Vélemény és vita
A programügynökök
Gyurcsány Ferenc felesége irányt mutatott. Dobrev Klára ráöntötte Magyarországra a Demokratikus Koalíció programját. Mielőtt ennek néhány részletében elmerülnénk, tájékoztatásul közöljük, hogy az árnyék-miniszterelnöknő bejelentése szerint a DK országjárásba kezd, hogy bemutassa ajánlatát. Olyanképpen lehet ezt elképzelni, mint amikor a kereskedelmi ügynököket megbízzák egy-egy árucikk népszerűsítésével és eladásával. Felkel reggel a vigéc, táskájába csapja a porszívót, vagy a kézkenőcsöt a szappannal vagy az edényeket, és elindul. Már nem kell házról házra járnia, mint mondjuk száz évvel ezelőtt. Megkapja egy-egy termékrokonszenvező illető címét, elmegy hozzá, s azt mondja neki, itt van ez a porszívó, szappan vagy edény, hívd össze a rokonaidat, barátaidat és ismerőseidet, tarts egy gyűlést a kultúrházban, esetleg a lakásodon, beszéld rá vendégeidet arra, hogy vásároljanak a bemutatott áruból. Rajtad múlik, meddig érsz, ha ügyes vagy, villámgyorsan meggazdagodhatsz.
Hiába szociáldemokratáskodnak egyre erősebben Gyurcsányék, életük legapróbb mozzanataiban ott van a kőkemény kommunista kapitalizmus. Hogy ez mit is jelent, most, az országjáró vigécekre bízott programjukból kiderül. Dobrev árnyék-miniszterelnöknő a programügynökei eligazítását azzal kezdte, hogy olyan érzése van, mintha két külön világban élnének: van a fideszes milliárdosok szűk csoportja és van a megszorításokat nyögő többség. Ő ezen nem csodálkozik, hiszen szerinte az elmúlt években világszerte gazdagabbak lettek a gazdagok, a szegények meg szegényebbek. Aztán azt a nehezen értelmezhető, összeesküvéselmélet-gyanús állítást is belengette, hogy ötven vállalat uralja a világ gazdaságának harminc százalékát. Ez olyan mérhetetlen igazságtalanság, amiből egyenesen következik az, hogy fizessenek a gazdagok. Az ilyen világ ellen foggal-körömmel küzdenie kell az igaz kapitalista kommunistáknak, mert az emberek – mármint mi, magyarok – azon gondolkodnak, hogy jut-e hús az asztalra, a kormánytagok meg luxusjachtokon pihennek. A Rózsadombról közénk szállt hölgy ennél a demagóg mondatnál is tovább megy, és azt mondja, a magyar miniszterelnök keblére öleli a tőke uralmát, ahelyett hogy a világtrendekkel szembemenne. Érdekes tételezés ez egy letagadhatatlanul nagytőkés politikusnőtől.
Ismét érdemes megállni, és azon morfondírozni, hogy kik is azok, akik ma Magyarországon kiszolgálják az úgynevezett világtrendeket. A nemzetállamok nélküli egyesült Európát, ahol már nem kell nagyon azzal törődni, hogy kik is fognak dolgozni, az őslakosok kihalnak, nem számít, jönnek a migránsok jól képzett hadai. Vándor agysebészek, atomtudósok, mindenféle mérnökök, ilyenek. Látjuk mi ezt jól a déli határunkon. Olyan apró mellékkérdéssel, ami egyébként ma az egyik legtrendibb eleme a világtrendnek, nevezetesen az LMBTQ+-ügyek, igazából nem érdemes külön foglalkozni, még erősebben rá kell engedni ezekre a maradi európai népekre, ezzel is segítve minél gyorsabb kimúlásukat.
Láttunk mi már ilyenfajta ellenvilágtrendet. Neve is volt, kommunizmus. Jelszava is: fizessenek a gazdagok! Éppen úgy az emberi irigységre épített, mint ez a Gyurcsány–Dobrev-terv. Marx, Engels és Lenin szelleme meg vérvörös felhőként lebeg a legdemokratikusabb magyar koalíció, a Gyurcsány–Dobrev-házaspár háza fölött.
A szerző író