államok elnökének még nem tűnt fel, hogy a világ mekkorát változott első ciklusa óta
Ā„Már a régi bölcsek is felismerték, hogy semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart”
ĀA bipoláris világrend felbomlásának utolsó éveiben végbement nyitás során Kína felismerte, hogy a fennálló szisztéma limitálja a nemzeteket a fejlődésben, hiszen zéró összegű játékot teremt
ĀAz Övezet és út kezdeményezés keretében való kínai–magyar együttműködésről rendeztek tematikus fórumot a Pesti Vigadóban
ĀHszi Csin-ping Sulyok Tamás és Orbán Viktor meghívására érkezik
ĀA globális válságok és az előttünk álló kihívások közepette fontos, hogy minden ország felismerje, nem mindenki a maga kis csónakjában evez, hanem a közös sorsunk nagy hajóját kell kormányoznunk
ĀHiába a teljesítmény, hiába Sanghaj és Sencsen csodája, nem volt még olyan ország a világtörténelemben, amelyet annyiszor temettek volna gazdasági értelemben, mint Kínát
Ā„Teljes sikernek” nevezte a kezdeményezés tizedik évfordulóját ünneplő fórumot Vang Ji kínai külügyminiszter
ĀA 2013-ban indult nagyszabású kezdeményezés körvonalai fontos konkrét beruházásokhoz vezettek
ĀKét nap múlva kezdődik az Egy övezet, egy út fórum a kínai fővárosban
ĀPont tíz évvel ezelőtt vetette fel Hszi Csin-ping elnök az emberi sorsközösség építéséről szóló koncepcióját
ĀVang Ji kiemelte, Kína kész együttműködni Magyarországgal a Magyarország–Szerbia-vasútvonal sikeres megépítése érdekében
ĀA jövőben Kína valószínűleg jobban odafigyel majd a hatékonyságra, nem csak megépíti és finanszírozza a projekteket, mint eddig
ĀAz elmúlt tíz évben a kezdeményezés keretében több mint ezermilliárd dollár értékű infrastrukturális beruházás valósult meg