Kondor Katalin

Vélemény és vita

Régi betyárok, mai gazemberek

Pár évvel ezelőtt kaptam egy dedikált példányt Szentesi Zöldi László kolléga Nagy magyar betyárkönyv című kiadványából, melyben izgalmasan és alaposan avat be bennünket a hajdani betyárvilágba. A minap valamit kerestem az egyik könyvespolcomon, s kezembe akadt a betyárkönyv. Túl voltam már az aznapi napilapok átolvasásán, és már hosszú percek óta azon bosszankodtam magamban, hogy szinte másról sem írtak a tisztelt kollégák aznap, mint mindenféle gazemberségekről. Például megtudhattuk, hogy a magasságos EU éppen azzal van elfoglalva, hogy a migrációs paktummal zsarolja a tagállamokat, majd kiderült, hogy Karácsony főpolgármester úr, bár jószerével csődbe vitte a fővárost, mostanság éppen milliós jutalmakat osztogat kedvenc vállalatvezetőinek, annak is, aki leginkább a messzi Amerikából szereti irányítani a budapesti közmű céget. Aztán olvashattunk arról, hogy talán sikerül végre visszaszorítani Pest megyében az illegális gyorsulási versenyeket, valamint megtudhattuk, hogy hajléktalankrízis fenyegeti a fővárost, s a koldusok egyre agresszívabbak.

Nos, ennyi rossz hírt olvasva, nyomban a betyárkönyvet kezdtem lapozgatni, azon gondolkodva, vajon mit csinálhattak volna a régi betyárok ennyi törvénytelenség olvastán? Vajon hogyan torolták volna meg ezeket a gaz cselekedeteket? A magyarok szótárában a „betyár” szónak ugyanis van valami ódon és bájos jelentése, valami olyasféle, amitől az ember rögvest a betyároknak kezd drukkolni, mint valamilyen igazságosztó társaságnak. Mert állítólag olyan eset is megesett hajdanán, amikor tényleg már a betyárok is megelégelték egyes betyárok túlzásba vitt bűncselekményeit. No, de Szentesi szerint bár ilyesmi is előfordult, nem ez volt a jellemző. Az ilyesmi inkább kivételnek számított. Kollegánk alapos kutatásai bizony azt mutatják, hogy a betyárok többsége dologtalan, munkakerülő, részeges bűnöző volt, és még csak nem is osztályalapon fosztogatott. Ezt olvasva bizony én kissé elkeseredtem, mondhatom, csalódtam, s elszálltak reményeim abban, hogy csak-csak találhatunk még egy igazságosztó betyárt, ha már a hatóságok nemigen jeleskednek a bűnök felszámolásában. Tévedtem. Egyszer s mindenkorra tudomásul kell vennünk, hogy a mai betyárok (gazemberek) egészen más utakon járnak már. A régi csibészeket legalább azért tiszteltük, mert csodálatosan ülték meg a lovat, hátborzongatóan vágtáztak, csattogtatták az ostort, s állítólag táncolni is tudtak, meg énekelni.

A mai „betyárok” egészen más utakon járnak, nem lóháton menekülnek poros-kátyús utakon üldözőik elől, hanem repülőgépen, s mondjuk egészen Thaiföldig. Nem feltétlenül a gazdagoktól rabolnak (az ember saját magától nem rabol), hanem a bankautomatákból, valamint nekik kedvező rendeletekkel igyekeznek mindig kedvezményezett státuszba kerülni. Politikusokat vesztegetnek meg, dicsérendően járatosak a korrupció berkeiben. jól tudják, kit kell megvesztegetni és így tovább. Tehát bizony nagyot fordult a világ!

Nos, a Nagy magyar betyárkönyv hiteles életrajzokat tár az olvasó elé, nem titkolva, hogy a magyar betyárvilág igen széles körű volt, „a közönséges csirkefogók éppen úgy megfértek benne, mint a politikai kapcsolattal rendelkező, nagy formátumú figurák”. No, ebben nincs változás a mai betyárvilágot elnézve. Már csak azért drukkolhatunk, hogy kitűnő kollégánk egyszer megírja az újkori Nagy magyar gazemberek című, hiteles életrajzokat tartalmazó könyvet. Sokan megvennénk.

A szerző újságíró