Egy szállóigéről

A Budapesti Demográfiai Csúcs adta a gondolatot: „Oly kevesen vagyunk, hogy a műveletlenség luxusát nem engedhetjük meg magunknak.” Kodály Zoltán ítéletéről pedig a Széchenyi Istvánnak tulajdonított szállóige jutott az eszembe. Így hangzik: „Oly kevesen vagyunk, hogy még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni.” A szállóigét a 20. század legelején sokat emlegették, pedig a gróf műveiben nincsen nyoma, s még annak sincs hiteles bizonyítéka, hogy valaha mondta volna. Zichy Antal, Zichy Mihály festőművész bátyja 1896-ban azt közölte Tóth Bélával, a Szájrul szájra című könyv írójával, hogy a szállóigét ismeri, Széchenyinek tulajdonítják, de eredetéről nem tud semmit. Kerékgyártó Antal művelődéstörténész 1901-ben kelt levelében azt írta Tóth Bélának: „Köztudomású, gróf Széchenyi István sokszor nagy lelkesedéssel szólt a magyar faj szaporításáról, anyagi és szellemi tekintetben gyarapításáról, és ily értelemben cselekedett is a köz- és magánéletben.”

A Stádiumban olvashatjuk: „A népesedés híját állítja a nagyobb rész az ország hátramaradásainak egy fő okául; s ámbár az eddig mondottak után sok el fogja tán ismérni, hogy ez felette nagy csal – csalatkozás –, s nem a nép mennyisége, hanem minősége hervaszt vagy virágoztat valamely hazát…” Széchenyinek igaza van, de megmaradásunkat mégis csak a népesség számának emelkedése biztosítja, amellett, hogy a minőségről sem szabad lemondanunk. A dunai hajózásról írott művében a gróf kiegészíti a fentieket: „Nem népség híja okozza Magyarország hátramaradását, de jobb rendszernek híja.”

Kerékgyártó Árpád később arról írt Tóth Bélának, hogy Zichy Antalnak, a Széchenyi-féle irodalmi hagyaték letéteményesének hivatása és alkalma volt a felmerülő szállóige kérdéséről nyilatkozni, „de arról mélyen hallgatott. Minthogy azonban a hírlapok mind többször ismételték a szállóigét, hallgatóim annak eredetéről és hiteleségéről nem egyszer kértek tőlem felvilágosítást, mely kívánságuknak, az ismeretes történeti forrásuk alapján, meg nem felelhettem.”

Tóth Béla a szóban forgó szállóigét első ízben 1877 elején hallotta bizonyos Hets Ödön ügyvéd szájából. De eredetéről az ügyvéd sem tudott semmit. Szily Kálmán műegyetemi tanár 1901-ben kelt levelében arról számol be Tóth Bélának, hogy: „Ma megkérdezhettem gróf Széchenyi Bélát [a legnagyobb magyar fiát] az Oly kevesen vagyunk, hogy még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni szállóige eredete felől. Ő sem tudja, hogy Széchenyi István valamelyik munkájában előfordulna; mindamellett nagyon valószínűleg tartja, hogy ez tőle van, s hogy azt társalgás közben ejtette ki, s így szállott szájrul szájra tovább.”

De hiszen száz évvel később, hány Einstein-mondásnak és idézetnek keresték hiába hiteles forrását, mégis szállóigévé váltak. Némelyek valóban eredetinek hangzanak, de vannak, amelyek kevésbé tűnnek valódinak, és vannak olyanok is, amelyek minden kétséget kizáróan hamisak. Hibásan Einsteinnek tulajdonított mondás például a következő: „Agyunknak csak tíz százalékát használjuk.” Ezt a mítoszt gyakran idézik, de ettől még nem lesz igaz. Valószínűleg azt sem a tudós mondta: „Minden nehézségben ott rejlik a lehetőség.” Elcsépelt igazságról van szó, amely már jóval Einstein előtt is közhely volt.

Egy szó, mint száz: egy jó szállóigét nem kezd ki az idő, nem koptatják meg az évszázadok, noha minden kornak szellemi tápláléka. S ahogy az anekdota sem kell, hogy igaz legyen, némelykor a szállóige is rokona lehet az anekdotának.

A szerző újságíró